Képviselőházi napló, 1910. XVII. kötet • 1912. június 18–deczember 31.

Ülésnapok - 1910-429

502 429. országos ülés 1912 < keltek egy része befejezettnek tartotta a küzdelmet ; más része azonban, és ezekhez tartozott Sándor Pál t. képviselőtársam és tartoztam én is, kijelentette, hogy még mindig nincsen megelégedve és daczára annak, hogy igen tisztelt fegyvertársaim félreállottak, mi együttesen Wekerle Sándor ő excellencziájához beadványt terjesztettünk fel 1908 április 30-ikán. Ezen beadványt aláirtuk : a Kereskedelmi és iparkamara nevében Lánczy Leó, a Gyáriparosok országos szövetsége nevében Hatvany-Deutsch Sándor báró és magam, az Országos magyar kereskedelmi egyesülés nevében Sándor Pál, az Országos iparegyesület nevében Matlekovits Sándor és a Kereskedelmi csarnok nevében Jelűnek Henrik. Ebben mi azt mondtuk a kormánynak, illetőleg Wekerle ministerelnök urnak, hogy —• idézek — »nagyon köszönjük, hogy szives volt számos aggodalmunkat eloszlatni és számos kívánságunk jogos voltát honorálva, azok megvalósítását kegyesen kilátásba helyezni.« Ezt megköszöntük. Azonkívül fentartottuk, hogy egynéhány pontra nézve — arra a bizonyos tiz pontra nézve — mi a küzdelmet folytatni fogjuk. Ezen tiz pont közül, t. ház, volt egy, amely egészen Sándor Pál t. barátom kívánsága volt; én azt hittem, hogy azt nem lehet keresztülvinni. Ö t. i. folyton azt kívánta, — és akkor azt mondották, hogy ez az ő fixa ideája — hogy a kereseti adó, amit Wekerle Sándor lefelé akart kontingentálni, felfelé kontingentáltassék, vagyis egy bizonyos összeg állapíttassák meg, amelynél több nem lehet. Ez volt az egyetlen, amiben én nem értettem vele egyet, és ez az ő kívánsága volt az, amelyet a nyáron Teleszky pénzügymínister ur beletett az 1912. évi LIII. t.-cz.-be. Ez benne van a törvényben ; Sándor Pál tehát elérte, amit ő egyedül kivánt. A többi kívánságra nézve folytattuk a csatát, és mivel azt tapasztaltuk, hogy az akkori parlament nemcsak hogy mellettünk nem foglalt állást, hanem némely dolgait még meg akarta rontani az akkori reformnak, igy jött létre a főváros közgyűlése, ahol mi igazságaink mellett, — ismétlem, ugy hogy újra elmondhatnám ugyanazt a beszédet — mint önálló polgárokhoz illik, állást foglaltunk. (Élénk helyeslés.) Most már a helyzet ugy állt, hogy a huszonhárom kívánság közül Wekerle Sándor bölcsesége folytán tizenhárom teljesült, hat visszautasittatott, , a többi részben teljesíttetett. Ezek leginkább formai természetűek voltak. Mikor azután ennyire eljutottunk, az akkori ; képviselőház némely dolgokban ismét elrontotta < a reformot. (Elénk derültség. Ugy van I) Erről már elmondottam egyszer a t. háznak véleménye- • met. De a törvényhozási szélességnek arról a fenő- i menális technikájáról, (Élénk tetszés és derültség.) amely akkor kifejlődött s amely olyan nagy- ; szabású volt, kápráztatás nélkül igazán nem lehet szólni. (Elénk derültség.) Hogy eg}^ebet ne mondjak, ilyen volt pl. az, hogy felállt az egyik képviselő •ur, indítványt tett és indítványa rögtön el is fogaddeczember 17-én, kedden. tátott, nevezetesen az, hogy a biztosító társulatok arra köteleztessenek, hogy az ő díjtartalékjaik után 10% adót fizessenek. (Elénk derültség.) Mivel pedig méltóztatnak tudni, hogy a díjtartalékok nem a biztosító társulatnak, hanem a biztosítottaknak tulajdonát képezik : amelyik biztosító társulat ezt végbevitte volna, a büntetőtörvénykönyv alapján sikkasztás miatt annak igazgatóságát azonnal becsukták volna. (Zajos derültség. Ugy van! Ugy van!) Hát ilyen baklövések történtek abban a képviselőházban. (Derültség.) Mi tehát, mikor elmúlt — bocsánatot kérek, hogy olyan kifejezést használok, amely ma már nem illendő — mikor elmúlt a koaliczió, (Derültség.) abban a pillanatban azt mondottuk, hogy nekünk tovább kell mennünk; egyrészt ki kell köszörülnünk a csorbát, amelyet a képviselőház ejtett, másrészt pedig fenn kell tartanunk azokat a hat darab kemény pontozatokat. Ekkor következett be a politikai fordulat. Az uj kormány megalakulván, Lukács László akkori pénzügymínister ur előállt a mi kívánságunk szerint azzal, hogy az adótörvények életbeléptetését el kell halasztani, mert nem lehet életbeléptetni 1913 január l-ig. És mi történt, t. ház ? Ezen a helyen álltam és itt ültek t. ellenzéki képviselőtársaim, és mindenik párt külön-külön egy vezérszónokkal jelentkezett, hogy tiltakozik az ellen, hogy ezeket az adótörvényeket, amelyek olyan nagyszerűek, elodázzuk és hogy ehhez avatatlan kézzel nem szabad hozzányúlni s nem engedhető meg, hogy ezeket bárki is el merje halasztani. (Élénk derültség.) Nem volt ez olyan régen, hogy elfelejthették volna, 1910 Julius 26-án történt. Eelállt Holló Lajos t. képviselőtársam és ezt mondta (Halljuk! Halljuk! Olvassa): »Elsősorban és legjobban óhajtanám, hogy valamennyi törvény 1911 január elsején életbe léptettessék.« És azután igy dicsérte meg azokat a törvényeket (Olvassa): »01yan egészséges elvek nyertek e törvényekben kifejezést, amelyeknek fentartását minden tekintetben óhajtandónak vélem ma is, és azért határozottan ellenzem, hogy a törvénynek egyes részei életbeléptettessenek, más részei pedig érvényüktől megfosztassanak, vagy legalább is néhány évvel későbbre tolassék el életbeléptetésük.* (Elénk derültség.) Erre az akkori pénzügyi előadó — én magam voltam — (Derültség.) felállott és azt mondotta, hogy ez nem lehet. Vannak a törvényben némely pontok, amelyek izgatni fogják a közönséget, amelyek talán igazságtalanok, és amelyeknek technikai keresztülvitele lehetetlen, amelyek egyes néposztályoknak a sorsát veszélyeztetik. Erre újra feláüt Holló Lajos t. képviselőtársam és engem a következőképen torkolt le: (Derültség.) »Ezek — mondotta — a leglényegtelenebb részei a dolognak ; (Elénk derültség.) lényegesebb az, hogy az elhalasztást mellőzze a ház, és léptesse életbe a tör-