Képviselőházi napló, 1910. XVII. kötet • 1912. június 18–deczember 31.

Ülésnapok - 1910-414

162 kik. országos ülés 1912 november 29-én, pénteken. elveszett, egy-egy nyert nap az ő czéljuk javára. (ügy van! Ugy van!) Ha békülni akarok, akkor ezt igenis olyan módon teszem, hogy csakugyan lehetővé teszem a békét, de olyan módon békét kötni akarni, amely előre lehetetlenné teszi a többségnek az ajánlatokhoz való hozzájárulást, ez már magában véve is a jóhiszeműségnek nem nagy mérve. (Élénk helyeslés.) Ez a valóság és ezt le akartam szögezni. (Élénk helyeslés.) A másik, amit szintén nem szabad elhallgatni, a tény, hogy a tisztelt ellenzék akkor, amikor ellenünk a támadásokat intézte illetve szervezte, teljesen czóltudatosan járt el. Méltóztassék csak elolvasni az 1911. év májusában és júniusában elhangzott ellenzéki sajtónyilatkozatokat, méltóztassék például a »Magyarország« vezérczikkeit elolvasni, amelyekben már áprilisban és májusban irtó hadjáratot hirdetett ós kijelentette, hogy ebben a küzdelemben nem lesz kegyelem, az egyik félnek a porondon kell maradnia, megalkuvásról sző sem lehet és itt az ideje, hogy a hazaáruló mungókat az ország közéletéből kiirtsák. Hogy azután a küzdelem bekövetkezett és az ellenzék meggyőződhetett arról, hogy a több legyőzte a kevesebbet és hogy megfordítva esett ki az összecsapás eredménye, mert a porondon érjen azok maradtak, akik győzedelmeskedni reméltek, ez lehet kegyetlen tanulság a múltra vonatkozólag, de nem érintheti a tényeket és nem érintheti a tendencziát. És kérdem, ki volt az, aki tisztán erőszakkal akart dolgozni, a kisebbség-e, mely ezzel visszaélt, vagy a többség, mely az utolsó momentumban erre rákényszerítve, kénytelen volt az erő útjára lépni ? (Élénk helyeslés és taps.) Így állván a valóságban a kérdés, vájjon méltányos és lehető-e, hogy az országnak ezen súlyos és nehéz helyzetét most már ne arra használják fel, hogy az eseményeknek higgadt bírálatával és elfogulatlan, az érzések felett uralkodó megítélésével a közeledés lehetőségét megteremtsek, hanem ellenkezőleg, a megtörtént események kihasználásával az ország parlamentjében dúló küzdelmet az ország széttagoltságával kifelé is akarják vinni, (Élénk helyeslés.) és valóban végzetes volna és nem tudom elhinni, hogy magyar emberek, kik hazafiasán tudnak érezni, pedig ezt az ellenzék minden tagjáról feltételeznünk kell, ezeket a veszedelmekét ne látnák, egyúttal ne látnák azt is, hogy ami történt, annak lélektani okai lehettek. Én a magam részéről — s- azt hiszem a többségnek is sok tagja ezzel igy van — sokat adtunk volna, ha erre az extremitásra nem került volna a sor. (Igaz! ügy van!) De kérdem, júniusban miként állt az eset? Most azt állítják, hogy a béke küszöbön volt, s mi voltunk azok, akik a békét visszautasítottuk. (Derültség.) Bocsánatot kérek, ezt igen sokszor láttuk már. Novemberben is küszöbön volt a béke, de mindig meggyőződtünk róla. midőn beeresztettük, hogy az nem volt béke, de rejtett ellenség. Láttuk, hogy tulajdonképen az a béke nem is arra irányult, hogy egymás közt a megértést megteremtse, hanem tulajdonképen leplezett remény volt arra, hogy trójai faló módellentéteket a mi pártunkba is beviszik. (Igaz! Ugy van!) Ilyen békeajánlattal állottak elő júniusban is. Most azt méltóztatik mondani a túloldalon, hogy a békének akkor egyedüli akadálya a választói reform kérdése volt és emiatt nem volt megköthető a béke. Ez a kérdés, a választójog reformja, nagy és nehéz kérdés, hol talán az elvi ellentétek, a meggyőződések különbözősége, egymással megalkuszik, vagy megütközik, de mindenesetre oly fontos kérdés ez, mely magában véve egy határozott pártalakulásra vezethet. De kérdem, méltóztatnak-e emlékezni, hogy júniusban elsősorban nem erről volt szó. Mert én azt hiszem — bár nem vagyok hivatva ezt ajjodictice állítani, de a ministerclnök ur ezt megerősítheti, — ha akkor az lett volna a békeajánlat, hogy a véderő szükségét belátjuk, azt nem fogjuk ugyan megszavazni, de módot adunk a többségnek, hogy saját felelősségére és lelkiismeretére megszavazza a többség nevében azt, amit az ország érdekében levőnek vél, azután pedig kívánjuk a választójognak előterjesztését és ebben a kérdésben a szabad vitatkozás érvényesülését: e tekintetben semmiféle nehézség nem merült volna fel ós létrejött volna a béke. Mert azt, hogy az ellenzék miképen óhajtja megalkotni a választói jogot, azt nem vehettük másként, mint hogy az ellenzék azt igy óhajtja megoldani, ezzel szemben pedig a kormány és a többség kifejezte volna a maga óhaját. Ultimátumot igaz itt sem állithatott volna fel a kisebbség, mert azok, kik a jaarlament rendjét annyira sajnálják, s távollétükkel tüntetnek, még sem kívánhatják azt, hogy a kisebbség, bármily tiszteletreméltó legyen is, a maga részéről diktandőt nyújtson a többségnek (Élénk helyeslés.) azzal, hogy igy akarom megoldani a választójogot. Mert nem ilyen nagy kérdésnél, hanem még a mezőrendőri törvény egy szakaszánál sem tehetné ezt, mivel e fölött mindig a többségnek kell dönteni. (Élénk helyeslés.) Földes Béla t. képviselő ur nemrég azt bizonyította, hogy a többség egyelőre nem is létező fogalom, hanem esetről-esetre ad hoc jön létre. Ez helyes, a vitatkozás lehetőségét tehát méltóztassék nekünk is megadni, nem pedig ultimátumokat, 24 óra alatt elkészített javaslatokat előterjeszteni azzal, hogy vagy ezt elfogadjátok, vagy hajba kapunk. (Élénk helyeslés és derültség.) Igy nem köthető meg a béke. Azonban ez a kérdés akkor mellékes volt; mert ott volt egy fontos tárgy, a vederőj avaslat megbolygatása, ott volt pl. a tartalékosok behivá-