Képviselőházi napló, 1910. XVII. kötet • 1912. június 18–deczember 31.

Ülésnapok - 1910-420

4-20. országos ülés 1912 át tőségével szemben is, amelynek előterjesztései évről-évre lomtárba kerülnek, azokból alig jön valami kivitelre. És amikor ezt konstatálom, ne méltóztassék azt hinni, hogy talán nem mondom meg a teljes igazságot, mert viszont, ahol fel­sőbb intézkedés érvényesül, vagy ahol jóléti in­tézmények segélyezéséséről van szó, kénytelen vagyok konstatálni, hogy ez a jóakarat nemcsak megvan, hanem azt hálás köszönettel is kell fogadnunk. De azt értem ez alatt, hogy akár­milyen igazságot tartalmazzanak ezek az elő­terjesztések, az volna a helyes, hogy beható vizsgálat tárgyává tegyék a kérdést és intézked­jenek, ne pedig mindig a kortesszempontokat tartsák szem előtt, hogy ezt jó lenne ugyan megcsinálni, de nem tesszük, nehogy rneaint valaki túlságos befolyásra vagy népszerűségre tegyen szert a személyzetnél. En a minister urnak állandóan jóakara­tába ajánlottam ezeket a dolgokat; volt alkal­mam figyelmeztetni őt a meglévő bajokra s arra, hogyha ez a rendszer megszűnik, ha a haszon­talan alkalmatlankodástól megszabadulunk és a komoly, higgadt, becsületes és az ügy érdekében lévő összes felszólalások szakszerűen figyelembe vétetnek, akkor az államvasutaknál sohasem lesznek sztrájkok, a személyzet mindig meg lesz elégedve és kötelességét hűséggel fogja teljesíteni. Itt van pl. sok minden között a művezetők kérdése, akik a legutóbbi alkalommal be is adták a minister úrhoz a kezemben lévő memorandumot. A művezetők az 1907. fizetésrendezésnél degra­dáltattak ; 1400 K kezdőfizetést kaptak, 1800 K helyett, azonkívül elvonatott tőlük az a jutalék, amely 43 °/o volt a művezető és 63 °/ó volt a főművezető részére. Mikor a diósgyőri vasgyár és az államvasutak gépgyára belátták ezt a hibát, azt rejaarálták és a művezetőknek állá­suknak és munkájuknak megfelelő fizetést adtak. Az államvasutak a többi művezetőkkel szem­ben azonban mostanáig sem intézkedtek. Már most egy jóravaló munkás keres 3—400 koro­nát havonként és az ő művezetője kap 95 ko­ronát. Ha ez a művezető azt mondja, hogy vissza­megy munkásnak, amely sorban évtizedeket töltött, azt felelik neki, előbb mondjon le állá­sáról, azután jelentkezzék, és akkor majd meg­látják, hogy felveszik-e. Hogy mi ennek a kö­vetkezménye ? Ugyanaz a helyzet, amely a mér­nököknél is volt. A mérnökökkel szemben is bürokratikus módon jártak el. Beosztották őket a többi közé. Az lett a vége, hogy jó mérnö­köket kapni nem tudtak, és kénytelen volt a minister ur az ösztöndíjrendszerhez folyamodni, hogy a jövőre segíthessen. A jó művezetők száma is .évről-évre apad, és a munkások vezetése nem szakszerű kezekbe kerül, és ez hasonlithatla­nul nagyobb károkat okoz, mintha megfelelő áldozattal megfelelő szakerőkről gondoskodunk. Ott van, t. ház, a vasúti ipari munkások kérelme (Halljuk! Halljuk!) a nyugbér kérdés rendezése iránt, A vasúti ipari munkások 30 iczembev 6-án, pénteken. 301 évi szolgálat után, ha szolgálatukat állandóan az I. osztályban töltötték el, 1200 K nyugbért kapnak, ami tisztességes és megfelelő összeg volna, azonban teljességgel lehetetlen, hogy egy munkás az I. osztályban eltölthessen 30 évet, legfőképen azért, mert hiszen 30 év alatt leg­többnyire magától is tönkre megy, elpusztul az a munkás; a szervezete nem birja ki a munkát, de meg azért is, mert mire az I. osztályba be­jut, megöregszik, és így egy vasúti munkás nyugbére rendes körülmények között a III. osztályban 400 K-ra rug, amely egyáltalában nem megfelelő összeg. Ott van, t. ház, a munkások javadalma­zása, a munkások felvételének kérdése, amely majd a pragmatika változtatása alkalmával lesz aktuális. Más tekintetben hivatkozhatom arra, hogy az igen tisztelt minister ur minden tekin­tetben a legbehatóbban ismeri a vonatkísérők ós egyáltalában a B. táblázatbeliek dolgait, akiknek igényei közt olyanok vaanak, amelyek kielégítése sem pénzbe, sem semminő áldozatba nem kerül és mégis nagy elégtételül szolgálna. Ilyen pl. a rangjelzés kérdése. Ha e kérdés tisztességesen megoldatnék, az olyan megelége^ dést szülne a B. táblázatbeliek között a vonata­kísérők kategóriájában, amelynek révén, mint­hogy régi jogos kívánságuk menne teljesedésbe, minden körülmények között sokkal örömestebb felelnének meg hivatásuknak. Ott van továbbá a vonatkísérő személyzet­nél a kilométer- és órapénzek kérdésének meg­felelő rendezése. Ma az az állapot, hogy a vonat­vezető a második mozdonyvezetővel, illetve a mozdonyfütővel élvez egyforma kilométer- és órapénzt. Igazán abszurdum, hogy a vonatvezető nagy felelősség mellett végzett hosszú szolgálata után ugyanazon kilométer- és órapénzt kapja, amelyet a mozdonyfütő kaj>, és ennélfogva az a kívánságuk, hogy részükre a kilométerpénz 0'4 fillérrel, az órapénz jiedig 6 fillérrel fel­emeltessék, a többi vonatkísérő személyzet pedig 01 ffllérnyi emelést kér. Hogy ne sokáig untassam az igen tisztelt házat, a segédfékezők, a vizsgáló főkalauzok olyan sérelmekről panaszkodnak, amelyek iga­zán megérdemlik, hogy orvoslást találjanak. Itt van továbbá részben a jsragmatika kérdésével kapcsolatban az automatikus előléptetés kér­dése, mert az egyáltalában helytelen állapot, hogy a déli vasútnál alkalmazott hivatalnokok egy rangosztálylyal magasabbra jutnak auto­matikus utón, mint a magyar államvasutak hivatalnokai, t. i. amazok a VI. rangosztályig, emezek pedig csak a VII. rangosztályig juthat­nak el. Kérték továbbá, t. h tisztviselők a tanítói oklevélnek jogosítását a tisztkéjjző tan­folyamra való felvételre és a középiskolai érett­ségi bizonyitványnyal való egyenrangusitását; kérték igen sokszor és kérjük a lakbérkérdés rendezését. :

Next

/
Oldalképek
Tartalom