Képviselőházi napló, 1910. XVI. kötet • 1912. április 1–junius 11.

Ülésnapok - 1910-373

373. országos ülés 1912 május 8-án, szerdán. 229 Az 1882-ben fellángolt csángólázt az öt bukovinai csángó község lakosságának szorongattatása idézte elő, ami ezekben az emberekben elemi erővel ébresztette fel a hazatérési vágyat; — a hazaiak részéről pedig felismertetett, hogy az idegenek közé beékelt az a magyar faj, amely másfél évszázadon át, daczolvä mindenféle megpróbáltatással és kísértéssel, meg tudta taTtani a maga nemzeti jellegét: olyan nemzeti tőkét képvisel, (Igaz! Vgy van! a szélsőbaloldalon.) amelynek hazatelepitése a nemzetiségiek által szorongatott erdélyi magyarságba uj életerőt önthet, szaporaságuk, szivósságuk, szorgalmuk és kis igényeik folytán pedig ezek a székelyesángók képesek lesznek felvenni a versenyt az erdélyi nemzetiségek minden igény nélküli és kizárólag csak földfoglalásra, földmegtartásra irányuló törekvéseivel szemben. (Igaz ! Vgy van ! a szélsőbaloldalon.) Sümegi Vilmos : A legnagyobb nemzeti érdek ! Barcsay Andor: így kezdődött meg 1883-ban a csángóvisszatelepitési akczió, amely Erdélyben akkor, sajnos, talán a kérdés előkészittetlensége miatt nem sikerült, ellenben a Délvidéken annál nagyobb eredménynyel járt. Közben azonban a csángóvisszatelepités ügye, mint a legtöbb magyar ügy, elposványosodott; a nagy nemzeti kérdés kisérleti kérdéssé alakult át és ez a kisérlet hozta létre 1891-ben a hunyadniegyei állami csángótelepitést. Itt azután olyan biztató eredményeket ért el a telepitési akczió, hogy joggal fel lehetett tételezni, miszerint ezen eredmények következéseként a hazakívánkozó csángóknak gyors és a hazai érdekek által is megkivánt visszatelepítése rövid időn belül meg fog történni. Hogy oni volt oka annak, hogy az akkori kormány ezt a telepitési akcziót nem folytatta tovább, nem lehet tudni, tény azonban az, hogy 1891-től 1907-ig a visszatelepítési akczió szünetelt. Sümegi Vilmos: De a kivándorlás nem szünetelt! Barcsay Andor: 1897-ben egy székely-csángó származású fiatal ember, Szabó Imre nevezetű állami tisztviselő, aki atyja után maga is dévai csángó telepes, alapos néprajzi tanulmányai folytán felfedezte és értékelni tudta a csángókban megnyilvánuló nagyfokú hazatelepedési vágyat és erejét felülmúló ambiczióval és lelkesedéssel ujabb akcziót inditott a visszatelepítés ügyében. Ebben az akcziójában lelkes támasza volt báró Bornemissza Lipót akkori hunyadniegyei főispán, aki az ügyet Darányi Ignácz akkori földmivelésügyi minister elé vitte és ennek lett az eredménye, hogy a földművelésügyi minister Szabó Imre bevonásával egy bizottságot küldött ki Bukovinába a csángókérdés tanulmányozására és a telepités előkészítésére. így történt azután, hogy ezen bizottsági jelentés alapján Hunyad vármegyében, mintegy 6000 katasztrális holdnyi eladó magyar földbirtokot vásárolt meg a kincstár, amint akkor mondták, az állami csángóvisszatelepités czéljaira, átvévén a bukovinai csángók által az illető földbirtokosokkal megkötött előze tes opcziókat, Az igy megvásárolt ingatlanokból államilag csak a dévai telep egészíttetett Id 44 telepessel, mig a többi megvásárolt ingatlan a mai napig is kincstári kezelésben van és ugy hírük, hogy a csángó telepités czéljára nem is fog kiosztatni. Midőn Szabó Imre látta azt, hogy az akkori kormány által méltányolt akczió ekként túlnyomó részben holt pontra jutott, a kormányon kívül álló tényezőknek akczióba való léptetése utján társadalmi utón igyekezett folytatni a visszatelepítést annyival is inkább, mert Bukovinából a rossz eazdasági viszonyok és a túlságos elszaporodás miatt egyre több család indult el Kanadába, ahová azokat az amerikai lelketlen ügynökök exportálták. (Halljuk! Halljuk!) Ha elgondoljuk, hogy a kanadai ügynökök minő kedvező életföltételeket képesek feltárni a Bukovinából mindenképen szabadulni vágyó csángók szemei előtt, hogy t. i. a kanadai kormány az angol után a magyart helyezi minden nemzetiségek között az első sorba és hogy minden 24 éves életkórt betöltött magyarnak tíz dollár ellenében 110 katasztrális holdat ad át, amelyet három évi törlesztés után telekkönyvileg is tulajdonába bocsát; elképzelhető, hogy a súlyos megélhetési feltételek között vergődő csángók örömmel kapnak az alkalmon, hogy helyzetüket megjavíthassák, de ezzel az elhatározásukkal természetesen a nemzethez való tartozandóságukat, amelyet másfél évszázadon keresztül képesek voltak Ausztriában megóvni, okvetlenül elvesztik. Már említettem, hogy Darányi Ignácz volt földmivelésügyi minister a csángó-visszatelepités czéljára 6000 katasztrális holdat vett át, ebből a dévai részeket kiosztotta. Időközben megbukott a koaücziós kormány s azóta a csángó telepités megszűnt. Ezen bukovinai csángó községből a leveleknek és kérvényeknek egész tömege érkezik, amelyekben hazatelepülésükért könyörögnek és igényüket hangoztatják azokra a földekre, amelyekre vonatkozólag legelőször az opcziós szerződéseket ők a saját nevükben kötötték meg. Ennek a könyörgésnek, ennek a kérelemnek volt következménye a cserna-kereszturi visszatelepítés, amely interpellácziómnak tulaj donképeni tárgya. Slegismerve a szándékolt telepités előzményeit, mint a dévai kerület képviselője, amelyhez CsernaKeresztur és a szomszédos községek is tartoznak, a hazafias kötelességtelj esitésnek tudatában, magam is szívesen siettem ezen akczió támogatására, így történt, hogy támogatásommal CsernaKereszturon és a környékbeli falvakban 1889 katasztrális hold magyar birtok köttetett le szerződésileg az elmúlt év elején a csángótelepités czéljára katasztrális holdanként átlag 645 koronáért. Ebből 1227 katasztrális holdnyi belsőség, kert, szántó és rétből álló terület 134 telephelyre 134 csángó részére osztatott ki. Ezekből a csángó betelepülőkből 75 család Bukovinából és pedig Andrásfab'áról, Istensegitsből, Józseffalvárói, Hadikfalvárói, Eo-