Képviselőházi napló, 1910. XVII. kötet • 1912. június 18–deczember 31.

Ülésnapok - 1910-413

113. országos ülés lÖtó november 28-dn ; csütörtökön. 1S7 czáknál indítványokat fogok beadni, hogy cseké­lyebb erőmmel mégis hozzájárulhassak ahhoz, hogy a szociális igazságokat minél nagyobb mértékben érvényre juttassuk a költségvetésben és ezáltal meg tudjuk adni az országnak a nyugalmat, amelyre mindenekelőtt szüksége van, (filénk helyeslés. Tapsok.) Elnök : Ki következik ? Rudnyánszky György jegyző: Rudnay Béla! Rudnay Béla : T. képviselőház ! Figyelemmel, és pedig helyeslő figyelemmel, kisértem a t. elő­adó ur beszédét és annak különösen egy pontjára nézve részemről is kötelességemnek tartom, hogy kifejezést adjak hozzájárulásomnak. Ö ugyanis aggályait fejezte ki arra nézve, hogy az adótör­vények most, a mai súlyos közgazdasági viszo­nyok közt, január 1-én lépnek életbe. Bizony ismerve a mai viszonyokat, amidőn mindenki, minden közgazdasági tényező, ugy részvénytársa­ság, mint magánszemély, ugy mezőgazda, mint iparos és kereskedő, érzi a pénzügyi viszonyok véghetetlen súlyát, és legnagyobb aggállyal néz a legközelebbi jövőnek elébe. Hogy akkor fokozzuk még az okot az aggó­dásra, hogy január 1-én egy előre nem látható uj adóemelés elé — legalább ezt gondolja az országban mindenki — állítsuk a közgazdasági tényezőket: ezt én is a legnagyobb aggódással látom és igen helyeselném, ha lehetséges volna, az adótörvények életbeléptetésének elhalasztását. Közvetlen előttem szólt t. képviselőtársam az italmérési jövedelemmel kapcsolatosan meg­emlékezett az iszákosságról és annak terjedéséről. Tényleg okot ad aggodalomra és megfontolásra az, hogy egyes vidékeken az iszákosság annyira terjed; de azt hiszem, nem vezetne ezélhoz, ha mi az italmérési jövedelmét az államnak valamely intézkedéssel leszállitanók. Inkább talán a művelő­désnek terjedése, a nép vagyonosodása azok a té­nyezők, amelyek az iszákosságnak bizonyos fokig gátat fognak vetni, hogy az legalább ne legyen olyan veszélyes, aminő az leginkább a szegény, züllött, vagyontalan, műveletlen népnél szokott lenni. A t. előadó ur a mai belpolitikai viszonyokról is megemlékezett és bizony mindnyájunk osztatlon helyeslésével tette szóvá azt, hogy kénytelenek vagyunk az ellenzék nagy részének távollétében tárgyalni a költségvetést. Én is csak igaz sajnála­tomnak adok kifejezést, hogy a költségvetés tár­gyalásnál ismét nem jelent meg az ellenzék leg­nagyobb része. Pedig épen a költségvetés az az alkalom, mikor a képviselők kötélességszerüleg az államháztartás ellenőrzésével és irányitásával leginkább foglalkozhatnak. Az ellenzék viselkedése annyival sajnálatra­méltóbb, mert hiszen amit tesznek, jóformán a parlamentarizmus létfeltételeinek megtagadása. (Igaz ! Ugy van !) A többségnek jogai a parlamen­táris életben meg vannak állapitva, és ennek a tekintélye iránti tiszteletlenség is az, amit tesznek. De tiszteletlenség a törvényhozás másik két faktora KÉPVH. NAPLÓ. 1910 1915. XVII. KÖTET. irányában is, Íriszen Gíesswein t. képviselő ur is megemlitette, hogy ez a másik két fórum már hozzájárult az ellenzék kivonulása és távolmara­dása óta a mi törvényhozási alkotásainkhoz. Hogy az ellenzék innen kivonult, hogy külön parlamentet, fiókparlamentet vagy mint ebiökünk igen helyesen és találóan megnevezte : baba-parlamentet ren­dez, ez már igazán az erőszaknak egy bizonyos jele, az ilyenféle erőszakok pedig nem szoktak büntetlenül maradni a nemzetek életében. Gieswein képviselő ur a sztrájkkal hasonlí­totta össze az ellenzék viselkedését és azt mondja, hogy a sztrájkok vagy az egyik félre, vagy a másikra és miután a munkás a gyengébb fél, leginkább ezekre szoktak káros következmény­nyel járni. Az ilyen erőszak azonban, aminőt ami ellenzékünk elkövetett és amellyel viselkedik, nem azokra szokott káros következményekkel járni, akik elkövetik, hanem a nemzetre. (Igaz! Ugy van !) Az ellenzék bizony nem tanult sem a saját múltjából, sem a nemzet történetéből. Saját múltja megtanította volna arra, hogy az erőszak­kal, obstrukezióval lehet ugyan bizonyos rövid időre, egy-két évre terjedő hatalmat biztosítani maguknak, de annak a hatalomnak birtokában sikereket felmutatni és sikereket elérni azoknak, akik ilyen erőszakkal jutottak a hatalom birto­kába, nem lehet. Ezt tanítja az ő legközelebbi múltjuk. A nemzet története pedig azt tanítja, hogy multunkban voltak hasonló esetek. Hiszen nagy eset volt az, mikor Szapolyai szintén hasonló önfegyelem hiányából megcselekedte azt, hogy nagy hadseregével ott maradt Szegednél, II. Lajost pedig engedte elveszni Mohácsnál. Ez az önfegyelemnek ugyanaz a teljes hiánya volt, de ennek is a nemzet kiselte a kárát és súlyos követ­kezményeit. Sajnos, a nemzeti történelem azt tanítja, hogy bizony nálunk nündig nagyon gyengén állt az önfegyelem. Hiszen II. Rákóczi Ferencz, ez a nagy T nemzeti hős is, midőn a nemzeti felkelést szervezte, az első időben még mostoha atyjának, Thökölynek az ellenfejedelemségével is volt kény­telen szembeszállni, és ugyancsak II. Rákóczi Ferencz, mikor az országból kivonult és uj fel­kelést igyekezett szervezni, egyenesen arra töre­kedett, — megmondja ezt emlékirataiban és levelezésében is — hogy elengedhetetlennek tartja idegen hadsereggel jönni be az országba és idegen hadsereggel védeni meg a nemzet jogait, mert a magyar urakkal nem lehet bírni, a magyar urak nagy kíméletet követelnek. De ha nézzük 1848/49 eseményeit, akkor is a fegyelmezetlenségnek legszomorúbb jeleit ta­pasztaljuk a vezérektől kezdve lefelé. Látjuk most odalent a török uralom alól való felszabadulás küzdelmét; bámulattal tapasz­taljuk, hogy kis népek mekkora erőfeszítést, mekkora sikereket tudnak felmutatni. Sajnos, amikor mi szabadultunk fe! a török uralom alól, akkor alig láttunk magyar hadakat, amelyek álcár 18

Next

/
Oldalképek
Tartalom