Képviselőházi napló, 1910. XVI. kötet • 1912. április 1–junius 11.

Ülésnapok - 1910-362

32 362, országos ülés 1912 április 2-án, kedden. és odafordul a többséghez, a melytől mindig azt halljuk, hogy a többségi akarat megnyilatkozása a parlamentarizmus legfőbb törvénye és akkor ez a többségi akarat az engedelmesség aluszékonyságában húzódik és lapul meg, (Mozgás jobbról.) idejön a t. ministerelnök ur és a parlamenttől kéri a bizalmat : (Élénk tetszés és taps a szélsőbaloldalon.) ez, t. képviselőház, a mai magyar parlamentarizmusnak teljesen értéktelen voltát bizonyítja. (Igaz ! Ugy van 1 a szélsőbaloldalon. Zaj jobbfelől.) T. képviselőház ! Az önök szótárában erre is van mentséget tartalmazó formula. Azt mondják önök, — és erre a piacetet gróf Andrássy Gyula t. képviselőtársain tegnapi felszólalása adja meg — hogy hiszen önök nem hátráltak meg, önök fenntartják előbbi jogi felfogásukat a felvetett kérdésben, csak annak mostani érvényesítéséről mondanak le. (Zaj. Elnök csenget.) Bocsánatot kérek, ezt én őszinte beszédnek, a mai komoly időkhöz illő őszinteségnek nem minősíthetem és szemben önökkel hivatkozom gróf Tisza Istvánra, a ki ép olyan őszinteséggel, mint a milyennel a bank-kérdésben a készfizetések ügyének az eltemetésével szemben megmondotta volt, hogy az ott tervezett rendezés nem hozza azt, a mit önök és ő is a választások alkalmával hirdettek — most is megmondja azt, hogy be kell vallania, hogy az önök mostani magatartása az előbbi nemzeti álláspontokkal szemben meghátrálást jelent. (Ugy van! ügy van! Tetszés a szélsőbaloldalon. Zaj jobbról.) T. képviselőház ! Mikor én gróf Tisza István t. képviselőtársunknak ezt az őszinte nyilatkozatát érdeme szerint méltatom, engedjék meg nekem, hogy a mostani királyi kéziratot kisérő, bizonyos oldalról származó sajtónyilatkozatokra vessek egy pillanatást. Ezek körülbelül abban csúcsosodnak ki, hogy a megoldásnak a királyi kéziratban folgalt eleme egyszersmindenkorra kijózanitó hatással fog lenni a t. többségnek, talán a t. kormánynak netaláni olyan fel-felébredő nemzeti velleitásaival szemben, mint a melyek most is az ellenzék egy részével létesitett megállapodásban kifejezésre jutottak. Hát ha ez volt ennek a hódoló tisztelettel vett legfelsőbb királyi kéziratnak a czélja : a kijózanitásnakezt a czélját ez a legfelsőbb kézirat a lehető legalaposabban el is érte. (ügy van! a szélsőbaloldalon.) Elérte annyira, t. képviselőház, hogy most, mikor az összehasonlításnak csábító ereje által talán elragadtatva, visszapillantok bizonyos vonatkozásban a mostani helyzethez hasonló helyzetére a mi országgyűléseink történetének : érintem azt, hogy 1861-ben volt a magyar országgyűlésen egy nagy határozati párt, a mely az akkori nagy alkotmány válság megoldására azt a módot találta alkalmasnak, hogy ne feliratot intézzen az uralkodóhoz, hanem az országgyűlés határozatával óvja meg a magyar alkotmánynak akkor megtámadott jogait. Az akkori határozati párt, számolva a helyzetnek minden körülményével, noha többségben volt, mégis lehetővé tette azt, hogy a Deák Ferencz által inditványozott felirat győzedelmeskedjék. Ez, a mint a történelem megállapítja, a hazafias áldozatkészségnek és önmegtagadásnak volt nagy példája. Eszükbe ne jusson önöknek, mélyen t. többség, magukat azzal vigasztalni, hogy most, mikor az általuk indítványozott és képviselt határozatot elejtik, ugyanilyen nagy hazafias önmegtagadást tanúsítottak és az áldozatkészségnek ilyen magaslatára tudtak emelkedni. Most a — természetesen szem előtt tartva az arányokat, a melyek a kérdések nagysága tekintetében fennálló különbséget illetőleg megnyilatkoznak — a helyzet mégis bizonyos mértékben hasonlít az akkorihoz. Az ellenzéknek az a része, melylyel a t. kormány megállapodott a ház- és országos határozat meghozatalában, látva az ezért folytatott küzdelemnek siralmas végét, most azt javasolja a t. háznak és a t. kormánynak, hogy ha már azt mondja a t. többség és a t. kormány, hogy jogi felfogását fenntartja továbbra is, juttassa ezt egy ö felségéhez intézendő hódolatteljes feliratban a törvényhozás másik tényezőjének tudomására. Én nagy kíváncsisággal, feszült érdeklődéssel várom a t. ministérelnök urnak nyilatkozatát Kossuth Ferencz t. képviselőtársunk ezen javaslatával szemben, a melyet mi is, én is magunkévá teszünk és teszek. Kíváncsi vagyok arra, hogy vájjon az a nagy határozati párt át fog-e most alakulni felirati párttá : hogy vájjon igaz-e hát az csakugyan, hogy önök fentartják a jogi felfogásukat, a mely e konfliktusban megnyilvánult és hajlandók ezt azzal az őszinteséggel, a melylyel egy többség és egy kormány a törvényhozás másik tényezője iránt tartozik, ő neki a legmagasabb helyen tudomására hozni. És itt áttérek, t. ház, az önök azon eljárásának birálatára, a mely monarchikus államban a felelős kormány részéről ilyen, a messze jövő szempontjából önök által válságokkal és fenyegető veszedelmekkel terhesnek hirdetett helyzetben még eddig példátlan volt. Ez az eljárás abban jut kifejezésre, reánk nézve is, a kiket önök méltatlanul annyiszor vádoltak meg, hogy erősebb kifejezést ne használjak, nyilatkozataikban, a házban tartott beszédeikben, meg a sajtójukban az illojalitás vádjával, hogy önök, t. többség és t. kormány eljárásuknak, a mely menthetetlennek fog bizonyulni a történelem Ítélőszéke előtt, a takarására, tehát egy politikai valótlanság elfedésére a király palástját vették elő. (Ugy van ! Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Es azután itt nyilatkozik meg az önök részéről és a t. ministerelnök urnak tegnapi szavaiban is az a titokzatosság, az a miszticzizmus, a melylyel a lemondásnak mostani elhárítását, megoldását veszik körül. Mielőtt azonban erről beszélnék, t. ház, nem tagadhatom meg magamtól, hogy ezen egész politikai felfogásnak egy másik nagy hibáját ne érintsem, és ez az, hogy önök a politikai számítás tör-