Képviselőházi napló, 1910. XVII. kötet • 1912. június 18–deczember 31.
Ülésnapok - 1910-414
164 4Í4. országos ülés 1912 november 29-én, pénteken. megzavarja, konfundálja a közvéleményt és erkölcseiben támadja meg az országot. (Élénk helyeslés.) Mert egy ország, amely nem tanulja meg tisztelni a nagy tekintélyeket, amely vezetőinek minden lépésében és tettében gyanakszik, jóhiszeműségüket folytonosan kétségbevonja, férfiúi becsületükbe gázol bele, az az ország azután komoly küzdelmek vitelére képtelenné válik. (Élénk helyeslés és tetszés.) És most, t. képviselőház, bekövetkezett az, hogy az ország, amely 1904-ben" még tényleg lelkesen helyt állt és talán komolyabban vette akkor a küzdelmet, mint a vezérek közül egyikmásik, (Igaz! Ugy van!) mert sokszor komolyan vitte bőrét a vásárra, ez az ország ma azt mondja: hát Istenem, 1904-ben is harczoltam, harczoltam 1905-ben, s azután az urak szépen kibékültek, a küzdelem leszerelődött és minden a rendes mederbe jutott. (Igaz! Ugy van!) így nem lehet küzdelmet folytatni, igy nem lehet küzdeni, mert a küzdés többet igényel, mint biztos és zárt helyeken erős kijelentéseket hangoztatni. (Derültség és helyeslés.) A küzdelem, nem mondom, hogy szükségképen az egyén életének feláldozásával jár, de az igazi küzdelem igenis megkívánja igen sokszor minden egyéni érdeknek a teljes háttérbe szorítását, lemondást a külső sikerekről, kikapcsolását minden egyéni érdeknek és az ügynek önzetlen, lelkes szolgálatát. Ez igenis küzdelem, ez a küzdés imponál. De az olyan küzdelem, amely mindig csak paktumok felé halad, lassankint közömbösséget von maga után és hogy az ország most nem indult meg erre a küzdelemre, erre azt mondom, hogy azért nem indult meg, mert látták az emberek, hogy a ]3arlamenten belül nehéz küzdelmek folynak, állítólag, de azért tényleg négy órán keresztül ez nem volt egyéb, — nem akarok erősebb kifejezést használni — mint a dologtalanságnak mesterkélt utón való lehető biztosítása. (Élénk derültség és helyeslés.) Ez volt az a nagy parlamenti küzdelem. Azután bekövetkezett, hogy egyesek talán be is látták a fenyegető bajokat, ugyanakkor pedig látták azt is, hogy a másik fél megunván a dologtalanságnak ezt a módját, az erőszakkal szemben ő is erőszakoskodott. Az ország ezt csupán érdekes szenzácziónak tekintette, de semmi egyébnek. Ebből azonban én nem következtetem azt, hogy megromlott az intelligenczia, hogy megromlott a népünk, hanem következtetem igenis azt, hogy nem helyes utón vezették a népet azok, akik a nép vezetésére nemcsak mint képviselők — mert hiszen ez mellékes dolog — hivatottak, de akiknek, mint a művelt társadalom tényezőinek, ezen a téren mindennapi kötelességet kell teljesiteniök. (Élénk helyeslés.) Ezt tapasztalom én és ebben látom én a közömbösség okát. Mert nézetem szerint az ellenzék nemcsak itt e házban vesztette el a csatát, de számításában csalódott künn is, az országban. És ezért tartom én kívánatosnak, hogy azok az érzések, amelyeket mindenesetre el kell ismerni az ellenzéki oldalon is, kapcsolódjanak a helyzethez és ezért fogjunk össze és tegyük lehetővé, hogy azt, amit eddig rosszul csináltunk, azt csináljuk meg ezentúl jobban; vezessük vissza normális, helyes medrébe az ország jiarlamentjének működését, legyen itt a legerősebb ellenzék, nyilvánuljanak meg az ellentétek, ez csak előnyére fog szolgálni az ügynek és magának a parlamentarizmusnak is. (Élénk helyeslés és tetszés. Ugy van! Ugy van! Taps.) A magam részéről most is a legkomolyabban kívánom, hogy az országban a normális rend teljes mértékben és mielőbb helyreálljon, de azt azután tagadnom kell, hogy az ut, amelyen eddig haladt a küzdelem, az a megbékülésre, az ország normális rendjének biztosítására vezethetne. (Tetszés.) Visszatérve arra a kifogásra, amelyet sokszor hallunk, hogy a házszabályok alkalmazásánál a koalicziós elnökség másképen járt el, j.nnyit mondhatok, hogy a koalicziós elnökség pontosan alkalmazta a házszabályokat, de egyre mindenkor a legszigorúbban ügyelt, arra, hogy az elnöki tekintélyt vagy mondjuk, a többségnek kifejezett akaratát a renitencziával szemben teljes mértékben biztosítsa. Ez alapelvünk volt; e részben egyik a másikat kiegészítette. Nem akarom én a mai helyzetet az akkorihoz hasonlítani; egészen más viszonyok között voltunk akkor. Egy nagyon kis kisebbség állt egy igen nagy többséggel szemben. De én azt hiszem, hogy ez még inkább feszélyezőleg hat, mert egy gyengébb kisebbséggel szemben még inkább áll (Ugy van! Ugy van!) a kisebbség köteles védelme, mint egy nagyobb kisebbséggel szemben, mert ezt kívánja a férfias eljárás. (Helyeslés.) Tehát nem mondom, hogy jogunk volt azzal a kisebbséggel szemben másképen eljárni. És felteszem azt a kérdést, hogy ha a mostani házban ismét Justh Gyula lett volna az elnök . . . Lengyel Zoltán: Már megvonta volna a szót régen! (Ugy van! Derültség.) Návay Lajos: . . . nem-e épen ugy járt volna el ezzel a kisebbséggel szemben, mint az akkori időben ? (Igaz! Ugy van!) Méltóztassanak csak megnézni, hogy az elnöki tekintély ellen intézett támadások milyen öntudattal ós milyen önérzettel lettek visszautasítva. Soha sem hangzottak el oly határozott szigorú és helyes kijelentések az elnöki tekintély szükségességéről, mint abban az időben. (Igaz! Ugy van!) Ez napirenden volt akkor ós ez volt alapfelfogása és alajarendszere az akkori elnökségnek. Ami a továbbiakat illeti, csak a kizárás kérdését akarom még néhány szóval érinteni. (Halljuk! Halljuk!) Kassán e tekintetben szintén hallottunk nyilatkozatot, amennyiben gróf Andrássy Q-yula azt mondotta, hogy akkoriban az elnökség egyik tagjának lehetett ugyan valamely gondolata a kizárt képviselővel szemben,
