Képviselőházi napló, 1910. XVII. kötet • 1912. június 18–deczember 31.

Ülésnapok - 1910-420

300 hlO. országos ülés 1912 út évre felmerült az a kérdés, hogy a magyar államvasutakkal kapcsolatban az egész közlekedésügyet egy külön ministeriumban összepontositsuk, és hogy ennek is teljesen nyilvános zárszámadásszerü kezelést adjunk. Nem tudom miért, t soha nem került megvalósításra ez az idea. Én az illetékes helyen csak egy ellenvetést hallottam és ez az, hogy akkor a horvát vasutakkal nem, tudunk mit csinálni. Erre én azt mondom: akár kereskedelemügyi ministerium czim alatt igazgatjuk ezt a vasutat, akár közlekedésügyi ministerium czim alatt, éhből a horvátoknak semmiféle igénye nem támadhat. Erre megint azt mondják, hogy az igazgatás igy lehetetlen. Én meg az ellenkezőt tudom és állom is. Három kiváló kereskedelmi minister halt meg a túlfeszített munkától, Baross Gábor, Horánszky Nándor és Hieronymi Károly, akinek az emlékét a legnagyobb tisztelettel és kegyelettel kell említeni, (Ugy van!) akinek a nagy tudását és munkaerejét elismerte mindenki, akinek a kereskedelemügyi ministersége alatt olyan jpuritán, tiszta kezelés folyt, és az annyira köztudomású, hogy utólag sem mondhat senki egyebet, és akivel szemben is képesek voltak erről az oldalról olyan közszájra menő gyanúsításokat közzétenni, hogy még a sinek sincsenek biztonságban Bécs felé, az a boldogult magyar államférfiú is agyondolgozta magát, (Ugy van!) ott ült késő éltszakáig hivatalában, hiába könyörögtem neki összetett kézzel, hogy ne tegye magát időnap előtt tönkre, mert az országnak és a nemzetnek még nagyon sok szüksége volna r rá. És bekövetkezett a baj, mert ennek a resszortnak ezt a rengeteg dolgát, egy-két embernek ellátni lehetetlen. (Igaz! Ugy van!) T. képviselőház! A posta, a vasút, a hajózás, az ipar, a kereskedelem, a telefon és mindenféle egyéb, az osztrákokkal való állandó tárgyalás, nemcsak a kiegyezés dolgában, de a dalmát-vasut és minden egyéb más dolgában, hiszen ez magában véve is lehetetlenné teszi azt, hogy még egy olyan ember is, aki harmincz év óta mindig ezt csinálja, csak referátumként is meghallgathassa azt a sok mindent, aminek az ő fején kell keresztülszaladnia. De, hogy ez az ember tevékenyen beavatkozbassék, hogy megfoghassa a fülét mindenkinek, akinek egy ilyen nagy pénzügyi szaktudást is igénylő kérdésben befolyni szükséges, hogy beavatkozbassék mindenütt, ahol kell, hogy lásson mindenütt tisztán, érintkezhessek mindenkivel közvetlenül, az teljesen ki van zárva. És én egyáltalában nem tudom megérteni sem a jelen, sem a múlt rendszernél azt az állapotot, hogy ennek ellenére e ministeriumnak legalább is kétfelé való osztását, sohasem lehetett keresztülvinni. Pedig, t. képviselőház, már az előrelátás is ezt kívánná, mert hiszen nem lehetetlen, hogy mégis igaza lesz ennek a baloldalnak, ez a többség meg fog bukni, és akkor milyen nagy iczember 6-án, pénteken. istenáldása lenne, ha ez a kérdés már megoldatott volna, s egy ministeri állással több maradna. (Élénk derültség.) T. képviselőház! Méltóztassanak tehát megengedni, ha én az igen t. minister ur és az előadó ur közt lévő difíerencziákat eloszlatni akarom. Nem a ministeri felelősségről van itten szó, amely közjogunkból ki nem kapcsolható, hanem a ministeri felelősség lehetőségéről, mert én a minister urat nem tehetem felelőssé, amikor olyan az adminisztráczió, hogy fizikai képtelenség annak megfelelni, a legjobb szakreferenseket meghallgatni és minden egyebet ellenőrizni. T. képviselőház! A magyar államvasutak legfőbb baját én ebből következtethetem. Mert nincs meg az egyéni felelősség rendszere és nincs meg a ministeriális felelősségi rendszer, amely a dolgokat orvosolni hivatva volna, és mert ennélfogva a politikai befolyás olyan irányban érvényesül, ami sohasem válik az üzem javára. Érvényesült a rossz viczinális építéstől kezdve egész a legutóbbi anyagbeszerzési szerződésekig, érvényesült a. tiz éves talpf aszerződéselcen keresztül, mindenféle egyéb szerződésekig, mert minden ilyen szerződéskötésnél sokkal nagyobb érdek száll sikra amellett, hogy az árak magasabbak legyenek a normálisnál, s mert a magyarországi közgazdasági viszonyok olyanok, hogy itt a legelső szakember, a legavatottabb kereskedő is csak nehezen tud az uzsorától megszabadulni. Ahol pedig ilyen gazdasági rendszer áll fenn, ott, t. képviselőház, az uzsora szervezetten rátelepszik minden intézményre. És az uzsorát rövid ^időn belül kiirtani sem lehetséges. Én tehát, t. képviselőház, nem hibáztatom a minister urat, nem hibáztatom az államvasutak igazgatóit sem, de hibáztatom igenis, évről-évre és hibáztatni fogom a jövőben is a rendszert, amely lehetetlenné teszi az ügyek olyan rendes elintézését, amint közérdeknek megfelelne. (Ugy van!) Mig tehát az egyik oldalról igy áll a dolog, addig a másik oldalról a személyzet szempontjából sem lehet a dolgokat sohasem egészen figyelmen kivül hagyni, mert, amig számlálhatatlan milliók mennek el, rossz vasúti építkezések folytán, amelyeknek kamat külömbözetét talán örök időkig nyögni fogjuk, s amig rossz szerződések folytán, amelyek időnkint becsúsztak és amelyektől nem igen lehet megszabadulni, addig ugyanaz alatt az idő alatt a személyzetnek oly természetű dolgai sem intéztetnek el a bürokratikus nehézségek miatt, amelyek elintézése az államvasutaknak első sorban érclekében állana. Erre vonatkozó megjegyzéseimet azon kezdem, amint már annyiszor, hogy egy bizonyos még ma is létező idegenkedést vagyunk kénytelenek tajjasztalni azokkal szemben, akik a személyzetnek ügyes-bajos . dolgait jóakarattal, de pusztán mint társadalmi tényezők, felkarolják; igy tapasztaltuk ezt a Vasutas Szövetség veze-