Képviselőházi napló, 1910. XVII. kötet • 1912. június 18–deczember 31.

Ülésnapok - 1910-415

klb. országos ülés 1912 november 30-án, szombaton. 189 sokkal több adót, mint mások, csak ezek vannak megterhelve, vannak megnyúzva, csak ezek nem érvényesülnek. (Derültség és tetszés.) Ez a harez nem a jogtalanok szabadságharcza, hanem a latifundiumok szabadságharcza, Jászi Oszkár igéi szerint. (Mérik derültség és tetszés.) A harmadik nagy kérdés, az alkotmány megmentése. Méltóztassék megengedni, én is mentettem az alkotmányt egy kis ideig (Derültség.) és annyira jól mentettem, hogy ime, nem történt semmi baja. (Élénk derültség.) Ez a mostani honmentés sem olyan nagy veszedelem ; méltóztassanak meggyőződve lenni, hogy nem fog benne tönkremenni az alkotmány. (Derültség.) Es az sem nagy baj, hogy előbb lerombolták az alkotmányosság lehetőségét, hogy azután elmondhassák, hogy megvédték az alkotmányt. (Derültség és tetszés.) Mert', t. képviselőház, az ember ugy él, ahogy tud. Egyszer ebből a hazafias igéből él, másszor — bocsánatot kérek — az alkotmány védelméből él; egyszer ezen az alapon lesz hazafi, másszor a másik alapon. (Derültség.) És azért, hogy meglehessen védeni azt az alkotmányt, szükséges volt egy évig obstrukcziót csinálni, a többséget falhoz szorítani, mert, t. képviselőház, ilyenformán olyan eredményt értek el, amivel a hazát újból meg lehet menteni. (Élénk derültség.) De fordítsuk egy kicsit vissza az eseményeket, t. képviselőház. Jusson eszünkbe, hogy amikor az alkotmányt egyszer megmentettük, és amikor azután lassú, nehéz kiválások és kizáratás után, 19-en akadtunk, akik ellenzéknek vállalkoztunk, hogy akkor hogyan álltunk az elnökkel, hogyan álltunk a házszabálylyal ? (Halljuk ! Halljuk!) Farkas Pál: Halljuk ! Nagyon érdekes ! Lengyel Zoltán; En egyedül vagyok, aki a jogfolytonosságot itt képviselem. (Nagy derültség.) Egyedül vagyok, aki az összes kérdésekben érdekelve voltam; egyedül vagyok, aki kormányt még eddig, hála Istennek, nem támogattam, és igy kormányban nem is csalódhattam. (Élénk derültség.) Egyedül vagyok, aki a házszabályok tekintetében mindig őrként állottam itt, és aki, t. képviselőház, a szabadelvüpárt erőszakos uralmából szerzett csekély tapasztalataimat a koaliczió alatt, a házszabályok és a szólásszabadság megmentése érdekében érvényesithettem. T. képviselőház ! Elsősorban is, — de ne méltóztassék ezt preczedensként alkalmazni — megtörtént velem, hogy bejöttem az ülésterembe és leültem egy helyre, ezen az oldalon, s alig három vagy öt másodpercz után a mentelmi bizottsághoz voltam utasitva, pedig egy szót sem szóltam. (Élénk derültség.) A szomszédom szólt közbe és erre rögtön, minden átmenet, minden megkérdezésem nélkül, rögtön feltette a kérdést Rakovszky elnök és a mentelmi bizottsághoz utasítottak. Azt sem tehettem meg, minthogy a mentelmi bizottsághoz való utasítás szó tárgyává nem tehető, hogy kijelentsem, hogy kérem, én nem voltam benn ebben a dologban, én nem csináltam semmit. (Élénk derültség.) A t. horvát képviselő urak, — bocsánatot kérek, nem akarok velük most ellenzéki szempontból foglalkozni — élvezhették ugyanezen eljárásnak a másik részét. Klasszikus dolog volt az, hogy hogyan kezdődött és végződött ez. Klasszikus az, — itt van reá Nagy Ferencz igen t. képviselőtársam tanúnak, aki akkor az én ellenfelem volt, — hogy eljöttek a horvátok, miután Justh Gyula őket Zágrábban meglátogatta, (Derültség.) és csináltak itt egy nagy obstrukcziót. Beszéltek itt horvátul, amihez nekik joguk volt, de amihez érteni nekünk sem jogunk, sem kötelességünk, sem akaratunk nem volt. De a kérdés fel volt vetve, és akkor hozzám jöttek, mint házszabálytudóshoz, hogy mit csináljunk a jelen esetben ? Én azt mondtam : Kérem, a törvény világos, nekik beszélni szabad, de nekünk meghallgatni nem szükséges, leirni pedig tilos, mert azzal a törvénnyel, hogy ők saját nyelvüket is használhatják, szemben áll egy másik érvényben lévő törvény, amely azt mondja, hogy a ház tanácskozási és ügykezelési nyelve kizárólag a magyar. De, kérlek igy, kérlek ugy, bejelentették, hogy Justh Gyula elhatározta, hogy ő a képviselőházban horvát gyorsírókat fog a magyarok helyett alkalmazni, horvát tolmácsot vesz maga mellé az emelvényre és — itt van Nagy Ferencz t. képviselő társam, mint ellenfelem, — a képviselőház horvát nyelven veszi a naplóba a beszédeket és a magyar nyelvet veszi melléje, mint segédnyelvet, mint fordítási nyelvet. (Élénk mozgás.) Farkas Pál: Ez volt a nemzeti vívmány! Lengyel Zoltán : En akkor az egyetlen voltam, aki kijelentettem, hogy ilyen törvénytelenséget, hogy a magyar birodalmi országgyűlés lealjasittassék tartománygyiiléssé, ahonnan a nemzet nyelve ki van küszöbölve és a magyar nyelv az országggyülés törvényhozásának naplójában, ügykezelésében, indítványok tételénél mindenütt csak mint segédnyelv, mint fordítási nyelv alkalmaztassék, ugy hogy ez a fordítás csak napok múlva füzessék oda, én ehhez hozzá nem járulok. T. képviselőtársam volt az, aki azt mondta, hogy méltányossági okokból, vagy jó reménységből csináljuk ezt igy, mert úgyis béke lesz stb., egymagam szavaztam ezen állapotok ellen. Ide fajultak akkor a dolgok. Mikor aztán láttam, hogy az egész horvát kérdést a koaliczió alatt innen, a magyar állam pénzén, magyar gyorsírókkal, a magyar törvény védelme alatt csinálták és innen lázították fel Horvátországot, s akkor azt kérdezték tőlem, hogy most mit csináljunk, akkor én azt mondottam, hogy beszélni fogok nyilvánosan, de csak zárt ülésen, hogy ne én legyek a bűnbak. Azt mondtam : igenis, beszélhessenek horvátul, mert ehhez egyenes joguk van, de leirni nem kötelességünk s nem is szabad ; indítványokat, törvényjavaslatokat pedig más nyelven, mint magyar nyelven, Írásban beadni nincs joguk. A helyzet ma is az, hogy a horvát