Képviselőházi napló, 1910. XVII. kötet • 1912. június 18–deczember 31.

Ülésnapok - 1910-429

Í29. országos ülés 1912 a pénzügyminister sem művelhet. (Ugy van! Ugy van !) Hozzáteszem, hogy a végrehajtási utasítást illetőleg a legcsodálatosabb véleményeket látjuk a sajtó egy részében és a közönség körében felmerülni. Ne méltóztassék szerénytelenségnek venni, ha azt mondom, hogy szerény pénzügyi reputáczióm, amelyet sok munkával szereztem, talán jó arra, hogy azt mondjam, hogy higyjék el, gondosan elolvastam az utasitást, és gondosan elolvasván, még pedig azzal a szándékkal, hogy ahol lehet, bele akarok kötni a végrehajtási utasításba, megállapíthatom, hogy ezek a végrehajtási utasítások sehol túl nem mennek a törvényen. Ellenkezőleg, mindenütt, ahol a pénzügyminister urnak lehetséges volt két alternatíva közt választania, az enyhébbet, a simábbat, a kioktatóbbat választotta. Igaz, hogy a pénzügyminister ur maga törvényt nem változtathat, de ennyiben is tovább ment; ott, ahol az 1909-ben az akkori pártok által megszavazott törvénynek igen krudélis intézkedései vannak, azokról a végrehajtási utasítás egyszerűen nem szól, ugy hogy minden józan financz tudja, hogy amihez a pénzügyminister nem szól, ahhoz neki nem lesz tanácsos hozzányúlni. Ez illeti a végrehajtási utasitást. Es ez a második rendkívüli dolog. A harmadik rendikvüli dolog előállott a gazdasági válság során, amely az embereket idegesekké, hogy ne mondjam, hisztérikusokká tette. Hisztérikus emberrel pedig semmiféle változtatást nem lehet elfogadtatni. Hiába magyarázzuk meg neki, hogy jó a törvény, vagy rossz a törvény, helyes vagy nem helyes a terminus ; ő változtatást nem akar : ebben a kedélyhangulatban nem lehet a törvényeket végrehajtani. De fokozta a nehézséget az is, hogy Erdély nagy része a viz által annyit szenvedett, hogy tessék elképzelni, ha az az erdélyi bérlő kénytelen volna 1913-ban jövedelmi adót fizetni az 1912-iki jövedelme alapján, micsoda állapotok állnának elő. (Ugy van! ügy van!) Ez épen a kincstárra járna a legnagyobb veszteséggel. Aztán meg ezekhez oly momentumok járulnak, amik évszázadokon át is ritkán fordulnak elő, hogy ezek külpolitikai bonyodalmakkal találkoznak össze. Ennek folytán azt kell mondanunk, hogy amig ez tart, és azért, mert tart, az adótörvényeket nem bírjuk életbe léptetni. Most már csak egy különbség maradt a pénzügyminister és a kívánságok szószólói közt és ez az, hogy a kívánságok szószólói azt akarják, hogy magába a törvénybe jöjjön, hogy 1914. január l-ig halasztatik el az életbeléptetés, a pénzügyminister ur pedig más fomulát választott, azt, hogy az első félévben csak ugy lépteti életbe a törvényt, ha a gazdasági viszonyok megjavulnak, de ha nem lépteti életbe az első félévben, a második félévben nincs joga életbe léptetni. Itt egyetlen egy kérdés van, az, hogy a gazdasági viszonyok hogyan fognak alakulni. Ezt nem tudhatjuk. Én azt hiszem, hogy nekünk lesz KEPYH. NAPLÓ, 1910 1915. XVII. KÖTET. deczember 17-én, kedden. 505 igazunk, kik pesszimisztikusabban látjuk a helyzetet, (Igaz! Ugy van !) de nagyon örvendünk, hogy a pénzügyminister ur optimisztikusan látja a helyzetet, és férfias bátorságról tesz tanúságot, mikor azt mondja, hogy egy magyar pénzügyminister nem állhat a parlament elé kikiáltani az egész világnak, hogy Magyarországon az egész jövő évben rosszak lesznek a gazdasági viszonyok. (Igaz ! Ugy van !) Be kell látnunk teljesen, hogy őt ezen optimizmusában támogatnunk kell, és nagyon fogunk örvendeni mindnyájan, ha neki lesz igaza és nem nekünk, a pesszimistáknak. A másik, amit kifogásolnak, az, hogy voltaképen az év első felében tőle függ, hogy a tör-s vények életbelépnek-e. Erre én azt mondom, hogy mindnyájunknak, kik itt vagyunk és akik künn vannak, nagyon fontos érdeke, hogy az uj törvények jól lépjenek életbe, de ebben mindnyájan együttvéve sem vagyunk annyira érdekelve, mint maga a pénzügyminister, ki az államháztartásért felelős. Neki a legnagyobb érdeke, hogy mikor mindnyájan megnyugodtunk, ő még mindig nyugtalan legyen és vigyázzon, hogy olyan pillanatban, mikor nem lehet az adótörvényeket életbeléptetni, ne léptesse élebbe, mert ez óriási deficzitet eredményezne. Ez, azt hiszem, teljesen világos és egyszerű dolog, és azt gondolom, hogy hacsak valaki nem akarja ezt a helyzetet személyi hajszára felhasználni, ha nem akar mesterséges párttusákat szítani, más eredményre nem juthat, mint amelyekkel én befejezem szavaimat, s ez a következő. Ismétlem, hogy azoknak, kik az 1909-iki törvényeket , megalkották, akik a módosítást ellenezték és szidtak bennünket, semmiféle joguk és erkölcsi alapjuk nincs itt mesterséges hadjáratot indítani. (Igaz! ügy van !) Másodszor, azoknak, kik a módosítását kívánták a törvénynek, kiknek 28 kívánsága közül 21, sőt majdnem 22 teljesült, telj es j oguk van férfiasan megállni és azt mondani, hogy mi az utolsó hajszálig következetesek voltunk és azok is kívánunk maradni. Harmadszor mindebből az következik, hogy midőn az elhalasztás így lesz kodifikálva, ebben a magyar közönség megnyugodhatik. (Élénk helyeslés.) Mindezek alapján kérem a t. házat, hogy a javaslatot elfogadni méltóztassék. (Hosszantartó éljenzés és taps.) Nyegre László jegyző: Sándor Pál! (Halljuk! Halljuk !) Sándor Pál: T. képviselőház ! (Halljuk ! Halljuk !) Régi magyar szokás szerint legyen szabad elsősorban arra felelnem és nyilatkoznom, amit előttem most Hegedüs Lóránt t. barátom elmondott. Készségesen elismerem, hogy mindaz, amit a múltra nézve elmondott és amire én még más formában vissza fogok fcérni, az igazságnak megfelel. Tényleg ugy volt, hogy a koaliczió egy majdnem lehetetlen törvényjavaslatot nyújtott be, teljes tudatában annak, hogy lehetetlen törvényjavaslatot nyújt be, csak azért, hogy módjában lehes64