Képviselőházi napló, 1910. XVI. kötet • 1912. április 1–junius 11.
Ülésnapok - 1910-362
362 országos ülés 1912 április 2-án, kedden. 43 ha én ezt egyszerűen hipokrizisnek nyilvánítom, ha tiltakozom az ellen, hogy Ausztria hogy mer beleavatkozni dolgainkba, de jogot adnak a kezébe, sőt kötelessége, hogy beavatkozzék. (Élénk helyeslés a szélsőbaloldalon.) Ezért nem szabad megmaradniok ezen a végzetes lejtőn azoknak, kik az 1867-iki törvényt tartják evangéliumnak, s kik annak létalapjukat köszönhetik. Vegyék tőlünk jónéven, ha mi, kik az önálló magyar hadseregnek, Magyarország önállóságának és függetlenségének vagyunk hivei, segítségére sietünk akkor, mikor az alkotmányt veszélyeztetve látjuk, legalább abban, hogy mentsük meg a nemzet számára azt, a mi az 1867 : XII. t.-czikkben biztosítva van. (Élénk helyeslés a szélsőbaloldalon.) Én az előbb elmulasztottam kiemelni azt, hogy mikor mi 1909-ben azt a határozatot meghoztuk, akkor a képviselőház előtt feküdt egy igen értékes, nagy szorgalommal gyűjtött materiálé, mely mindenkit kioktathatott az iránt, hogy az a képviselőház, a melynek többsége függetlenségi párti volt, mennyire védelmezte meg az 1867 : XII. t.-czikkben lefektetett alkotmányosságot is. Ö felségének nemcsak kifogása nem volt egy ilyen rezoluczió meghozatala ellen, hanem, mint históriai lag érdekes dolgot mondom, az akkori határozat és előmunkálatok szerzőjét, dr. Visontai barátomat ö Felsége azután a munkája után udvari tanácsossággal tüntette ki. (Derültség.) Mindenesetre \ érdekes történelmi adat annak illusztrálására, hogy ez ellen nem lehetett abszolúte kifogása. Még egyet, mielőtt konkluzumaimra rátérek. Sürün hallom és olvasom, hogy hiszen a koaliczió is megtette azt a szörnyűséget, hogy a póttartalékosokat és tartalékosokat bentartotta. Hát ennél nagyobb szörnyűséget is elkövetett a magyar törvényhozás 1867-ben. Nemcsak hogy nem fizette vissza az adókat, a melyek az abszolút kormány alatt szedettek be, hanem elkövette azt a horribilis dolgot is, hogy az 1848 óta besorozott összes katonákat, — akkor még 8 évre besorozottakat — mikor átvette a kormányzatot, nem eresztette szélnek. Pedig az csak tiszta, világos dolog volt, hogy ezek alkotmányeUenesen soroztattak be. Nos hát, mit tehetett volna a koaliczió ? Az ő idejében ezek a tartalékosok és póttartalékosok már mind be voltak hiva, a szolgálatot telj esitették. A koaliczió igenis teljesítette azt a kötelességét velük szemben, hogy a mint kormányzatra jutott, azonnal hozzáfogott ezeknek a tartalékosoknak és póttartalékosoknak részletekben való hazabocsátásához és azonkívül gondoskodott családjaiknak méltó kárpótlásáról is, még pedig törvényhozási utón. (Ugy van! TJgy van! a szélsöbaloldalon.) Ezt kötelességem volt azoknak a férfiaknak nevében és érdekében is, kik abban a kormányban részt vettek, felemlíteni, nehog}^ annak még j ogosult látszata, vagy a gyanúnak lehetősége is fenforogjon, mintha a koalicziós kormány a törvénytelenséget akár előidézte, akár azt szándékosan tovább tűrte volna. Mindezek után most már állítsuk mérték alá ezt az uj kabinetalakitási vállalkozást és állítsuk mérték alá abból a szempontból, hogy ez a mostani kormányvállalás ugy következett be, hogy szemben állt Ö felsége a király, egy már lemondott ministerelnökkel és el volt tökélve maga is lemondani és akkor végül ketten abban egyeztek meg, hogy egyikük se mondjon le, (Derültség a szélsőbaloldalon.) hanem maradjanak meg mind a ketten. (Derültség a szélsőbaloldalon. Nagy zaj és mozgás jobbfelől. Élénk felkiáltások a jobboldalon : Czinizmus ! ízléstelenség, Frivolság !) Andrics Tivadar: Ez hát az a nagy királyhűség ? (Zaj.) Gr Batthyány Pál: Talán nem igaz ? Kun Béla: Khuen marasztotta a királyt, a király marasztotta Khuent. (Zaj.) Sümegi Vilmos : Az önök kegyelméből uralkodik. (Folytonos zaj.) Polónyi Géza: Ennek a lemondásnak alkotmányjogi vonatkozásait néhány részletében szándékozom itt bemutatni. Előbb azonban legyenek olyan szívesek foglaló gyanánt tőlem elfogadni, . . . (Élénk derültség jobbfelől. Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon. Zaj.) Elnök : Csendet kérek ! Polónyi Géza : . . . hogy Európa ugyan megijedhetett ettől a királyi lemondástól, de én nem ijedtem meg. (Derültség balfelöl. Mozgás a jobboldalon.) Székely Ferencz igazságügyminisíer: Nagyon finom beszéd ! Polónyi Géza: Azért nem ijedtem meg tőle, mert én tudom azt, hogy az a felséges magasság, a melyben a király személye trónol és a melyre azt a magyar nemzeti kegyelet helyezte, nem egy részvénytársasági igazgatóság, a melyről olyan könnyen le lehet mondani és azután egy-két hónap múlva megint visszajönni, (Élénk mozgás és felkiáltások a jobboldalon : Ugyan ! Ugyan ! Zaj.) hanem valamivel magasztosabb fogalom. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Erről a királyi trónlemondásról van nekünk egy nagyon szép törvényünk. Az 1867 : III. t.-czikk 3. §-ában ma is élő törvényként hirdeti, hogy a trónról való lemondás Magyarországon csak az ország értesítése mellett és annak alkotmányos hozzájárulásával lehetséges. (Mozgás jobbról.) Kun Béla: A munkapárt hozzájárult volna! (Zaj.) Polónyi Géza: A ki komolyan veszi ezt a kérdést, a mikor egy olyan királyi méltóságról és díszről van szó, a melyről való lemondás nem is egy államnak, hanem két államnak a hozzájárulásától függ, mert hiszen a pragmatika szankczió ban biztosított személyi azonossága mellett a királynak nem lehet Magyarország trónjáról lemondani, csak ugy, ha Ausztriáéról is lemondana, ez a kettő pedig nem képzelhető el másként, csak azon esetre, hogyha mind a két törvényhozás 6*
