Képviselőházi napló, 1910. XVII. kötet • 1912. június 18–deczember 31.

Ülésnapok - 1910-429

508 429. országos ülés 1912 deczember 17-én, kedden. léte, résztvettek az összes kereskedelmi és ipari tényezők, az összes kereskedelmi és ipari társulatok, résztvett azonkívül még a szabadelvű párt néhány korifeusa. Szóval, igen nagy erőt képviselt az a protestálómeeting, amelyet tartottunk és azt hiszem, hogy Budapesten nem tartottak még és nem is fognak tartam sokáig ilyen méltó és szép módon meetinget. Következett ezután egy irgalmatlan harcz az egész országban. Hegedüs Lóránt maga nagyon sokat utazott, én magam is 39 helyen jelentem meg. Olyan agitáczió következett, amely lehetetlen volt, hogy a koalieziót a maga alapjában meg ne renditse. Ezen üléseinken nemcsak városi emberek voltak, hanem bejöttek parasztok, földesurak is és mindenütt oly tisztességes formában tudtuk üléseinket szervezni, hogy a koalicziónak soha sem volt alkalma, hogy ezeket a gyűléseket betiltsa. Ezután következett magában a házban a harcz. Visszaidézem az önök lelkületébe, hogy mit jelentett akkor, a koalicziós érában, itt egy más nézetűnek felszólalni, mi volt az, itt kiállni az adójavaslatok ellen, amikor a politikai ellenfelek minden szóban a politikai gjáilöletet látták ! Es mégsem tehettek mást, mint hogy bevallották, hogy hibát követtek el. Akkor a hangulat az adójavaslatokat illetőleg sokkal pesszimisztikusabb volt, mint ma. Mit következtetek ebből ? Mi Hegedüs Loránttal együtt végeredményben nem voltunk megelégedve ezekkel a törvényekkel. A szabadelvüpárt, amely akkor mellettünk állott, vagy tisztán politikai czélokból cselekedte ezt, vagy pedig — amint én hiszem, és tudom, hogy ugy van — küzdelemre késztette az, hogy látta, hogy ezekben a javaslatokban a városi lakosságot akarják erőtleniteni. Én, ismétlem, azt hi«zem, azért állott mellénk, mert belátta igazságunkat, nem pedig, mert politikai czél vezette volna. De mert ma itt vagyunk, most ugyanazokat a koalicziós törvényeket, amiket akkor rosszaknak találtunk, helyeseljük ? Erre, azt hiszem, a munkapártnak nincs szüksége. A munkapártnak, amely minden tekintetben olyan nagy harczokat viv, nincs szüksége arra, hogy ilyen komoly időkben népszerűtlenné tegye magát. Kern lehetett-e volna elhalasztani a népszerűtlenséget még egy évre ? Elég, ha egy év múlva leszünk népszerűtlenek, addig van nekünk elég rendezni valónk az országban. Miért kellett ezzel most jönni és miért kellett elutasitani a városoknak ilyen apró kivánságát, hogy az életbeléptetés egy évvel halasztassék el ? Hiszen azzal, amit önök ki akarnak mondani, úgyis majdnem ugyanazt mondjuk ki! Ezt konczedálom itt a ház előtt, konczedálom azért, hogy odakünn olvassák és tudják ezt. De miért ne mondjuk ki ezt határozottan, amikor amugyis el akarjuk egy évvel halasztani az életbeléptetést ? Ez az én fejembe nem fér bele. A. pénzügyminister ur ő exczellencziája azt mondja, hogy harmincz milliós deffczitje lesz e törvényekből. Ha ő ezt mondja, akkor még nem vette tekintetbe azokat a közgazdasági viszonyokat, amelyekben ma élünk, mert akkor harmincz millió helyett negyven milliónak kellett volna számításában kijönni. De ezt az országban egyetlen ember sem fogja elhinni. Bármilyen teoretikus számitáson alapszik ez az állítása, a teóriával lehet vitatkozni, — mint ahogy én is tudok vele vitatkozni, ha épen kell — de úgysem itt dől el az. hogy melyikünknek van igaza, mert azt a jövő fogja megmutatni. A nagyközönség azonban azt kérdi : milyen pénzügyminister is az, aki nem akar elfogadni harmincz milliót ? A pénzügyminister azt mondja, hogy pénz kell a mobilizálásra, pénz kell a közgazdasági viszonyok folytán beállt stagnáczió miatt. Hát miért nem fogadja el ezt a harmincz milliót, amelylyel a közönség többet fizetne, ha az eddigi adótörvények maradnának érvényben és az uj adótörvények életbeléptetése elhalasztatnék ? Ezt nem lehet megmagyarázni sem a népnek, sem a városi közönségnek, de még nekem sem. Talán az urak okosabbak, megértik; én nem tudom elhinni. Mert én azt mondom, hogy egy pénzügyministernek első kötelessége az államháztartást rendben tartani és különösen olyan időben mint ma, lehetőleg változatlan alapokon ugyanabban az irányban vinni, mint amelyben eddig haladt. Hogy ez a rend meglegyen, bátran várhat egy évig az uj adótörvények életbeléptetésével. Az a kormány és az párt pedig, amely az ország hangulatával — amely kétségtelenül az elhalasztás mellett van, — nem számol és pusztán egy forma miatt nem megy bele az elhalasztásba, az a jövőben az én nézetem szerint okvetlenül meg fogja ezt sinyleni. Ne kicsinyeljük mi a népszerűséget. Az, hogy beszélhetünk nyilvánosan, hogy helyeselnek nekünk, még nem okvetlenül szükséges, hanem igenis szükséges az, hogy ha azután veszély van, ne hagyjanak bennünket magunkra csak azért, mert ilyen csekély kívánság előtt ilyen csekély formai okból nem deferáltunk. Méltóztassék elhinni, mindig kellemesebb a népszerűség, mint a népszerűtlenség és igazán várhattunk volna még egy évig, amíg teljesen népszerűtlenek leszünk. Ennél a pontnál annál inkább meg kell maradnom, mert mindamellett, hogy mindnyájunkat bizonyos nyugtalanság fogott el, ugy látszik, nem vagyunk tisztában közgazdasági viszonyainkkal. A pénzügyminister urnak igaza van, ha azt mondja, hogy bizik a jövőben, azonban nézzük meg egyelőre a jelent, a mostani viszonyokat, a napról-napra előforduló tömeges bukásokat, amelyeknek száma a karácsonyi ünnepek után még emelkedni fog. Vessünk egy pillantást a lapok közgazdasági rovataira. Tekintsük azt a száz meg száz inszolvencziát, tekintsük azt, mint buknak sorra azok az egészségtelenalakulatok, amelyek törvényeink alapján létrejöhettek — hiszen 5500 szövetkezet van ebben az országban ! — hogy buknak azok egymásután, az egyik csendben, a másik már a nyilvánosság előtt.