Képviselőházi napló, 1910. XVII. kötet • 1912. június 18–deczember 31.

Ülésnapok - 1910-420

deczember 6-án, pénteken: 304 iáú. országos ülés Í912 tikus vasúti politikát, és amelyek életet öntenek a magyar vidéki városok forgalmába. Ez az egyik. A másik a kőszénpolitika egyoldalúságával való szakitás és a vízhasznosítás kérdésének felkarolása. Mert nálunk ma a vízhasznosítás kérdése ugy áll, hogyha esik az eső, annyi viz van, hogy belefuladunk, ha nem esik, minden kiszárad. Addig, amig a viz nálunk csak arra való, hogy árvizet csináljon és levigyen mindent a Fekete-tengerre, addig, amig a vízhasznosítás kérdése a mai nyomorúságos állapotban marad, ennek az országnak nagyszabású fejlődéséről beszélni nem lehet. A kőszenet nekünk ezután is nagyrészben külföldről kell behoznunk; ennek következtében mi drágábban termelünk, mint azok, akik ott helyben kapják. De emellett ki vagyunk téve a teljes bizonytalanságnak, amelyet igazol az a vita is, amely a t. minister ur és a t. előadó ur között lefolyt, és a mely abból áll, hogy egy igen nagy mennyiséget, körülbelül 200.000 tonnát kellett most rendelnünk a külföldről, hogy a gyárak meg ne szüntessék üzemüket. Ha a magyar viszonyokat ex asse tekintjük, akár külföldi bonyodalom, akár vámháboru esetében egész exisztenciánk attól függ, hogy a kassaoderbergi vonalon bejön-e a szén vagy nem, mert ha nem, jön be. megállanak gyáraink, vasutaink, megszűnik Budapesten a közvilágitás, a közúti forgalom, szóval Magyarország olyan kiéheztethető állapotba jut, amilyenben volt Paris akkor, amikor a német hadak körülzárták. T. ház! Ilyen alapra fektetni egy nagy ország közgazdaságát bűn a jövendő nemzedékkel szemben, teljes hiánya az előrelátásnak, amikor riekünk módunk van arra, hogy a magunk közgazdaságát a magunk erejére fektessük rá. Amig tehát a magam részéről igenis pártolom és elősegíteni igyekszem azt a politikát, amely a vasúti politikát tovább viszi, kőszeneinket kibányászni segit, egyúttal minden alkalommal szószólója vagyok és leszek annak a politikának, amely a vizekben rejlő hatalmas erőt Magyarország részére hasznosítani fogja, (Elénk helyeslés.) amely a vizet nem ugy nézi, hogy azt a esizmánkban sem szeretjük, hanem tekintetbe veszi az egész világnak, a földgömb összes nemzeteinek munkáját, amely azt mutatja, hogy egy országban sincs évszázadokra terjedő kulturélet, ha az nem a vizek hasznosításán alapszik. Ebben a házban nem először hivatkozom Indiára, amelynek van egy tartománya, ahol 52.000 vizmű van. Nem először hivatkozom Kínára, amelynek a legnagyobb embertömeg áll rendelkezésre és amely ezt kizárólag a vizek hasznosítása révén tudta felnevelni. Nem először hivatkozom arra a történelmi tényre, hogy az Eufrat és Tigris vidékén addig volt hatalmas állam, mig a vizeket ott felhasználták és mikor a vízmüvek megszűntek, homoksivatag lett belőle és elvándorolt onnan a nép. Egyptom nagyságát is az a József-csatorna biztosította, amely párhuzamosan ment a Nílussal és amely az egész vidék öntözését vonta maga után. Látom, hogy Amerikában a Rio Grandé völgyében hatalmas nagy vízművet emelnek, pedig azok nincsenek a vizierőre rászorulva. Az angolok, mikor Egyptoniot a kezükbe vették, vizműépitéssel kezdték, sőt az uj-törökök is, akik azóta megbuktak, az Eufrat és Tigris vidékén a vízművekre vonatkozó tervek készítésével kezdték a maguk politikáját és nem egy politikustól hallottam azt a nyilatkozatot, hogy Törökország léte és nem léte nem ezen a háborún fordul meg, hanem azon, vájjon tudja-e az Eufrat és Tigris vidékét újból Kánaánná varázsolni és ugyanakkor ott magának egy hatalmas termelő területet biztosítani. Magyarországon a kálváriát járja az, aki egy ilyen nagyfontosságú kérdés gyökeréig akar hatolni, a kereskedelmi ministerium és a földművelési ministerium közt kénytelen az utakat megismerni. Egyetlen nagyszabású vízügyi alkotás úgyszólván lehetetlenség, mert a' két ministerium egymás között sem bírja a hatáskörét tisztázni. A földmivelési ministerium igen szépen dolgozik a folyók szabályozását illetőleg és talán még a balatoni kikötő kérdésénél etc. De az egész kérdés egy teljes összefüggő egész. Nekem tehát az első kívánságom az, hogy az egész vízügyi igazgatás, a vízhasznosítás egy kézben egyesittessék, nem pedig az ipari része a kereskedelmi ministeriumban, a szabályozási része meg a földmivelési ministeriumban. így egy nagy konczepezió sohasem lehetséges, mert mindegyik előadó csak a maga irányát, a maga állásjiontját és a maga kötelességét nézi. A dolog így szétválasztva, keveset érnek. Száz és száz milliót belefektetünk mi a Duna és Tisza szabályozásába és nem jár azon hajó, nem szűnik meg az árvíz és nincs a viznek haszna Magyarországon. Ugyanakkor, mikor mi végre hozzáfogunk a földgáz hasznosításához, három és fél millió lóerőt engedünk lefolyni a tengerbe anélkül, hogy ez Magyarországnak hasznot hozna. Mindössze egy pár nyomorult ócska malommal dolgozunk, és szégyenletes Magyarország statisztikája abban a tekintetben, hogy a vizierőnek milyen kevés jperczentje van modernül kihasználva. Ha az ember Eelső-Olaszország vagy Svájcz munkáját nézi, gyönyörködve kell, hogy megállapítsa, hogy amellett az igen sok kihasználható hatalmas erő mellett, amelyik ott egyébként megvan, a gazdagság és kultúra mellett mily gyönyörűen használja ki a vízi erőket villamos vasutakra, hogy teremt hatalmas ipart a turbinák segítségével. Nálunk, t. képviselőház, ha Eereg vármegyébe, Mármaros vármegyébe vagy Erdély felső vidékeire, vagy Besztercze-Naszódba megy az ember, ahol a legnagyobb vizi erők vannak kéznél, ott a legnagyobb nyomorúságot találja. Talál