Képviselőházi napló, 1910. XVI. kötet • 1912. április 1–junius 11.
Ülésnapok - 1910-373
375. országos ülés 1912 május 8-án, szerdán. 219 ezekkel az okokkal sokkal nagyobb mértékben van tisztában, mint amennyire azt itt nyíltan kifejezte. Mert hiszen igen jól tudjuk és ő maga is hangoztatta, hogy az előző ministerelnök ur a rezolucziós politika tőrébe — nem mondom, hogy beleesett, de annak tőrével megsebezte magát. Akárhogyan áU azonban ez a dolog, annyi bizonyos, hogy az adressz helytelen és a helyes adresszre csak azért nem intézte ezt a kérdést gróf Apponyi Albert t. képviselő ur, mert körülbelül azt a választ kapta volna, amelyet a közönséges postai szolgálatban is és nemcsak a politikaiban szokott ilyenkor kapni az ember, hogy t. i. »a czimzett elutazott.* (Derültség és tetszés.) Ezt pedig igen jól tudta t. képviselőtársam, mert valljuk be őszintén, hogy az útlevél megváltásában neki nagy része volt; lehet, hogy malgré lui, akarata ellenére, de ezt a magunk részéről készséggel elismerjük és honoráljuk. Teljes mértékben egyetértek azonban azzal, amit gróf Apponyi Albert t. képviselő ur a horvát kérdésre ezzel kapcsolatos kérdésekre vonatkozólag elmondott. Ugy áll a dolog, hogy Magyarországon senkire nézve sem lehet közömbös, hogy a birodalom egyik részében abszolutizmus van-e, vagy pedig alkotmányos uralom. (Helyeslés a szélsőbaloldalion.) Egy halk közbeszólás alakjában hangzott el itt a napokban egy megjegyzés, talán Barta Ödön t. barátom ajkairól; azt mondta, hogy pars pro totó. Ez nagyjelentőségű, t. ház, mert akik ugy benne voltak az abszolutizmusban, mint mi; akik végigszenvedték az abszolutizmus minden keserveit; akik annyiszor voltunk későbben is közel olyan állapotokhoz, amelyek veszedelmesen hasonlítottak az abszolutizmushoz ; akiknek nem maradt ma más kincsünk, mint alkotmányunk, vagy legalább az alkotmányosság látszata : (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) azoknak feltétlenül őrködniök kell azon, hogy ebben a birodalomban és ennek egyetlen részében se álljon be kényszeritő okok nélkül abszolutisztikus állapot. (Élénk helyeslés a szélsőbaloldalon.) Jogunk van tehát tüzetes felvilágosítást kérni erről a kérdésről és nem elégedhetünk meg azokkal az általános czélzásokkal, amelyek ebben az irányban a kormány részéről elhangzottak. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) De még inkább áll ez az osztrák ministerelnöknek a mi viszonyainkba és dolgunkba való beavatkozásáról, amelyet a t. ministerelnök ur is megállapított. Minden, állam joggal érzékeny a maga teljes önállóságára, s nekünk, akik olyan sajátságos állam jogi kapcsolatban és viszonyok között élünk, százszoros okunk van erre. Aki tehát illetéktelenül és hívatlanul nyúl bele a mi viszonyainkba, annak —• és annál inkább, ha az a belenyúló kéz hivatalos kéz —• aligha van más ezélzata, mint hogy önállóságunkból letördeljen és kilopjon egy-egy darabot. Gare au voleur ! Vigyáznunk kell tehát és teljes erővel vissza kell utasítanunk minden ilyen kísérletet; vissza kell utasítanunk eréllyel és azzal az önérzettel, amelyhez a magyar államnak joga és amelyre a magyar államférfiaknak szükségük van. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) En lehetségesnek, bár előrebocsátom, hogy súlyosan elítélendőnek tartanám azt az álláspontot is, ha valaki ilyen beavatkozásról tudomást nem vesz ; de ez még sokkal kevésbbé veszedelmes, mint az, amit az igen t. ministerelnök ur tett, aki tudomást vett a dologról, aki azt itt a képviselőházban hivatalosan elismerte, ellenben az orvoslás minden módja tekintetében halasztást kért. Ez nem energia többé és veszedelmesen emlékeztet annak a férjnek az esetére, aki egy minden kétértelműséget kizáró helyzetet találva odahaza, a következő férfiúi erélyességre fakadt : ön, hadnagy ur, azonnal felköti a kardját; veled, kígyó, pedig majd máskor számolok. (Derültség.) T. képviselőház ! A véderő tekintetében pártomnak egy ismeretes határozati javaslata van a t. ház előtt, s ennek értelme ismeretes az egész politikai világ előtt is. fin ezzel a határozati javaslattal szembeszállani, sőt még attól elhajolni sem akarok. Annyit azonban lelkiismeretbeli kötelességemnek tartok megjegyezni, hogy inkább talán érzületbeli hajlandóságom szerint, én sokkal szivesebben látnám egy olyan politikai helyzetnek kialakulását, amelyben a véderőreform véglegesen volna elintézhető. Engem ebben a hajlandóságomban két szempont vezet. Az egyik az, hogy a történelem tapasztalatai szerint minél több véderőreform jön, annál inkább kell azt látnunk, hogy ezeknek a véderőreformoknak a nemzetet terhelő költségek szempontjából nem csökkenő, hanem emelkedő tendencziájuk van. (Ugy van !) Lehet, hogy én ebben csalódom, ez mindenesetre egy feltevés és benyomás, de olyan, amelyet bennem a tapasztalatok érleltek meg. A másik pedig, amit őszintén és ha szabad igy szólnom : párttekintet nélkül kell megmondanom, az, hogy a véderőnek kérdése egy évtized óta súlyos terhe a magyar közéletnek, elzárja a magyar politikai és parlamentáris életnek útját, lehetetlenné teszi mindazokat a nagy szocziális és gazdasági reformokat, amelyekre az országnak égetően szüksége van s végre szeretném megszabadítani az országot ettől a rettenetes lidéreznyomástól, szeretném szabaddá tenni azt a pályát, amelyen a parlamentáris életnek haladnia kell. (Élénk helyeslés és tetszés jobbfelől.) De ha, t. képviselőház, ebben az érzületben (Zaj. Az elnök csenget.) épen a t. túloldallal találkozom, akkor legyen szabad egy másik dolgot is őszintén megmondanom. (Halljuk ! Halljuk !) Minél közelebb jutunk a választójog terén a teljes megértéshez ; minél nagyobb lesz ebben a tekintetben a közeledés ; minél kevésbbé merül fel annak a szüksége, hogy a véderőreform provizórius megoldásával szerezzünk biztosítékokat a választójog helyes megoldása tekintetében, annál inkább fog elenyészni szüksége a véderőprovizóriumnak s annál könnyebben érlelődhetik meg egy olyan 38*
