Képviselőházi napló, 1910. XVII. kötet • 1912. június 18–deczember 31.

Ülésnapok - 1910-418

íl8. országos ülés Í&12 erre az álláspontra helyezkedett az előző kormány kmtuszministere is, amikor az 1909-iki költség­vetés indokolásában egy az általunk keresztül­vittnél sokkal kevésbbé messzemenő státusrende­zéssel kapcsolatban már kijelentette, hogy a ta­nárok szolgálati idejének 30 évről 35 évre való felemelése megfontolás tárgyává teendő. Ezek voltak az indokolás szavai, a megállapodás pedig a kormány kebelében az volt, hogy a 35 évi szol­gálati időt be fogja hozni. Akkor, amikor két, egyébként annyira különböző felfogású, kormány álláspontja szerint a harmincz évi szolgálati időnek 35 évre való felemelése megtörténhetik anélkül, hogy ez a tanárság sorsára vészthozó lenne, akkor ezt a kérdést quasi res judicata-nak lehet már tekinteni. (Elénk helyeslés.) De én nem fogadhatom el azt az érvelést sem, hogy ez az intézkedés akár sérelmes, akár czél­szerütlen lenne. Sérelmes akkor lehetne ez az intézkedés, ha szerzett jogok sértetnének olyan értelemben, hogy az intézkedés által a tanárok vagy azoknak egy része kedvezőtlenebb helyzetbe jut, mint amilyenben volt az eddigi törvények alapján. Tulajdonképen még ebben az esetben sem lehetne sérelemről beszélni, mert már bátor voltam a t. házban kifejezést adni annak a néze­temnek, hogy az állam és az állami alkalmazottak közötti viszony nem tekinthető munkaadó és mun­kás közötti közönséges viszonynak, hanem sokkal magasabb etikai kötelék az, amely az államot alkalmazottaihoz fűzi, és amely kötelékre a szerzett jogok fogalmát ilyen magánjogi értelemben egy­általában nem szabad alkalmazni. De még ha a legszigorúbb magánjogi értelemben fogjuk is fel a szerzett jogokat, még akkor sem sérti ez az intézkedés a tanárok szerzett jogait, mert bár­mekkora szolgálati idővel biró és bármelyik fize­tési osztályban levő tanár menjen is az uj nyug­dijtörvényjavaslat alapján nyugdijba, nyugdij és lakbérnyugdij czimén mindenképen többet fog kapni, mint amennyi nyugdijat az eddigi, 30 évi szolgálati időn alapuló számítás mellett kapott volna. Szerzett jogok sérelméről tehát nem lehet beszélni. A többlet, amit az eddigi törvénynyel szemben kap, 280 K-tól 720 K-ig terjed, a 30—35 évi szolgálattal biró tanárokra nézve pedig az uj nyugdijtörvény teljes előnyei érvényesülnek. Az igaz, hogy 30 vagy 30-nál kevesebb szolgálati év esetében az uj törvény alapján a tanárok nem fognak oly nagy előnyben részesedni, mint az egyéb állami alkalmazottak, de előnyben akkor is fognak részesedni. Hogy miért lehessen egy ilyen rendel­kezéstől a tanárság sorsát félteni, azt belátni nem tudom, (Elénk helyeslés.) De nem fogadhatom el azt sem, hogy ez a ren­delkezés czélszerütlen volna. Ha én a tárgyaiások során arról győződtem volna meg, hogy a tanári szolgálat olyan terhes, hogy egy 30 éven túl szol­gáló tanár kivételszámba megy, akkor magam lettem volna az első, ald ezt az intézkedést nem kezdeményeztem volna, vagy ha kezdeményeztem is, megfelelően módosítottam volna. Hiszen épen déczember í-én, szerdán, 263 a nyugdijtörvény tárgyalásánál elég tanújelét adtam annak, hogy minden olyan javaslat iránt, amely jogos és méltányos kívánságokat tartalmaz, belátással viseltetem és előle el nem zárkózom. A helyzet azonban ugy áll, hogy az utolsó huszon­egy évben, 1890-től 1910-ig 315 középiskolai tanár ment nyugdijba s közülök 134, azaz 44 százalék 30-nál hosszabb szolgálati év után s ezzel szemben pl. a postatiszt-viselőknél a 30 éven felüli szolgálat után nyugdijbamenők százaléka csak 32 % volt, tehát kevesebb, mint a tanároknál, daczára annak, hogy a tanárok eddig már 30 év után kaptak teljes nyugdijat, mig a póstatisztviselőknél a tel­jes nyugdij csak 40 évi szolgálat után jár. Ily körülmények között nem fogadhatom el azt, hogy a tanári pálya olyan rendkívüli terhes pálya volna, amelynél a 30 évnél hosszabb szolgálat kivétel­számba megy és hogy egy olyan intézkedés, amely a tanárok teljes nyugdiját szintén csak 35 évi szol­gálat után adja meg. czélszerütlen lenne és az ok­tatás eredményét veszélyeztetné. (Elénk helyeslés.) Utalás történt arra is, hogy a közvélemény barátságtalan a tanárokkal szemben, hogy a köz­véleményben a tanárság ellen barátságtalan han­gulat uralkodik. Megengedem, hogy ez egy bizo­nyos fokig igy van, de a kormány nevében a leg­határozottabban tiltakoznom kell az ellen, mintha ez a barátságtalan hangulat, vagy ez a barátság­talan irányzat lett volna az oka annak, hogy a kormán}^ ezt az intézkedést kezdeményezte. A kormány, nézetem szerint, ilyen kérdésekben felül kell. hogy emelkedjék a közvéleménynek hangu­latain és ha azt látja, hogy egy ilyen, az ország érdekében igazán rendkívüli fontosságú osztály­lyal szemben a közvéleményben barátságtalan hangulat uralkodik, akkor nem azt kell neki tennie, hogy ezt a hangulatot felhasználja olyan intézkedéseknek a keresztülvitelére, amelyek ön­magukban véve helyesek, hanem épen ellenkező­leg a kormánynak ilyen körülmények között szembe kell száilania azzal a barátságtalan hangulattal. (Igaz ! Ugy van ! Helyeslés.) Ez a kormány, amely az éjien előbb említet­tem statusrendezést keresztül vitte és amely a tanárok helyzetét olyan mérvben javította, hogy mig 1885-ben a bíráknak már 48%-a volt a IX. fizetési osztályon felül és a tanároknak csak 7%-a, addig 1913-ban a bíráknak számaránya 48%-ról csak 67%-ra emelkedik, a IX. fizetési, osz­tályon felül lévő tanárok százaléka pedig 7-ről 55-re fog emelkedni, mondom ez a kormány, mely ilyen óriási mértékben javította a tanárok hely­zetét az előmenetel szempontjából, igazán nem vádolható azzal, hogy a közvélemény barátság­talan hangulatát használja fel, amikor ilyen intéz­kedést javasol. (Igaz ! Ugy van !) Szász Károly : Ezt én sem mondtam ! Teleszky János nénzügyminister: Tudom, hogy nem méltóztatott mondani, de a felszólalás eset­leg ugy is értelmezhető, mintha talán ennek a barátságtalan hangulatnak is befolyása lett volna a törvényjavaslat ezen intézkedésére.

Next

/
Oldalképek
Tartalom