Képviselőházi napló, 1910. XVII. kötet • 1912. június 18–deczember 31.

Ülésnapok - 1910-419

teczember 5-én, csütörtökön. 282 Í19. országos ülés 1912 á értjük, mintha az egyes társadalmi osztályok helyzetének gondozása, akár kizárólag, akár csak legnagyobb részében is elsősorban az államnak, mint ilyennek képezné feladatát. (Igaz !. Ugy van !) Nem vagyok pedig ennek hive, t. ház, főleg azért, mert nézetem szerint az egészséges szooziális politikának egyedül helyes kiindulási pontját az a gondolat kell hogy képezze, hogy igyekezzék magában a társadalomban, a társadalom egyes osztályaiba minél nagyobb erőt vinni be, amely erőre támaszkodva azután ez az osztály képes legyen az élet nehézségeiben támadó küzdelmet minél sikeresebben megvívni. (Helyeslés.) Mert én azt tartom, hogy a legnagyobb erő, amely felett akár egyes ember, akár egy társadalmi osztály rendelkezhetik, az az erő, amelyet önmagában bir, (Helyeslés.) az az erő, amely az ő sajátja, amely felett az élet viszonyainak minden változása között szabadon rendelkezhetik. (Helyeslés.) Már pedig általános tapasztalat az, hogy minél jobban rászoktatnak bennünket arra, hogy tisztán kivülről jövő segélyre támaszkodjunk, annál jobban csökken önálló erőnkbe vetett bizalmunk, annál jobban tágul az a rugó, amely bennünket erőnk kifejtésére késztet. (Igaz I Ugy van !) De ezenfelül nem vagyok hive az általam jelzett értelemben az állami szoczializmusnak azért sem, mert minél nagyobb körre terjesztjük ki az állam kizárólagos befolyását, természetszerűleg annál több állami intézményről kell gondoskodnunk, hogy az állam ezek utján a maga befolyását érvényesíthesse. Már pedig az állami intézményeknek bizonyos határon való túltengése kezdete az állami omnipotencziának, amelynek veszedelme az, hogy a társadalom egész fejlődését mesterséges irányba tereli, és így egészen ellentétben áll a fejlődésnek azzal a gondolatával, amely szabadság iránt törekvő mai társadalmunkat egyáltalában jellemzi. (Helyeslés.) De amint nyíltan kimondtam, t. ház, hogy nem vagyok hive az állami szoczializmusnak, nem habozom kijelenteni azt sem, hogy magam is a legerősebben meg vagyok győződve arról, hogy évről-évre vagy talán napról-napra tágul az a kör, amelyen belül az államnak, szerintem, egyenesen morális és etikai kötelessége, hogy a nehéz helyzetben levő egyes társadalmi osztályok helyzetén segítsen. (Igaz! ügy van!) Morális és etikai kötelessége ez az államnak azért, mert, szerintem, azoknak a tényezőknek előidézésében, amelyek a társadalom helyzetét megnehezítik, magának az államnak is igen lényeges szerep jutott. (Ugy van!) Mi okozza a mai nehéz viszonyokat ? Két körülmény. Az egyik az igények rohamos megnövekedése, a másik az igények kielégítésére szolgáló eszközök megdrágulása. Mind a kettőben, szerintem, szerepe van az államnak. Az állam szerepe az igények megnövekedésénél abban nyilvánul, ho gy az állam mindazon intézkedéseivel, amelyekkel a kultúrát és a czivilizácziót kötelességszerüleg fejleszti, az igények növelésére is közremunkálkodik. Mert nem mondok vele semmi ujat, ha azt állítom, hogy mihelyt egy lépést teszünk előre a kultúra terén, ez természetszerűleg igényeink növekedésével jár. (Ugy van !) Hogy csak egy pár példával világítsak rá : a kötelező népoktatás elrendelése, azok az egészségügyi intézmények, amelyek a tisztaságot, a lakásviszonyokat szabályozzák, azok a rendesen berendezett kórházak, amelyekbe bevisszük a szegény embert: mind egy-egy ok arra, hogy az ő igényei növekedjenek. De szerepe van az államnak a drágaság előidézésében is. Szerepe van pedig azáltal, hogy egyfelől az állami üzemek egy bizonyos helyre konczentrálódván, ugy itt, valamint ennek környékén természetesen a drágulást idézik elő. Szerepe van az államnak az ipar és kereskedelem fejlesztése által is, mert az ipari és kereskedelmi munkások talán szintén lényegesen hozzájárulnak a legelső szükségleti czikkek megdrágulásának. Legyen szabad e tekintetben is egy gyakorlati példával szolgálni. Hogy a közlekedés fejlesztése például milyen mértékben járul hozzá a drágaság előidézéséhez, azt látjuk azokon a vidéki helyeken, ahol ezelőtt pár esztendővel még bizonyos élelmiszerek, aprómarha, tojás, tej potom áron voltak kaphatók, de ma, amikor a közlekedés segélyével mindezeket bevihetjük, az egyes városokba, ezeken a helyeken is megdrágult az élelem ; épen a közlekedés tökéletesedése folytán. (Igaz! Ugy van!) Ha tehát az állam erre befolyással van, ismétlem, kötelessége az államnak, hogy a társadalmi osztályok helyzetén segítsen. Ez a vezéreszme vonul végig az én költségvetésen összeállitásában. Ennek a költségvetésnek alig van egyetlen olyan tétele, amely amennyiben összefüggésbe hozható szocziális feladatokkal, ha nem is nagy arányú, de bizonyos fejlődést nem mutatna fel szocziális téren. Itt van a költségvetésben mindjárt a családi pótlék, amely maga a különböző czimek alatt 15.322,800 koronát tesz ki. Ha ehhez hozzászámítjuk azt a 700.000 koronát, amely a törvényhatóságok javára van beállítva, azon a címen, hogy a törvényhatósági utaknál alkalmazottak családi pótlékát is részben az állam viseli, összesen 16.022.800 K-t fog ez összeg kitenni. Én szerintem a családi pótlék intézményének megalkotása igen lényeges haladás szocziális téren, mert ez az intézmény beviszi a családba azt a megnyugvást, hogy a gyerek megérkezésétől nem kell megijedniök. Ez az intézmény' helyreállítja az egyensúlyt egyfelől a gyermekek szeretete, másfelől azon jogos aggodalmak között, a mivel a család szaporodását a mai nehéz viszonyok mellett minden gondos családapa nézi, és helyreállítja ezt épen ott, ahol erre az egyensúlyra legnagyobb szükség van, a meleg családi tűzhelynél. (Helyeslés.) Épen azért nem habozom kijelentem, hogy bármily fájdalommal kell is tapasztalnom, hogy az érdekeltek körök ennek megteremtése tekintetében próbálnak bizonyos kritikát gyakorolni, énsze-