Képviselőházi napló, 1910. XVI. kötet • 1912. április 1–junius 11.

Ülésnapok - 1910-372

372. országos ülés 1912 május 7-én, kedden. 203 tette a kisgazdák érdekeit, ahhoz nem kívánok hozzászólni. Hanem itt van más tér, a gazdasági szervezkedés. A magyarországi kisbirtokosság jó része az utóbbi időben önállóan szervezkedik és nekem, aki jelenleg élén állok ennek a szervezkedésnek, nagyon sokszor kell tapasztalnom, hogy az intelligenczia mindent elkövet e szervezkedés meggátlására és hogy a hatóságok is minden erejökkel törekesznek erre. Már pedig azt hiszem, ha Magyarországon bármelyik társadalmi réteg hirdeti, hogy ő szinmagyar és hivatkozik a történelmi múltra s a hazának tett nagy szolgálatokra, akkor ezt a kisbirtokosság is elmondhatja magáról legalább ugyanannyi joggal- (Helyeslés a baloldalon.) Már most, ha minden társadalmi rétegnek el van ismerve a joga ahhoz, hogy önállólag, saját hatáskörében egyesületeket alkosson, ahol az ő külön specziális érdekeit módja van megtárgyalni és azzal foglalkozni, azt hiszem, ezt a jogot megvonni a kisbirtokosságtól nemcsak hogy igazságtalan, jogtalan és nem helyes, hanem most már nem is lesz czélravezető. És mégis, olyan állapotok is előállanak, hogy amikor a megalakult kisbirtokossági egyesület beadja alapszabályait jóváhagyás végett az igen tisztelt ministeriumokba, akkor fél esztendőig vagy esztendőkig is el kell várni, amig az alapszabályokat visszakapjuk. Ellenben azon egyesületek, amelyek alapszabályaikba beveszik, hogy a nagy gazdasági egyesületekbe belépnek, pár hét alatt jóváhagyva visszakapják alapszabályaikat. A gazdasági egyesületi titkárok meg is teszik, hogy egyenesen kinyilatkoztatják, hogy ha belép a gazdasági egyesületbe, akkor megkapja rövidesen alapszabályait, ha nem, akkor nem kapja meg. Bocsánatot kérek, ez nem helyes eljárás. Én e tárgyban önálló inditványnyal is fordultam az igen tisztelt ministerelnök úrhoz, nemrégiben még pénzügyminister korában. Hivatkoztam ebben arra, hogy a regále-kártalanitási tőke és a kamatok a Curia többszöri Ítélete folytán, de jog szerint és igazság szerint is a volt úrbéres birtokosság tulajdonát képezik és ma egész Magyarországon konfiskálják, eltulajdonítják e vagyonokat a politikai községek részére. Indítványoztam, hogy adják ezeket oda a volt úrbéres birtokosságoknak és az igen tisztelt minister ur meg is igérte, hogy e tárgyban a Curia szellemében fog eljárni s az akkori belügyministerrel megindítja a tárgyalásokat. A kisgazdáknak ezen jogos követeléséről a ministerelnök urnak tehát tudomása van és elvártuk volna, hogy a kormányprogrammban erről nyilatkozni fog, hiszen ez a mozgalom nem olyan jelentéktelen, mint némelyek gondolják. Bemélem és hiszem, hogy ezt méltányolni fogja majd a jövő képviselőházi kialakulás, amikor nem ketten vagy hárman fogjuk itt ezt a társadalmi réteget képviselni, hanem sokkal többen. Elvártuk volna a ministerelnök úrtól, hogy a kisbirtokosság gazdasági érdekeinek megvédelmezésére a kormány Ígéreteket fog tenni. A ministerelnök urnak azon kijelentése kapcsán, amely a közös legelők rendezése tárgyában itt elhangzott, újból bátor vagyok megemlíteni, amit egyik képviselőházi beszédemben már mondottam, hogy óriási igazságtalanság és aránytalanság van a kis- és nagybirtokosság között. Amig a kisbirtokosság a maga közös vagyonának kezelését csak az állam engedélyével intézheti, a nagybirtokosságnak az ő erdejét és legelőjét lehet saját belátása szerint kezelni. Gondoljuk meg csak a dolgot! A mai gazdasági viszonyok között, ha valamelyik úrbéres birtokosság nem is erdő-, hanem legelő-részletéről 25 darab tölgyfát akar eladni, ami nem is áll állami kezelés alatt, ezt kormányhatósági jóváhagyás nélkül eladnia nem szabad, hanem kérelmeznie kell, be kell jelentem ; hónapok múlva kiszáll aztán valaki, akit a felsőbb hatóság kiküld, hogy megvizsgálja, korhadtak-e a fák, vagy általában milyen állapotban vannak, de eladni még mindig nem szabad, hanem a kiküldött visszamegy, megteszi jelentését és a hatóság csak évek múlva irja meg, hogy megengedi-e vagy nem engedi-e meg az eladást. A birtokosság tehát ilyen vagyonával, birtokának a termésével sem rendelkezhetik a kormányhatalom hozzájárulása és engedélye nélkül. A legelő-kérdésnél, amiről előbb emlékeztem meg, ugy vagyunk, hogy a kisbirtokos számára elő van irva, hogy mennyi legelőt kell fentartania és azt másképen használnia nem szabad, legeltetnie kell, ha van jószága, ha nincs. A nagybirtoknál azonban nem törődik ezzel senki; ha fel akarja szántatni vagy ki akarja cserélni a legelőjét, a birtokosnak módjában áll; ha akarja, akár nem is tart legelőt, akkor sem avatkozik bele a dolgába a kormányhatalom. Ennek folytán olyan állapotok vannak, hogy egy kisbirtokosnak annyi legelőterülete van, a mennyi szántóföldje, a szántóföldje pedig természetesen olyan kevés, hogy a kenyerét sem termi meg s bár a legelőre nem tud jószágot állítani, legelőjét felszántani még sem áll módjában, mert a kormány azt nem engedi meg. Ezek tények, t. képviselőház. Tessék megvizsgálni ezeket a dolgokat és aki ma nem ismeri a helyzetet, az meg fog róla győződni, hogy tényleg igy van, mint ahogyan én mondom. Kérdem már most, jogos-e a kisbirtokosság követelése, amikor nem azt követeli, hogy a máséval rendelkezzék, hogy a nagyurakét is neki adják, hanem csak azt, hogy rendelkezzék a saját magáéval a maga akarata szerint ? Herczegh Sándor: ügy van! Szabó István (nagyatádi) : Es ha a nagybirtokosnak a maga birtokában korlátlan rendelkezési joga van, azt a jogot mi, a kisbirtokosság is követelhetjük magunknak. Nem akarunk mi jogokat elvenni, de követeljük a magunk részére is azt a jogot, ami megvan a nagybirtokosnak. 36"