Képviselőházi napló, 1910. XVI. kötet • 1912. április 1–junius 11.
Ülésnapok - 1910-383
383. országos ülés 1912 május 30-án, csütörtökön. 339 esik szó. Nagyon helyesen mondta gróf Apponyi Albert t. képviselőtársam, hogy vájjon egy nemzet elvärhatja-e idegenajku fiaitól, hogy presztízse, akarata előtt minden irányban meghódoljanak, ha a legutolsó idegenajku baka, egy oláh, vagy tót baka előtt már a hadseregben szégyent kell vallanunk, amikor azt látja, hogy nem a magyar nemzet államnyelve és nem a magyar nemzet közjogi jelvénye és czimere érvényesül ottan, (ügy van ! a baloldalon.) Igazsága volt gróf Apponyi Albert t. képviselő urnak, mikor azt mondta, hogy a magyar állameszme már a legutolsó oláh baka előtt csődöt mondott. önök erőszakolják a véderőj avaslatokat, t. képviselő urak. Pedig erőszakolással még nem lehetett becsületes törvényt alkotni. Olyan törvényt, hozni, amely közmegnyugvást idézett volna elő, amely alkalmas lett volna ha nem is minden igény kielégítésére, de legalább a háborgó kedélyek megnyugtatására, olyan törvényt erőszakkal alkotni nem lehetett soha, de nem is lett volna szabad. (Ugy van ! a baloldalon.) És már most azt méltóztassanak megmondani : ha mi megszavazzuk ezeket a törvényjavaslatokat, olyan nagyon biztosítva van az, hogy odaát Ausztriában is minden ellenvetés nélkül meg fogják szavazni ? Hiszen Ausztriában a parlament szocziális érzékkel rendelkezik, ez az osztrák szooziális parlament tudja azt, hogy szocziális tekintetben mivel tartozik a népnek, tudj-a azt, hogy az uj véderőtörvény pénz- és véradó tekintetében minő megterheltetéssel járna. Hátha mi ezt, amint önök akarják, en block elfogadjuk, vájjon nem leszünk-e annak kitéve, hogy újból elő kell vennünk, mert Ausztriában módosítják ? Székely Ferencz igazságügyminister: Dehogy ! Ábrahám Dezső: Az igazságügyminister ur megnyugtatókig int ennél a kérdésnél, de nagyon szerettem volna, ha épen ő lett volna egyike azon kormányférfiaknak, aki rajta lett volna, hogy a perrendtartás kérdésében a magyar álláspont tökéletesen győzedelmeskedjék . . . Székely Ferencz igazságügyminister: Majd felelek erre. Ábrahám Dezső : ... ha ő lett volna egyike azoknak, aki belátta volna, hogy, igenis, vegyük elő először magát a katonai büntetőperrendtartást, amelynek megszavazása kevesebb nehézségbe ütközik, mert tényleg elavult, antiszocziális intézkedéseket tartalmaz és exponálta volna magát azon álláspont mellett, hogy legalább a két javaslat, a véderőreform és a perrendtartás javaslata között a junktimot kivívja, önök azt mondják és hangoztatják, hogy a magyar álláspont érvényesül a büntetőperrendtartásban. Az igazságügyminister ur több izben dicsekvőleg emiitette, hogy a magyar nyelv érvényesülését teljes diadalra juttatta. Hát nem fél attól az igazságügyminister ur, hogy odaát nehézségek lesznek ebben a tekintetben, biztos-e abban az igazságügyminister ur, hogy ezek az állítólagos diadalok odaát Ausztriában minden ellenvetés nélkül keresztülmennek ? Székely Ferencz igazságügyminister: Ott más paragrafus van ! Ábrahám Dezső: Igaz, t. igazságügyminister ur, de ép ez a legnagyobb baj ennél a kérdésnél is, — bár ez nem tartozik szorosan a véderőreform kérdéséhez — hogy ép ugy járunk vele, mint az 1867 : XII. t.-czikkel. Ott is véletlenül egészen másképen csinálták meg az osztrák hatvanhetes törvényt, mint a magyar hatvanhetes törvényt és ebből származott minden kontroverzia, mert 0 felsége és a bécsi körök mindig az osztrák 67-es törvények szellemét vették, nálunk pedig a magyar 67-es törvények szellemét kellett volna érvényesíteni, ami, fájdalom, nem mindig sikerült. -.-;' Székely Ferencz igazságügyminister: A mi nyelvünk felett ők nem rendelkezhetnek. Ábrahám Dezső: T. képviselőház ! Eátérek nagyon röviden egy kérdésre, amely körül forog épen a véderőj avaslatnak egész komplexuma : a hadsereg nyelvének kérdésére. Mikor a kilenczesbizottsági programmot letárgyalták, az is egyik kifogás volt többek között az ellen, hogy a hadsereg nyelvében a magyar nyelv tökéletesen érvényesüljön, hogy nincs elég magyar tisztünk, illetve nincs elég tiszt, aki magyarul tudna. Ez volt gróf Tisza István álláspontja is akkor, aki a kilenczes-bizottság idevonatkozó programmját bizonyos tekintetben mitigálta. Azt kérdezem azoktól az uraktól, akik ezt a kifogást akczeptálják, könnyebb-e annak a kunsági bakának vagy huszárnak németül megtanulni a kommandószót, mint a nagyobb intelligencziával bíró katonatisztnek azt a pár magyar szót ? (ügy van! Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Hol van itt a logika, hol a méltányosság, hol ennek az okoskodásnak az igazsága ? Hiszen példákra tudnék hivatkozni: az 1859. osztrák háborúkra, amelyeket Olaszországban vívtak ; a magyar bakák vére hullott ott és a legveszélyesebb perczekben talán német kommandóval biztatták az embereket % Nem, éj>en a Rákócziinduló hangjai mellett vonultak az emberek a harczba, épugy, mint 1866-ban, amikor szintén német volt ugyan a kommandó, de amidőn arra került a sor, hogy a magyar sereget vitézségre buzdítsák, akkor német kommandó nem volt hallható, hanem mindenütt a magyar nyelv érvényesült, amint hogy érvényesülnie kell minden olyan alkalmakkor, amidőn a katona szivéhez akarnak férkőzni. Hiszen eklatáns példát tudnék felhozni arra nézve, hogy a német kommandó ujabban sem érvényesül minden téren. Talán méltóztatnak emlékezni az 1911. hadgyakorlatokra ; ott megtörtént, hogy honvédtiszt vezetett honvéd és közös csapatokat és a közös csapatok is magyar kommandóra vonultak. Hát olyan lehetetlen a magyar kommandó kivitele a hadseregben ? Hiszen gyakorlati példák lépten-nyomon az ellenkezőjét igazolják. Magam is voltam katona és tudom, hogy az a bizonyos német kommandó tulaj donképen nem is német 43*
