Képviselőházi napló, 1910. XVII. kötet • 1912. június 18–deczember 31.
Ülésnapok - 1910-414
hík. országos ülés tító , volt a koaliczió megalakulásának kiinduló pontja — elveit ezentúl szabadon vallhassa. Az alkotmánypárt tudvalevőleg feloszlott, mert nagynevű vezére gróf Andrássy Gyula azt vallotta, hogy 67-es alapon ellenzéket csinálni nem akar, a 67-es alajion állóknak inkább egyesülniök kell, hogy a 67-es alap fentartassék és biztosittassék. Ekként feloszolván a 67-es alkotmánypárt, mint hatvanhetes meggyőződésű ember csatlakoztam magam részéről az országos munkapárthoz. (Élénk helyeslés.) Visszatérve arra a kérdésre, hogy a házszabályok kezelése és a parlamenti rend fentartása a koaliczió idejében mikép történt és hogy ez milyen ellentétben áll a mai helyzettel, erre nézve bátorkodom megjegyezni, hogy ha formálisan állapitjuk meg a dolgot, kétségtelenül igaz és ezt hangsúlyozni kívánom, hogy a koaliczióban az elnökség, nevezetesen Justh Gyula elnök ur, mindenkor a legszigorúbban ragaszkodott a házszabályok formális rendelkezéseinek is megtartásához és mindenkor azon volt, hogy a házszabályoknak ezen részeit is a legpontosabban és a legpártatlanabbul alkalmazhassa.. Egyet azonban bátorkodom ezzel szembeállítani, amit a kassai beszédben nélkülöztem. Nevezetesen a koaliczió idejében egy kétségtelenül fennállott és ez az elnökségnek feltétlen tekintélye volt. Az elnök tekintélye igenis érvényesült, ha a házszabályok keretén belül is, mert amikor az elnök a házszabályokat alkalmazni kívánta, az akkori elnök egyénisége. is, de az akkori körülmények is, ezeknek precziz alkalmazását mindig és mindenkivel szemben lehetővé tették. Es itt diíferenczia azon tapasztalatokkal szemben, melyeket az elmúlt évben a házban tettem. Itt ugyanis nem arról van szó, hogy vájjon a technikai obstrukczió formális házszabálysértést jelent-e, mert konstatálhatom, hogy formaliter véve a házszabályok rendelkezései itt megtartattak; de állandó és napirenden lévő házszabálysértéssel találkoztunk abban a tekintetben, hogy akkor, mikor az elnök a házszabályokon belül iparkodott az elnöki tekintélynek érvényt szerezni, mindig a legnagyobb renitencziával találkozott, helylyel-közzel invektiváknak is ki volt téve és a szükséghez képest minden ülésen előkerült az a bizonyos zárt ülést kérő iv, mely. lehetetlenné tette a parlament tanácskozásait. (Igaz l Ugy van,!) Az elnök tekintélyének ilyen czéltudatos lejáratása igenis házszabályellenes volt, itt még az a mentséget sem lehet felhozni, hogy a technikai obstrukczió tulajdonképen a házszabályoknak bizonyos küzdelem érclekében való kihasználása, mert az elnöki tekintély megsértése egyúttal megtagadása a ház rendjének is, (ügy van!) megtagadása annak az alapelvnek, hogy a ház tanácskozásait, a szabályok alkalmazásával az elnök t vezeti, (ügy van!) Én, mint alelnök, később pedig mint elnök iparkodtam minden lehetőt elkövetni, hogy a KÉPVH. NAPLÓ. 1910 —1915. XVII. KÖTET. wember 2Ö-én, pénteken. 161 házban a rendet a házszabályokon belül biztosithassuk ; reméltem, hogy kellő belátással, kellő időben, módunk lesz arra, hogy a tisztelt ellenzék, a házszabályok teljes szabadságát élvezve, alkalmazkodni fog az ország szükségleteihez és nem fogja a dolgokat a végletekig hajszolni és nem fogja szükségképen előidézni azt a helyzetet, hogy egy erőszak, amely abszolúte nem akar meghátrálni, amely abszolúte nem akar maga fölött semmit sem elismerni, okvetlenül találkozzék egy ujabb és nagyobb erővel, hacsak nem akarjuk azt, hogy a helyzet teljesen lehetetlenné váljék és az egész parlamenti rend felforduljon. (Elénk helyeslés és taps.) A magam részéről ebben látom én a júniusi eseményeknek nyitját és őszintén szólva, az ország közvéleményének kellő felvilágosítását ezen a téren soha sem tartom elegendőnek. Én rendkívül károsnak tartom, hogy mondanak beszédeket és ezekben ugy állítják be a helyzetet, mintha itt a házban lett volna egy — mondjuk — a nemzeti ügyért lelkesedő ellenzék, mely az ő álláspontjáért küzdött és vele szemben lett volna egy nagy többség, amely várva-várta volna azt az alkalmat arra, hogy a fair eszközöket az ellenzék kezeiből kiragadja és a parlamenti helyzetet felfordítsa. Ennél hamisabban, ennél tendencziózusabban a helyzetet beállítani csakugyan már nem lehet. (Taps a jobboldalon és a középen.) Aki látta az elmúlt évek küzdelmeit, épen ellenkezően azt tapasztalhatta, hogy kezdettől fogva volt itt egy kisebbség, amely, nem tudom minő czélzattal, de az ő saját szavaik szerint, a nemzet megmentésérc, valójában pedig arra törekedett, hogy a parlamenti rendet felforgassa és a normális viszonyokat a többség részére lehetetlenné tegye. (Ugy van! Ugy van!) És kell-e arra annál eklatánsabb példa, mint az, hogy amikor az elnök például napirendi javaslatot tett és proponálta a véderővita tárgyalásának folytatását, zajos derültség volt erre a válasz a baloldalról, ahonnan azt mondották vissza, hogy ezt pedig soha sem tárgyaljuk. (Ugy van! Ugy van!) És ez ismétlődött hétfőtől szombatig. Mindezzel szemben pedig volt egy türelmes többség, amely mindenképen alkalmazkodott ehhez a szeszélyhez s épenséggel nem mutatott különös erőszakos szándékokat, ellenkezően, mihelyt csak egy kis békesugár tűnt fel, azonnal megragadta az alkalmat, hogy békét kössön. Ebből folyik, hogy teljes pszihológiai lehetetlenség az, hogy azért akart volna békét kötni, hogy az erőszakot alkalmazza. (Ugy van! Ugy van!) Igenis, mi voltunk mindig azok, akik a békét meg akartuk kötni és a túloldal volt az, amelynek a békülés és a békekötés is sokszor csak a leplezett technikai obstrukczió egyik eszköze volt. (Ugy van! Ugy van!) Az volt a taktikájuk, hogy minden nap, amely a múlt év januárjában, februárjában és márcziusában legtöbbször meddő tárgyalásokkal 21
