Képviselőházi napló, 1910. XVII. kötet • 1912. június 18–deczember 31.

Ülésnapok - 1910-429

506 4-29. országos ülés 1912 deczember 17-én, kedden. sen — mint most divatos mondani — akkor már kissé megkopott népszerűségét engedményekkel helyreállítani. Ugy nyújtotta be akkor Wekerle ezt a törvényjavaslatot, melyre nem kell sok szót fecsérelnem, mint olyan ember, aki tudta, hogy ez a törvényjavaslat ilyen utón nem fog keresztülmenni, azonban engedményekkel ki fogja engesztelhetni a nagyközönséget. Nem kell semmi másra utalnom, mint arra, hogy ő azt akarta a törvényjavaslatban, hogy 5% legyen a kereseti adó és 5% a jövedelmi adó is, azonkivül, ha nem volna az adó elégséges, joga legyen neki mindkét adót 40%-ig felemelni. Azt hiszem, t. ház, mindenki be fogja látni, hogy ilyen beterjesztéssel teljes lehetetlenség lett volna ezt keresztülvinni, hanem amint Wekerle maga nem is tagadta, ő mindjárt azzal az okos előrelátással nyújtotta be a törvényjavaslatot, hogy amúgy is lesznek itt rekriminácziók, tehát neki lesz elég engedni valója és akkor kap egy törvényt, mely minden tekintetben alkalmas lesz az állami bevételek fokozására. Ez volt az akkori állapot; ezt mindnyájan tudjuk, és azt hiszem, Hegedüs Lóránt t. barátom sem fogja tagadni, hogy ez igy volt. Mert Wekerle az első összejövetel alkalmával máris az egész vonalon engedett, csak a kereseti adóban nem akart engedni. Emlékszem, hogy a tárgyalások lezajlása után még egyszer felkért engem és az Omke akkori főtitkárát, Szende Pált, hogy tárgyaljunk a dologban, és mindenáron kapaczitálni akart, hogy ne menjünk le a három százalékra. amit meg nem tenni, — teljes őszintességgel bevaUom — tőlünk a legnagyobb szamárság volt, (Derültség.) mert amint később bátor leszek bebizonyítani, a törvény a jövedelmi adót óriási mértékben fokozza. Mikor azután Wekerle látta, hogy nem vagyunk kapaczitálhatók, — sajnos, hogy nem voltunk kapaczitálhatók — türelmét vesztve, úgyszólván kitolt a ministerelnökségi palotából és amikor itt a házban is megmondtam neki, hogy javaslatának még gyengeségünk ellenére is elleneszegülünk s kilátásba helyeztem neki, hogy épen agráralapon nagy vitát fogunk előidézni — még akkor is amellett maradt, hogy nem enged. Látszik ebből, hogy a három százalékos kulcsot ő ép oly kevéssé értette, mint mi, mert ha látta volna, hogy a jövedelmi adó ezáltal óriási módon fokozódni fog, akkor szivesen engedhetett volna, minthogy nálunk teljesen mindegy, hogy a törvényben három százalék vagy öt százalék van, hiszen a mostani adótörvények alapján az adóalanyoknak 90 százaléka bevallani nem fog, az adómorál ezentúl is ép olyan alacsony nivón fog megmaradni, mint a múltban volt. A mostani alapon azok a kereseti ágak, amelyekre a törvény bazirozva van, amúgy sem fognak bevallani, ennélfogva az alaptételek alkalmazásba fognak lépni_es semmiesetre sem fognak kevesebbet fizetni, mint ma. Hiszen épen arra való a kereseti adó kontingentálása, hogy ne fizethessünk kevesebbet, mert ezt a kontingenst fel kell emelni abban a pillanatban, amint az adó jövedelem a 30,160.000 koronán alul marad és igy természetes, hogy mindenesetre abból kell kiindulnunk, hogy kevesebbet semmiesetre nem fogunk fizetni. Bocsánatot kérek a t. háztól, ha talán kissé hosszadalmas leszek, (Halljuk ! Halljuk !) de reflektálnom kell az előadó urnak egynémely megjegyzésére. (Halljuk ! Halljuk !) Azt mondotta Hegedüs Lóránt t. barátom, hogy a közvélemény hisztérikus. T. ház ! Nem csoda, ha hisztérikus. Nézzünk csak körül és legyünk igazságosak. Amikor már mindenkinek ég a háza vagy legalább is attól fél, hogy a jövő pillanatban égni fog, kérdem én, ne legyenek-e az emberek nyugtalansággal eltelve ? Ne legyenek nyugtalansággal eltelve az iránt, amit az emberek még át nem éltek ? Hiszen a publikum nem ismeri még az adójavaslatokat, (Vgy van !) sőt alig merné mindenki állitani ebben a házban is, hogy azokat elolvasta. Hogyan kívánhatjuk tehát ilyen körülmények között a nép nagy tömegétől, hogy a paragrafusoknak ilyen óriási tömkelegét ismerje ? A nép tehát valami ismeretlentől fél, és sokkal nagyobb baj lehet abból, ha mi nem tudjuk belátni, hogy a nép nyugtalan, és hogy időt kell neki engedni arra, hogy ezt a nyugtalanságát elveszítse. És itten a t. pénzügyminister urnak, akiről még az ellenzék is elismeri, hogy nála nagyobb pénzügyi kapaczitás Magyarországon és Ausztriában nincs, — én legalább nem ismerek senkit, aki oly alapos tudással volna felszerelve, mint ő — szemrehányást kell tennem, és bocsánatot kérek, ha ezt a szemrehányást teszem és kimondom, hogy a t. pénzügyminister ur ebben a kérdésben nem volt egészen politikus. Mert ha ő annak a deputácziónak, amely tőle azt kérte, hogy Ígérje meg, hogy egyelőre' nem hajtja végre ezeket a törvényeket, egészen egyszerűen csupán annyit mondott volna, hogy fontolóra veszi a kérést — amint egy barátom igen szellemesen megjegyezte — és csak később adta volna meg azt, amit most megadni hajlandó, akkor ebből semmiféle komplikáczió nem származott volna. Igy azonban ő az ő becsületes gondolkozásával egyenesen kimondotta, ugy ahogy gondolja, hogy ő már most életbelépteti a törvényeket, mihelyt lehet. Ilyen körülmények között a nagy tömeg épenséggel nem hitt a 30 millió korona mínuszban, hanem azt mondotta, hogy itt 60 vagy esetleg 100 millió korona plusz is lesz. A képviselőháznak az a hivatása, hogy ha nyugtalanság van az országban, akkor megnyugtasson, különösen olyan időkben, mint a maiak. En tehát igen nagy hibának tartottam, hogy a pénzügyminister ur teljesen megfeledkezett erről a szempontról, nem nyugtatta meg az illetőket az első pillanatban legalább azzal, hogy meggondolási időt kér és majd csak azután mondja meg, hogy mit akar ebben az irányban. De hát ez elmúlt és ezt jóvátenni csak nagyon nehezen lehet. Azonban még mindig lehetne és