Képviselőházi napló, 1910. XVII. kötet • 1912. június 18–deczember 31.

Ülésnapok - 1910-414

156 kik, országos ülés 1912 egy sérelmünket, még akkor sincs meg az a kataima és tekintélve, hogy legyőzhesse a sovinizmust. (Zaj.) (Az elnöki széket Jankovich Béla alelnök foglalja el.) Volna még nagyon sok gravámenünk, de csak néhányat sorolok fel még közülük. A temesvári románok kérelmezték Ungureanu Emánuel tekintélyes ügyvéd utján, hogy román hirlapirók részére nyugdij alapot létesíthessenek és a nyugdij intézet alapszabályait erősitse meg a belügyminister. Ezt a kérést 41.604/1903. sz. és 181.797/1911. sz. alatt, tehát már a mostani kormány idejében is visszautasitották. Ép igy viszszautasitották 1906-ban és 1911-ben a temesvári románoknak azt a kérelmét, hogy engedtessék meg egy román püspökség felállítását szolgáló tőke gyűjtése. Ép igy visszautasitották azt a kérelmüket, hogy engedélyeztetnék a gyűjtés egy Temesvárott felállítandó román kulturépület czéljaira. Ép igy vissza lesz utasítva — egész biztosra vehetjük — az a kérelem, hogy egy Budapesten létesítendő román internátus részére gyűjtést indíthassunk, mert hiszen az is politikai ügy. az is dákóromanizmus, amikor azt akarjuk, hogy a magyar székesfővárosban élő fiatalságunk ne menjen tönkre azáltal, hogy lebujokba kénytelen menni, hanem azt óhajtjuk, hogy mindnyájukat összehozzuk egy internátusban és könnyebbé tegyük megélhetésüket. De hát ez is dákoromán irredentizmus, ezt sem lehet engedélyezni. Ép igy állunk ezzel Kolozsvárott is és az egész országban. A bizottságban a budget tárgyalása alkalmával megígérte a t. földmivelésügyi minister ur, hogy a telepítési és kisajátítási akcziót a nem magyar vidékeken folytatni fogja. Nagyon sajnos, hogy amig az állam a magyar ajku honpolgárokat beczézi és protezsálja, addig mi, nem magyar ajkúak, csak azért vagyunk polgárai ennek a hazának, hogy minket üldözzön. (Zaj és ellentmondások.) Elnök : Kérem a képviselő urat, szíveskedjék az ilyen gyanúsításoktól tartózkodni. (Helyeslés.) Vajda Sándor: Én bebizonyítottam, többet nem tehetek. Elnök : A házszabályok értelmében az elnöki figyelmeztetéssel szemben semmiféle ellentmondásnak helye nincs. Szíveskedjék a beszédet folytatni. Vajda Sándor : Nagyon jól tudják önök, hogy a kormány az állam pénzén vesz birtokot és igy kisajátít minket az ősi birtokunkból, azért, hogy magyar telepesek számára . . . (Nagy zaj és ellentmondások a jobbóldalon és a középen.) Elnök (csenget) : Csendet kérek. Vajda Sándor: Sajnos, hogy ilyen alapokra van fektetve annak az országnak politikája, amely nekünk is édes hazánk kellene, hogy legyen és nem mostohánk, aki ellenünk mindent elkövethet. Azért ne higyjék önök, hogy ezzel a magyarnovember 29-én, pénteken. ságnak jótéteményt tesznek. Nem, t. ház. Mert azok a magyar telepesek ép olyanok, mint a melegházi növény, amelyet tarthatnak üveg alatt, melynek adhatnak permaneneziában megfelelő temperaturát, hogy fejlődhessék, de a mi népünk olyan mint a havasi vadon fenyője, legyen az tót, román, vagy más nem magyar nemzetiség, kit a kormány nem protezsál, hanem üldöz és higyjék el, mikor majd a szabad konkurrencziára kerül a sor, mi fogunk győztesen felülkerülni azok felett, akiket elrontott a kormány beczézgetése. (Igaz ! Ugy van ! a középen.) Mert csak a harczban lehet egy nemzetet edzeni, hogy a harczból győztesen kerüljön ki; beczézgetéssel nem lehet nemzetet nemzeni és edzeni, csak nemzetet tönkretenni. Az a meggyőződésem, hogy a létért való harczban, habár nagyon fájdalmasan érezzük is, de a kormány politikája minekünk tesz jó szolgálatot és rossz szolgálatot, tönkretevő, agyonsilányitó szolgálatot tesz a magyarságnak. (Mozgás) A kormány évtizedek óta épen a jelen történeti jüllanatot, mikor a Balkánon felcsapott a háború tüze, találta alkalmasnak arra, hogy a naszódvidéki gránitzerek vagyonára vonatkozólag elkobozza autonóm jogát azoknak, akik pedig idáig a királyi szó szentsége alapján szabadon rendelkeztek vagyonuk felett. (Igaz! Ugy van! a középen.) Tudjuk, hogy a naszódi határőrök, akkor, mikor a határőrvidék fel lett oszlatva, elhatározták, hogy azt, amit krajczáronként összegyűjtöttek, min

t, Montur-alapot, nem fogják feloszlatni egymásközt, hanem csinálnak belőle alapítványt, melynek segítségével fiaik magasabb kultúrára tehetnek szert, melylyel fiaikat egyetemre küldik, melyből nekik stipendiumot adnak. Körülbelül tiz éve annak, hogy találkozott az első magyar kultuszminister, — mert addig erről nem esett szó — aki kifogásolta a gránitzereknek azt a jogát, hogy csak az ő fiaiknak adhassák ezeket a stipendiumokat, és megkövetelte, hogy mindenkinek legyen joga ahhoz, ki a volt határőrvidék területén lakik. Most megtörténik, miután Oroszország és Galiczia nagyon közel van, hogy beözönlenek oda azok a zsidó elemek, — antiszemita czélzás nélkül mondom ezeket, hiszen Vázsonyi Vilmos szólalt fel ellenük — letelepednek a román községekbe és furcsa dolog, hogy azok az emberek, kiknek apái, ősei véreztek a hazáért, a Habsburgokért és ott hagyták csontjaikat Európa összes harezterein, abban a tudatban legyenek, hogy mindez az áldozat hiábavaló volt, hogy nekik az az elemi joguk sincs meg ebben az államban, hogy habár a királyi szó szentsége nekik ezt az autonóm jogot biztosította, rendelkezhessenek saját privát vagyonuk felett. (Igaz ! Ugy van ! a középen.) A kormány kicsikart őfelségétől egy rendeletet, melynek következtében a tiz éven át visszatartott stipendiumokra vonatkozólag nem az alapítványi hatóságnak, az igazgatóságnak adja meg a jogot, hogy ezeket szétoszthassa, hanem azt magának tartja fenn. A fődolog a .politikában,