Képviselőházi napló, 1910. XVI. kötet • 1912. április 1–junius 11.

Ülésnapok - 1910-382

382. országos ülés Í912 május 29-én, szerdán. 327 uralkodóház és a nemzet között feltétlenül szükséges. Ezen váddal le akarok számolni, még pedig azon a téren, amelyen ma mozgunk, a véderő terén, amely körül már évtizedek óta folyik a harcz. Be akarom bizonyítani, hog}^ mennyiben álljuk mi ezen megértésnek útját. De hogy ezt tehessem, vissza kell térnem azon felfogásokra, amelyekkel az első véderőtör vényt, az 1868 : XL. t.-czikket megalkották. (Halljuk ! Halljuk! balfelől.) Kerkapoly, e tipikus magyar lángész, akkor a törvényjavaslat előadója, tehát valószínűleg az akkori kormány szócsöve is, indokolásában többek között ezeket mondja (Olvassa) : »Az országgyűlésnek feladata, hogy olyan védrendszer állapittassék meg, amely mellett lehető lesz egy olyan magyar hadsereg, mely királyunkkal, mint fővezérrel az élén, egy teljesen organizált fele legyen az összes hadi seregnek. A hadseregnél az egység kevésbbé szükséges, csupán csak az összhatást kell biztosítani. Ezt tudva, tartotta fenn az 1867 : XII. t.-czikk a magyar hadsereget, mint az egész hadsereg részét, hogy teljesen biztosítsa az összhatást. A közös hadsereg nem akadályozza, hogy annak magyar része a magyar szellemet, a magyar indulatot, a magyar jelleget megtarthassa ; nem akadály arra, hogy a csatatéren polgártársai, barátai által legyen környezve, (Igaz ! Ügy van ! balfelől.) a harcz és a csata veszélyei között a haza jelvényeinek szemléléséből merítse lelkesedését; nem akadályozza, mert a hadsereg, amelyről szó van, amely a véderő javaslat által teremtendő lesz, nem egységes hadsereg, amelybe a magyar beolvadt, ezen hadsereg közös hadsereg, amelynek a magyar hadsereg egy része (Igaz! ügy van!) En nem hiszem, nem hihetem, ezt a kegyelet is tiltja, hogy Kerkapoly ezeket csak mit szónoki sallangokat, mint retorikai szóvirágokat, nem teljes jóhiszeműséggel mondotta volna, hogy arról lett volna meggyőződve, hogy az ő felfogása a kormány felfogását nem fedi. És ha ez igy van, ha Kerkapoly 1868-ban igy látta a dolgokat, mit akarunk akkor most mi ? Melyek azon óhajok, amelyekkel mi a nemzet és az uralkodó között feltétlenül szükséges harmóniát zavarjuk, amely harmónia segélyével a király és nemzet válvetett erőfeszítése mellett produktív nemzeti munkát tudnánk végezni ? Talán bizony forradalmi kívánságokkal állottunk elő ? Vagy talán mi ma az önálló hadseregnek azonnal való felállítását követeljük ? Hát követelünk-e mi ma mást, mint azt, amit az első véderőtörvény előadója, Kerkapoly, nem mint kívánságokat, de mint bizonyosságokat állított oda ? (Igaz ! ügy van ! balfelől.) Követelünk-e ma mást, mint azt, hogy az ország minden állampolgára — és itt különösen a nemzetiségiekre czélzok — megtalálja a magyar szellemet, a magyar jelleget, a magyar indulatot, a haza jelvényeit a magyar hadseregben, amely a közös hadseregnek csak egy kiegészítő része, (Igaz! ügy van! a baloldalon.) hogy a közös hadsereg ne legyen, ne lehessen egységes hadsereg, hanem valóban közös, paritásos hadsereg, amelynek a magyar hadsereg egy kiegészítő része, nem pedig mint a chlopyi hadiparancs urbi et orbi hirdette, közös és egységes hadsereg, (ügy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Akarunk-e mi mást, mint az 1867-ben újra lefektetett közjogi birtokállományunk megvédését ? Forradalmi kivánság-e, hogy mi a nemzet ujonczmegajánlási jogát minden eshetőséggel szemben biztosítani akarjuk ? Forradalmi kivánság-e, hogy egy évszázados küzdelem után mi a német szolgálati nyelvnek magyar törvénykönyvbe iktatása ellen haiczolunk ? És azt kérdem, hogy ha katonai szempontból, tehát ö .felsége és az uralkodóház szempontjából is, az összhatás biztosítva van, oly lehetetlenek-e ezek a mi kívánságaink ? Azt hiszem, erre nézve klaszszikus tanút idézhetek, oly férfiút, aki katona is volt, tábornok is volt, sőt hadügyminister is volt; és ez a férfiú Pitreich. Mit mond Pitreich ? »Ich war aber auch von vornherein entschlossen, die Dinge ím fachlichen Bezuge auf die gemeinsame Vertheidigung unter Angabe der Grenzen zu beleuchten, innerhalb derén es nicht nur ungefährlich, sondern zweckmässig erscheint, den Wünschen Ungarns gerecht zu werden.« Továbbá megindokolja: »Warum ich auch ohne die berüchtigte Obstruction bestrebt gewesen wäre, dazu beizutragen, dass berechtigte Wünsche Ungarns zur Geltung kommen.« Megjegyzem, hogy ez a röpirat, ha jól emlékszem, tavaly jelent meg (olvassa) : »Jetzt sage ich, dass ich unter berechtigt alles verstehe, was einerseits die Parität Ungarns, auch in Armeeinstitutionen zum Ausdrucke bringt, der Staatspraohe zulässige Rechnung trägt. Und die Wahl des militärischen Beiufes seitens magyarischer Staatsbürgers begünstigt, anderseits aber ausser Standé ist die fachliche Eignung der Armee zu erfolgreicher gemeinsamer Vertheidigung zu beeinträchtigen.« Hát, t. képviselőház, igy állítja be a kérdést Pitreich és talán itt a helye, hogy ezzel kapcsolatban kitérjek az u. n. kilenczes-bizottság programmjára is. (Halljuk ! Halljuk ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Elvi álláspontom e bizottság munkálatával szemben kétséges nem lehet, ezért azt fejtegetni nem is fogom, (Halljuk! Halljuk! a bal- és a szélsőbaloldalon.) de azt hiszem, ha a véderő beterjesztésével egyidejűleg a kilenczes-bizottság programmjának teljes végrehajtásával jöttek volna, ma talán mégis más volna a helyzet, mint ahová az a mai napig elfajult, (ügy van ! a baloldalon.) Hogy ez nem is lett volna oly nehéz kérdés, erre nézve ismét csak klasszikus példa Pitreich. Csodálatos, mintha az ő röpirata védőirat gyanánt készült volna Schönaich katonai politikája mellett, mintha Schönaich bukását elhárítani akarta volna. És itt a kilenczes-bizottság programmjával kapcsolatban csak közbevetve jegyzem meg, hogy akkor, amikor bennünket, ellenzéket, u. n. vívmány-politikánkkal igyekeztek nevetségessé tenni, akkor a talpig katona idézőjel közt gúnyosan