Képviselőházi napló, 1910. XVII. kötet • 1912. június 18–deczember 31.
Ülésnapok - 1910-417
Í27. orázágös illés Í9Í2 décZember 3-án, kedden. m kőzik, a tüdőbetegek lakás-, táplálkozási, megélhetési viszonyainak javítására, szocziális helyzetének tűrhetőbbé tételére törekszik. A profilaktikus tevékenység nagyon helyes és dicséretes, mert hiszen, amilyen mértékben sikerül a tüdővész továbbterjedését meggátolni, abban a mértékben csökken ennek a pusztító népbetegségnek vészes aratása, mely a fertőzés révén áll be. Téves eljárás volna azonban, merőben csak a profilaktikus tevékenységre szorítkozni, mert a czél elvégre mégis csak a közöttünk járó betegek meggyógyítása vagy legalább is életük meghoszszabbitása, ezt pedig csak a gyógyító tevékenység által lehet elérni, amelynek a tudomány mai állása szerint a szanatoriális rendszer, a szanatóriumokban való gyógyítás felel meg. Ujabban divattá lett a szanatoriális rendszer támadása azért, mert a szanatórium költségesebb intézmény lévén, csak limitált számban lehet szanatóriumokat létesíteni, s igy a tüdőbetegség roppant elterjedtségével szemben aránylag a betegeknek csak kis részét lehet ezen az utón megmenteni. Majdnem jelszóvá lett ujabban, hogy le a szanatóriumokkal, hogy csak a dispensairet támogassuk. Én óva intem a közegészségügy minden igaz barátját az ilyen túlzástól. Nem szabad ugyanis elzárkóznunk annak az igazságnak megismerése elől, hogy a szanatóriumok nagyon üdvös, nagyon eredményes működést mutatnak fel és ha Németország elérte azt az óriási eredményt, hogy kéthárom évtized alatt a tüdő vész halandóságát 35—áO—45 %-kal szorította le, ez majdnem kizárólag a kitűnő német szanatoriális rendszernek tulaj donitható. Elvégre nincsen joga a mai nemzedéknek arra, hogy pusztulni hagyja a kortársakat és csak a jövő nemzedék megmentését ismerje feladatának. Annál kevésbé van ehhez joga, mert hisz a gyógyítás által nemcsak a családfentartóknak adjuk vissza életét és egészségét, hanem a profilaxis czéljait is nagyban szolgáljuk véle, mert egyfelől a szanatóriumokban való elhelyezés által a fertőzés forrásait kivonjuk a család és a társadalom köréből, másfelől a szanatóriumból kikerültek azok, akik legbuzgőbb terjesztői a fertőzés ellen való okos védekezésnek, az egészség megóvása tudnivalóinak. Mindebből azt a konzekvencziát vonom le, hogy felkérem a t. belügyi kormányzatot, hogy a tüdővész ellen való védekezés terén egyaránt vegye gondozásába a profilaktikus és a gyógyító rendszert és gondoskodása tárgyát ne csupán a profilaxis terére terjessze ki, hanem a szanatoriális rendszer terére is. És hogy ebben nem elfogultság vezet, annak bizonyítására legyen szabad magamnak is felhívnom a t. belügyminister ur figyelmét egy a prophylaxis terére tartozó ujabb intézményre, melynek nagyobbmérvü elterjedésére volna szükség, t. i. a vándordispensaire intézményére. Állandó dispensairek ugyanis csak az ország nagyobb góczpontjaiban létesíthetők, mert, sajnos, nem vagyunk abban a helyzetben, hogy egy-kétezer dispensairet állítsunk fel, pedig az országnak épen azok a vidékei, amelyek mind hygiene, mind kultúra tekintetében leginkább hátramaradottak, amelyekentehát a fertőzés veszedelme is a legnagyobb, maradnak ellátatlanul. Az az országos egyesület, amelynek ügyeit szerencsém van vezetni, uj intézményt kivan bevezetni az úgynevezett mozgó, vándordispensaire intézményét, amely intézmény ép azokra a helyekre vonulna, amelyek a legelhagyottabbak, amelyek a higiénikus téren a legbátrabb vannak, amely intézmény révén szakavatott s hivatásától áthatott orvoskar felvilágosítaná az illető községek orvosait a tudománynak a tuberkulózis terén való mindenkori állásáról, ami az orvosi továbbképzés terén tenne nagy szolgálatot, másrészről a helyi társadalmat tanítaná ki a tüdővész fertőzései elleni védekezés módozatairól s igy ez az ország egész lakossága a tüdővész ellen való védekezése körébe aktív tényezőként vonatnék be. (Elénk helyeslés.) Ezen intézmény működéséről lesz szerencsém a t. minister urnak részletes jelentést tenni, de előre is felhívom figyelmét arra, hogy ezen intézmény majdan állami utón igen kevés költséggel országossá, is tehető, amivel a tüdővész elleni védekezés ügyének a minister ur ujabb, hatalmas szolgálatot tehetne. (Helyeslés.) Egyébként a társadalom nevében, melynek ezen a téren való működésében alkalmam van közremunkálni, köszönetet nyilvánítok a t. belügyminister urnak azért, hogy a tüdővész elleni védekezés kérdését erőteljesen felkarolta, (Helyeslés.) amiről a költségvetés számadatai tesznek tanúbizonyságot. Fejtegetéseim bevégzése után csak néhány szóval terjeszkedem ki arra a témára, amelyet tegnap Almássy, ma Szentpáli képviselő urak hosszasan és alaposan előadtak, t. i. a városok helyzetére, a városi tisztviselők fizetésrendezésének ügyével kapcsolatosan. (Halijuh ! Halljuk !) Fájdalom, városainkra oly moles-ként nehezednek a kulturális, közegészségügyi és más teendők, hogy városaink nagy részének költségvetése óriási deficzittel küzködik, melyet csak. rengeteg pótadókkal tudnak eliminálni. Igy, hogy a magam körében maradjak, az Alföldön az a kiváló empórium, melyet képviselni szerencsém van, eddig 100%-kal adminisztrált, a tisztviselői fizetés rendezése azonban 29% pótadóval emeli budgetjét, s igy ezen város szegény lakossága 130% pótadót lesz kénytelen fizetni. Tudom, más városok is vannak ilyen helyzetben, ex uno disce omnes, én azért emiitettem ezt-, mert hozzám legközelebb áll. Csak arra kérem a t. kormányt, méltóztassék azokat a viszonyokat, melyeket t. képviselőtársaim bővebben kifejtettek, kegyes kontemplácziója tárgyává tenni és talán azon módozatok szerint, melyeket Szentpáli t. képviselőtársam ajánlott, méltóztassék a törvényben foglalt állami segélyen kívül is az erre igazán nagyon rászoruló és a roppant pótadó terhe alatt nyögő városokat a költségvetés ke-