Képviselőházi napló, 1910. XVII. kötet • 1912. június 18–deczember 31.

Ülésnapok - 1910-414

íU. országos ülés 1912 november 29-én, pénteken. 165 — azt hiszem, Potocsnyák képviselő ur volt az — arra nézve, hogy miként fog vele szemben eljárni, de ez csak szándék volt, amely nem került kivitelre. Gróf Andrássy Gyula képviselő ur hozzátette még azt is, hogy amennyiben tényleg igy akartak volna eljárni, ebbe más tényezők is beleszóltak volna. Én egészen nyíltan és őszintén akarom ezt a kérdést itt tárgyalni, Lehet, hogy egyes detailokra nem fogok most már tisztán visszaemlékezni, hiszen négy év előtt történt a dolog; áll azonban az, hogy mikor Potocsnyák képviselő urat az elnökség ellen elkövetett deliktumáért a mentelmi-bizottság a ház megkérésére Ítélte és amikor ő ezt a házzal szemben megtagadta, akkor Justh Gyula elnök úr indítványára az ügy ismét a mentelmi-bizottsághoz utasíttatott, a mentelmi-bizottság j^edig a renitenczia megismétlődését ugy torolta meg, hogy az illető képviselő urat 15 vagy 30 napra — pontosan nem emlékszem — a ház üléseiből kizárta. Felmerült akkor is a kérdés, — és bátorkodom gróf Andrássy Gyula urnak figyelmébe ajánlani, hogy ez nemcsak az elnöknek privát ideája lehetett, — hogy a. mi házszabályaink e téren meglehetősen tágak, lakszak lévén, mi fog történni akkor, ha Potocsnyák a házba visszatérne ? Én akkor Justh Gyula elnök ur távollétében mint alelnök intézkedtem és abból az elvből indultam ki, hogy a háznak joga lévén egy képviselőt kizárni, annak a képviselőnek ennek folytán jogszerűen nincs joga a házban a kizárás időtartama alatt megjelenni, azonban a karzat nyilvánossága mindenki számára fentartatván, a képviselő, ha a házba bejön, olyannak minősítendő, mint a karzati közönség. A karzattal szemben az elnöknek kétségtelen joga, hogy a rendet lentartsa, sőt az a kifejezés használtatik a házszabályban, illetve a törvényben is, hogy az elnök minden eszközzel, sőt a fegyveres erő felhasználásával is gondoskodik arról, hogy a karzattal, tehát a közönséggel szemben, a ház tekintélyét fentartsa. Azt a kiindulási joontot fogadván tehát el, hogy a kizárt képviselő a kizárás időtartama alatt csak ugy tekintendő, mint bárki más, aki a nyilvánosságot élvezi, amennyiben az illető képviselő jelenlétével, amelyet a nyilvánosság joga alapján élvez, a ház tárgyalásait lehetetlenné tenné, vele szemben az elnök ugy jár el, mint egyáltalában a karzattal szemben, pl. — hogy a legmagasabb helyre utaljak — a főrendiház karzatával szemben is. Feltéve pl., hogy a főrendiháznak egyik tagja ide leülne és meg akarná akadályozni az ülést, ugy hogy nem volnánk képesek az ő jelenléte miatt az ülést folytatni, akkor az elnöknek fel kellene őt szőlitania, hogy legyen szives az üléstermet elhagyni, mert a tárgyalási idő alatt itt nem tartózkodhatik senki, aki nem képviselő. Ha a főrendiházi tag erre valószínűleg — bocsánat a kifejezésért — európai módon elvonul, (Derültség.) akkor természetesen az elnök európai módon meg fogja magát hajtani és minden rendben van. De ha nem akar eltávozni, akkor előáll az elnök kötelessége és minthogy demokrácziában élünk, egészen mindegy, hogy az illető főrend vagy nem, az elnök, aki elvégre a házban a legnagyobb ur, köteles vele szemben is a ház működését biztosítani és ekkor előállt volna az elnök részéről alkalmazandó koerczitiv rendszabály. Ily értelmű rendeletet adtam én ki az akkori háznagynak, Leszkay képviselő urnak, azzal, hogy amennyiben Potocsnyák visszatérne a terembe, a további intézkedéseket tegye meg és ha az engedelmességet megtagadja, mint renitens hallgatósággal járjon el vele szemben. Ez a rendelet ki lett adva, bár nem effektuáltatott. Gróf Andrássy Gyula azt mondja, hogy akkor jgazolódott volna be, ha végrehajtották volna. Én ellenkezőleg, mint a ház akkori elnöke, ezt abszolúte nem fogadhatom el, mert hozzákötöttem én is, azt hiszem, Justh Gyula elnök ur is, az elnöki állás tekintélyét, hogy annak, amit a házszabályok értelmében elrendelünk, a végrehajtását meg is követeljük. Ez tehát kétségtelenül megtörtént volna és Justh Gyula akkori elnök ur, amikor visszatért, a rendeletet a maga részéről inclorsálta és fentartotta. Ez persze csak egy kis eset, de azért kívántam ráutalni, — a mostaniak sokkal nagyobb arányúak — hogy bizonyítsam, hogy igenis, megvolt az animus gerendi, megvolt a szándék igy eljárni, noha az elnökségnek ilyen szigorú fellépésére akkor nem is került sor. Éz kétségtelen, amint hogy az a szándék nem valami idegen földből volt kivéve, de egyedül magukból a házszabályokból, amint ott ez ma is világosan körül van irva. Ezért tehát a magam részéről bátorkodom megjegyezni, hogy ha az ember ezt a jogalapot önmagára vonatkozólag elfogadta, hogy akkor a továbbiakra vonatkozólag legfeljebb csak sajnálhatja, hogy a dolgok odafejlődtek, hogy ilyen mérvű esetek történtek; de alkotmánysértés vádját és nem tudom mi mindenféle vádat ebből most sem konstruálhat, mert az alkotmánysértés, ha tényleg előfordulna, kicsinyben épen olyan súlyos beszámitás alá esnék, mint a nagyobb esetnél. (Helyeslés. Ugy van! Ugy van!) Most meg — bocsánatot kérek, hogy untatom a házat, — (HalljuJc! Halljuk!) még a kizárásoknak az elnök ur által való elrendelésére akarok kitérni. Erre vonatkozólag a házszabály azt mondja, hogy az elnök kérdésére a ház az illetőt a mentelmi bizottsághoz utalja, ha azonnali intézkedés szüksége fenn nem forog. Legutóbb azt olvastam, hogy az azonnali intézkedés alatt azt kell érteni, hogy az elnök az ülést bezárja, vagy felfüggeszti. (Derültség.) De hiszen erről egy más paragrafusban van sző. Én az azonnali intézkedés szükségét nem tudom másképen felfogni, mint ugy, hogy