Képviselőházi napló, 1910. XVII. kötet • 1912. június 18–deczember 31.

Ülésnapok - 1910-421

3á8 Úl. országos ülés 1912 deczember 7-én, szombaton. hogy egy héttel előbb sem lehet megítélni s tudni azt, hogy a következő héten micsoda intézkedések válnak szükségessé. (Hdyeslés.) és azért én felette nehéz, sőt azt mondhatnám, csaknem lehetetlen feladatnak tartom taxatíve mind elősorolni azokat a dolgokat, amelyekre nézve ilyen alkalommal az ország a ministeriumot felhatalmazza. Van azonban egy másik kardinális pont, amelyet nekünk szintén, minden körülmények között, meg kell őrizni. Arra kell törekednünk, hogy bár az alkotmányos, a politikai élet egy bekövetkezhető háború esetén alszik, hogy ebből az alvásból ne legyen azután örök alvás, hogy ebből az álomból a nemzet ismét felébredhessen és azért ón azt kivánom a jövőre nézve mindenekelőtt, hogy a konstituczionalizmusnak, az alkotmányosságnak a biztositéka találjon kifejezést az ilyen törvényjavaslatban. Ettől függ t. képviselőház, hogy ez a törvényjavaslat azt az első aggodalmat, amelyet mindenfelé keltett, el tudja-e hárítani. Én nem az egyes intézkedésekben látom az aggályos dolgokat, engem az a körülmény aggaszt, vájjon az alkotmányosság biztositékát megtaláljuk-e benne. Egyetmást a t. előadó ur is említett, mint általa kontemplált módosításokat, de ezeknek a módosításoknak nem annyira a részletekben kell megnyilvánulni, mert hiszen fogalommal sem bírunk arról, hogy háború esetén mi mindenféle intézkedésekre lesz szükség. Ez a törvényjavaslat mint jus necessitatis, mint hadi jog a ministeriumra fokozott diktátori hatalmat ruház át. Ám az alkotmányosságnak alapelve épjaen a felelős ministerium, amely nemcsak felfelé, hanem lefelé is mindig felelős, nemcsak a király ministeriurna, hanem egyszersmind a népé is, összekötő kapocs a korona és a nép közt. Epén a modern alkotmányosság fogalma követeli meg azt, hogy minél nagyobb a hatalom, amelyet a nép, a törvényhozás, a ministeriumra ruház, egyszersmind annál nagyobb legj'en a felelősség, amely a ministeriumot terheli. En ezt a felelősséget nem látom kifejezve az által, ha azt mondjuk ki, hogy a ministerium a legközelebbi országgyűlésen jelentést tesz az ő intézkedéseiről. Ebben tulaj donképen semmi sincs kimondva. Ez a törvényjavaslat a 18. §-ában hatalmat ad a ministeriumnak a szükséghez mért költségekhez, de nagyon helyesen hozzáteszi, hogy a ministerium valamennyi tagjának felelősségére. De itt nemcsak vagyoni kiadásokról van szó, hanem szó van a nemzetnek, a szabadságnak legszebb, legdrágább kincseiről, amelyele ugyanazt a védelmet érdemük meg, mint a vagyoni javak. Es azért nem, tudom, miért irtózott ez a törvényjavaslat attól, hogy mindezekre az intézkedésekre nézve kimondja azt, hogy »a ministerium valamelyik tagjának felelősségére«. Ezt épen azon nagy hatalomnál fogva, amelylyel e törvényjavaslatban a ministeriumot felruházzuk háború esetére, szükségesnek tartom. A hadvezérek szintén fel vannak ruházva a legkiterjedtebb joggal élet és halál felett, de a háború után haditörvényszék elé lehet őket szólítani és felelősségre lehet őket vonni. A háború szükségletei a politikai életben is maguk után hozhatják azt, hogy a politikai hatóságnak mintegy diktátori hatalma legyen, de akkor annak a nemzet előtt teljes felelősséggel kell állnia a háború mintája szerint. Ezt kívánom én teljes kifejezésre juttatni a törvényjavaslatban. Mert az egyes paragrafusok csak nagyon nehezen fogják megszabhatni a kellő határt, hogy meddig szabad, meddig lehet menni és az események pedig közbejöhetnek, hogy nolens volens is ezt a határt mintegy félretolják. A javaslatnak a különféle intézkedésekről szóló részénél bizonyos tekintetben csodálkoztam két intézkedés felett, hogy miért volt szükséges ezeket is felvenni. Értem az egyesülési és gyülekezési jogra való intézkedést, ami annyiban felesleges nálunk, minthogy ezek a jogok csak papiroson vannak és egész békés időben is akárhányszor minden indokolás nélkül betiltják a né]3gyüléseket. Tudok esetet arra, hogy egyik szolgabíró betiltotta a vasárnapra kitűzött népgyűlést, tekintettel a vasárnapi munkaszünetre. Ahol ilyen gyakorlat van érvényben, ott teljesen felesleges rendkívüli intézkedéseket létesíteni. Azért, amidőn mi ezen kivételes intézkedkedéseket a háborúra nézve megtesszük, legalább azt kell megkívánnunk, hogy a törvényhozás a béke idejére foglalkozzék az egyesülési és gyülekezési jog kodifikácziójával. Minél élénkebbek ezek, annál hatalmasabb a nemzet életerejének lüktetése. Az egyesülési, társulási és gyülekezési jog manapság hozzátartozik a politikai és társadalmi fejlettséghez, ezek azonban, sajnálattal kell konstatálnom, nálunk még béklyóban vannak. Évek telnek el, amig egy egyesület alapszabályait jóváhagyják és mondom, a legbékésebb időben is akárhányszor puszta szeszélyből betiltják a népgyüléseket. Ha tehát a háború esetére megtesszük ezeket a korlátozó intézkedéseket, amelyek akkor, elismerem, jogosultak és szükségesek, akkor legalább a béke idejére biztosítsuk a népünk szabadságának fejlesztésére, annyira szükséges jogokat. A törvényjavaslatra nézve, ismétlem, nem a részletekben találok aggályt, hanem abban, hogy nem találom kifejezését a ministeri és alkotmányos felelősségnek és ebből a szempontból nem járulhatok hozzá a törvényjavaslathoz. Elnök: Kivan valaki szólni ? Ha szólni senki nem kivan, a vitát bezárom. A ministerelnök ur kíván szólni. Lukács László ministerelnök: T. ház! Voltaképpen felesleges volna részemről a felszólalás, mert azután a szép és minden tekintetben kimerítő fejtegetés után, amelyet a t. előadó ur részéről hallottunk, azt lehetett volna hinni, hogy jóformán minden aggályt, amely a törvényjavaslattal szemben felmerült, sikerült eloszlatni. Felszólalásomra csak az ad alkalmat, hogy válaszoljak Giesswein Sándor igen tisztelt képviselőtársamnak és hogy megnyugtassam, hogy azok az aggályok,