Képviselőházi napló, 1910. XVII. kötet • 1912. június 18–deczember 31.

Ülésnapok - 1910-429

429. országos ülés Iliit az összes városi ipari és kereskedelmi körök, ugy Sándor Pál, mint én, azon az állásponton voltunk, hogy az u. n. régi, mostani egyenes adórendszert nem lehet fentartani, mert az egy Ausztriából az országba importált, de már Ausz­triától is cserben hagyott különös konglomerá­tum, amelyre nézve én annak idején ugy fejeztem ki magamat, hogy ez az adórendszer egy szeren­csétlenül épitett háromemeletes házhoz hasonlít, amelynek a két felső emelete : az általános jöve­delmi pótadó és a másodosztályú kereseti adó, a családtagok adója elrontja azt a jót is, ami az alsó emeleten van. Ennélfogva nem lehet mást kivánni, minthogy az egész ház újjá alakit­tassék, lerontassék a két felső emelet és helyükbe lépjen egy igazságos, tisztességes progresszív sze­mélyes jövedelmi adó. Ez volt a mi álláspontunk és ezt sürgettük a kormánynál is. Sürgettük azért, mert a Il-ik osztályú kereseti adóhoz hasonló adó a belga Kongó államot kivéve, sehol nem létezik, sehol sincsenek megadóztatva az emberek azon az alapon, hogy gyermekük van és hogy más czimen adót fizetnek. Megadóztatják másutt a polgáro­kat azért, mert szivaroznak, mert pálinkát isz­nak, mert sót fogyasztanak, de azon élvezetekért, hogy gyermeket tartanak és hogy adót fizetnek, sehol a világon külön meg nem adóztatják őket. (Élénk derültség.) Nem látjuk sehol a progressziónak azt a ki­gunyolását, amely szerint — amit bármikor bizo­nyítani tudok — az a polgár, aki két krajczár földadót fizet, ez után az adója után két forint másodosztályú kereseti adót tartozik fizetni. (Igaz I Ugy van !) Érre mind azt mondtuk, nem a magunk érdekében, de a szoeziáüs haladás érdekében, hogy ezt igy tovább folytatni nem lehet, tehát kérünk egy adóreformot. Akkor megjelent az adóreform, Wekerle Sán­dornak igen nagy kbnczepczióju müve, amelylyel azonban megelégedve egyáltalában nem voltunk, Es mivel megelégedve nem voltunk, daczára az akkori kormánypárt részéről való hihetetlen le­kicsinylésnek és annak a gőgös szereplésnek, amelyet csak olyan konstelláczió engedhet meg magának, amely azt hitte, hogy örökre berendez­kedhetik és mindenkit letiporhat, mondom, da­czára ennek néhányan hozzáláttunk, hogy az akkori hatalmas kormánynyal szemben igényein­ket érvényesíteni merjük. így jutottunk össze­köttetésbe a Gyáriparosok Országos Szövetsége, az Országos Kereskedelmi Egyesülés, amelynek Sándor Pál t. képviselőtársam volt a vezetője, a Magántisztviselők Egyesülete, a városi körök, amelyeknek Vázsonyi Vümos képviselőtársam volt a vezetője, továbbá a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara, Lánczy Leó elnöklete alatt. Ekkor megbízattam azzal, hogy igyekezzem, ha már valamit akarunk, megállapítani, hogy micsoda módosításait akarjuk mi keresztülvinni a Wekerle által benyújtott nagy konczepczióju adóreformnak. A Gyáriparosok Szövetségében meg­deczember 17-én, kedden. 501 állapítottuk azután határozati javaslatunkat amely­ben huszonhárom kemény pontban soroltuk fel azokat a kívánságokat, amelyeket az adóreform­ban feltétlenül érvényesíteni akarunk. E huszonhárom pont alapján indult meg a csatározásunk; jártunk városról városra és tar­tottuk Budapesten is az ismeretes népgyűlést. A képviselőházban Vázsonyi Vilmosnak és Sándor Pálnak a lehető legkíméletlenebb lepocskondiázá­sokat keUett kiállaniok. Mi, akik nem voltunk a képviselőházban, a legbecsmérlőbb nyilatkozatokat hallottuk saját személyünkről, a magaméról és Hieronymi Károlyéról is ; ugy nyilatkoztak rólunk, hogy micsoda létjogosultságuk van egyáltalában ezeknek az embereknek ! Azokat el kell egyálta­lában tiporni. Ha hozzá tetszik ehhez venni azt, hogy akkor a »kitünően sikerült« 1907-iki ki­egyezésnek, a még rosszabbul sikerült munkás­biztosítási törvénynek és a legrosszabbul sikerült horvát szolgálati pragmatikának összes bajai nyomták az országot, akkor nem lehet rósz néven venni sem Sándor Pál t. képviselőtársamtól, sem tőlem azt, ha neMállottunk és az akkori álla­pottal szemben, amint lehetett, ütöttünk, vertünk, karmoltunk és martunk. (Elénk helyeslés. Fel­kiáltások : Igen helyesen volt!) így indult meg ez a mozgalom, amelyet, ismétlem, az akkori pártok lepoc3kondiáztak. Ellenben volt valaki, aki nem vette csekélybe a mi mozgalmunkat, akinek szive lüktetett a reformjáért: ez a férfiú Wekerle Sándor akkori ministerelnök volt. És, amikor mi nagyon sokáig mozogtunk már, akkor velünk egy bizalmas érte­kezletet tartott a pénzügyministeri palotában. Ennek az értekezletnek az aktái szintén nálam vannak. 1908 márczius 8-án és 9-én szintén Sándor Pál t. képviselőtársam, magam, Lánczy Leo, Matlekovits Sándor, Jelűnek Henrik éj báró Hatvany-Deutsch Sándor jelenlétében folyt le ez az értekezlet. Akkor igyekeztünk egy úgy­nevezett paktumot létrehozni. A paktumnak lénye­ges eredményei voltak, ismétlem, Wekerle Sándor akkori ministerelnök hozzájárulásával és az akkori képviselőház többségének nagyobbrészt ellenzése daczára. A paktum a mi 23 pontozatunk közül tizenhármat teljesített, hatot visszautasított, . a többit pedig félig módosította, félig visszautasí­totta. Mondom, lényeges eredményeket értünk el: sikerült a létminimumot, amely 600 koronára volt tervezve, 800 koronára felemelni, (Elénk helyeslés.) f ikerült eltörölni azt a hihetetlen dolgot, hogy akkor a jövedelmi adót akarta a kormány felfelé kontingentálni, ugy, hogy ha nem jön ki, akkor mindenkit húznak addig, amig a kontingenst el nem érjük, vagyis a bec;ületesen bevalló embe­reket pótadóval büntetjük azon igen tisztelt gaz­emberek javára, akik nem vallották he az adót. (Elénk derültség.) Egész sora volt a kívánságoknak, amely tel­jesült ; szóval, a végeredmény az volt, hogy .23 pontunk közül a törvényhozás elé Wekerle tizen­három pont elfogadásával lépett. Ekkor az. érdé-

Next

/
Oldalképek
Tartalom