Képviselőházi napló, 1910. XVII. kötet • 1912. június 18–deczember 31.

Ülésnapok - 1910-414

kik. országos ülés 1912 november 29-én, pénteken. 157 hogyha az ember jogsértést követ el, ha brutalizál, ha már skrapulus nélkül megteszi, tegye okosan ós tegye czélszerüen, ugy hogy az állam elkerülje azokat az ingerültségeket, amelyeket ez feltámaszthat. De mikor monarchiánk konflagráozió előtt áll és Isten óvjon meg mindnyájunkat, hogy háború törjön ki; de mikor a háborút nem kerülhetjük el másképen, csak azáltal, ha presztízsünk ragyogón tündöklik fel Európa előtt, ( Ugy van !) amikor ezt a presztízst máskép nem lehet fentartani, csak azáltal, ha nemcsak Magyarország, hanem a monarchia összes lakossága szolidárisán és lelkesülten, mint egy ember áll helyt ezért a presztízsért, akkor ez a kormány kiválasztja a pillanatot és mérget hint azoknak a családoknak lelkébe, amelyek a legdinasztikusabb román hivők voltak e hazában. Hát, t. képviselőház, ez szomorú, ez sajnálatraméltó és nem hazafias dolog. Ha a kormány költségvetését tanulmányozzuk, akkor látjuk és meggyőződünk róla, hogy nem kell félnünk nekünk, nem magyaroknak attól, hogy valamikor is a kormány az ő birtokpolitikájával és kisajátításával vagy kultúrpolitikájával tönkretehetne bennünket. Biztosak lehetünk abban, hogy eljön nemsokára az idő, mikor majd nagyon is akuttá fog válni a barátság szüksége önök között és mi közöttünk és akkor majd megtaláljuk azt az alapot, amelyet csak az egyenjogúság, a testvéri egyetértés adhat meg. Biztosak vagyunk abban is, hogy a soviniszta czélok nem fognak megvalósulhatni, mert elég egy pillantást vetni ebbe a budgetbe és látni, hogy 1,721,281.426 koronát költünk évente és elég egy pillantást vetni az ország koldusságára, ahol látjuk, hogy a népnek nincs betevő falatja, hogy a népnek nincs annyija, hogy az állatját élelmezhesse, hogy kénytelen azt eltékozolni és tudatára jutunk annak, hogy sokat akar a szarka, de nem birja a farka. Lehetetlen ezt a budgetet tovább fejleszteni és ezt a budgetet arra használni fel, hogy az ország lakosságának felét tönkretegyék, nemzeti létét megsemmisítsék. Nagyon felháborított minket, hogy ebben a budgetben még kulturális czélokra sem tesz semmit az állam a románság és a nem magy

T

arajku polgárok érdekében. Hisz értjük, hogy politikailag le akarnak bennünket igázni, de nem értjük azt, hogy az állam, amelyet mindannyian fentartunk, amelynek mindannyian fiai voltunk és vagyunk, azért a sok vér- és pénzáldozatért, amelyet mi az ő érdekében meghozunk, miért ne adna nekünk is legalább egy kis csekélységet. Nem politikára, de kultúrára, művészetre, előhaladásra kellene valamit adnia, mert nagyon rossz politika azt hinni, hogy lehetséges egyoldalúkig csak az egyik felét fejleszteni az országnak, a másik felét pedig meghagyni az analfabetizmusban és a tudatlanságban. Művészeti czélokra, zeneakadémiára, színművészeti akadémiára, színművészeti kiadások fejében, tudományos és közművelődési czélokra a rendes kiadások összege 3,922.219 korona, a rendkívüli kiadások összege 1,084.900 korona, a beruházásoké 800.000 korona, az összes kiadás tehát 5.807.110 korona. Ehhez a pénzhez mi román, tót, német, rutén és szerb anyanyelvű honpolgárok is hozzájárultunk, de mi ebből a pénzből a mi kultúránk részére nem kapunk egy garast sem. Nem tudom, hogy fordult-e elő eset azóta, mióta alkotmányos életet élünk, hogy egy román fiu kapott volna stipendiumot az államtól % (Felkiáltások : Dehogy nem kapott! Zaj.) Hát én megengedem, hogy talán kapott valamelyik kortesnek a fia, kapott olyan embernek a gyermeke, aki kortes-szolgálatokat teljesített a kormánynak, de én biztos vagyok, hogy ha az én fiam részére kérnék ilyen stipendiumot, hogy az nem kapná meg. (Folytonos zaj.) Elnök (csenget) : Csendet kérek ! Vajda Sándor: Kérdem, vájjon a mi kulturegyesületünk, az Astra, kapott-e valaha valamelyes segítséget, kapott-e egyáltalában bármelyromán egyesület ? Hát a politikai üldözést még talán meg tudja az ember érteni, de hogy kulturális czélokra ne adjon az állam egy fillért sem, ezt nem vagyok képes felfogni. A magyar állam jelenleg csak két czélra fecsérli az erejét. Az egyik az, hogy az úgynevezett történelmi osztályt támogassa, a másik jDedig az, hogy tönkretegye, kiirtsa a nemzetiségeket. (Ellenmondás.) 1867 óta jöttek-mentek a kormányok, változott a szín, de nem változott a hangulat, ugyanaz a hangulat vonul át vörös fonálként minden kormány működésén, és ez : a nemzetiségek elleni haroz. Nézzünk körül t. képviselőház, hogy hová jutottunk mi az alkotmányossággal és ne higyjék önök, hogy ez nem tölt el minket mély keserűséggel. Hiszen 1867 óta az összes vezető férfiak, a nemzetiségek részéről, mindig arról álmodoztak, hogy talán-talán csak eljön egy zseniális magyar államférfin, aki belátva ennek a politikának hibás voltát, arra fog törekedni, hogy megmásítsa, kizökkentse ezen rossz útjáról a magyar közvéleményt és a magyar felfogást. Es hogy ma idáig jutottunk az alkotmányosság terén, ez mindenesetre csak sajnálattal tölthet el bennünket és semmiesetre sem ébreszthet bennünk nagyrabecsülést a magyar állammal szemben. Mert nem szabad elfelejteni, t. ház, hogy az állami életben vannak bizonyos imponderabiliák, amelyekkel csak az nem számol, akinek nincsen államférfiúi tehetsége és az igazi államférfiunak az a karakterisztikonja, hogy ezen imponderabiliákat átérezve intenzive, azokat igyekszik a gyakorlati életbe átültetni. Tekintsenek szét az országban, t. képviselőház. Kérdem hol állunk ? Megingott a jogrend, megingott a törvénytisztelet, megingott a köz iránti kötelességtudás, megingott a kötelességteljesités érzete. És mi az oka ennek a tüneménynek ? Az, t. képviselőház, hogy egy ország lakosságának a felével szemben nem lehet a törvényeket hatályon kívül helyezni, a másik felét pedig protegálni a törvények védelme alatt. Nem lehet jogsértést, nem lehet jogtiprást elkövetni az egyik ellen anélkül, hogy a másik félen is ez meg ne I bosszulja magát. Hogy állunk t. ház ma a közélet-