Képviselőházi napló, 1910. XVI. kötet • 1912. április 1–junius 11.
Ülésnapok - 1910-371
178 37í. országos ülés Í9Í2 május 6-án, hétfőn. tud megbarátkozni a népjogok minél teljesebb érvényesülésével. Mert, t. ház, ha a mégis szóhoz és jogokhoz jutó nép azt fogja tapasztalni, hogy jogai érvényesítésére való törekvése alkalmával az intelligenczia érvényesülésének jelszava alatt folytatták ellene a legkonokabb harezot, ez csak azon természetes következménynyel járhat, hogy a nép az intelligencziában nem a maga barátját, hanem ellenségét fogja felismerni és akkor azután megindul egy olyan osztälyharcz, a melynek a végét belátni lehetetlen. (Elénk helyeslés a szélsőbaloldalon.) Épen azért meggyőződésem az, hogy az védelmezi meg igazán az intelligenczia jogos befolyását, aki a maga választójogi politikájának egyik főalapjává azt a gondolatot teszi, hogy » minél több jogot a népnek«. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Mert ha a minél több joggal felruházott nép az intelligencziában nem ellenségét, hanem barátját, ezen jogainak kivívásáért folytatott harczában bajtársát fogja felismerni, csak természetes, hogy az azt megillető jogos befolyás irányában továbbra is fogékony marad. A t. ministerelnök ur felfogását különösen egy dolog jellemzi a választói jog tekintetében, az, hogy ő a koczkázatokat állítja előtérbe, azoktól való irtózásánál fogva zárkózik el talán attól, hogy odáig menjen el a választói jog reformjában, ameddig az a párt, melyhez tartozni szerencsém van, elmenni hajlandó és elmenni akar. En ugy tartom, t. képviselőház, hogy a koczkázatoktól egy ilyen alapvető, a nemzet egész jövőjére kiható reformnál tartani igenis tiszteletreméltó dolog; viszont azonban a nehézségeket túlbecsülni nem jelent egyebet, mint a cselekvés erejének a megbénítását. Már pedig egy ilyen reformnak megvalósításában nézetem szerint nemcsak óvatosságra, de erőre és főkép bátor elhatározásra is van szükség. (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) A t. ministerelnök ur kijelentette ugyan prograinmszerü felszólalásában, hogy ő ahhoz a konczepezióhoz, melylyel megindította az erre vonatkozó tárgyalásokat, nem ragaszkodik. Ezt a kijelentését mi elismeréssel nyugtathatjuk abban az esetben, ha a kérdés további és nagyon sürgős, mondhatnám egy pillanatra sem odázható előkészítésében tényekkel fogja bebizonyítani, hogy ahhoz a konczepezióhoz csakugyan nem ragaszkodik és minden olyan gondolatot, mely az ő aggodalmait honorálja, szívesen fogad, ha annak teljes elejtésével jár is, amibe ő eddigi álláspontját beleillesztette. A t. ministerelnök ur átmenetet akar létesíteni a mai teljesen elavult választójogi rendszerrel a népparlamenthez vezető reformra. Helyes, t. képviselőház, átmenetek szükségesek a fejlődés törvényei szerint; hiszen még a -legszélsőbb forradalmak sem téveszthették szem elől az átmeneteknek bizonyos mértékben való szükségességét. Köztünk csak az a különbség, hogy a t. ministerelnök ur az átmenetet oly téren keresi, amelyre mi őt nem követhetjük, hacsak a mi választójogi reformpolitikánk is nem akar beleesni az őszinteség hiányának abba a halált okozó betegségébe, mely az általános, egyenlő választői jog jelszava alatt tényleg az általános, egyenlő választói jog kijátszását jelentené. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Ertem ez alatt a ministerelnök urnak azt a gondolatát, hogy a választói jogosultságot kétféle, egymással homlokegyenest ellenkező alapelvre akarja fektetni. A függetlenségi és 48-as párt azzal a gondolattal, hogy a megalkotandó választói jog alapját a czenzus megtartása képezhesse, soha nem fog megbarátkozni. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Kétféle alapja a választói jogosultságnak nem békét fog a nemzetnek hozni, nem nyugvópontra fogja hozni az osztályharezot, hanem azt az ádáz harezot, mely most még csak e parlament falain kívül dul, be fogja hozni ide .a törvényalkotás termének kellő közepébe, és — azt hiszem, rossz próféta leszek, mert nem lesz rá alkalom, hogy ennek a végét megbírálhassa a t. ministerelnök ur, mivel ez a gondolat nem valósulhat meg soha — ide fogja hozni az osztályharezot és a törvényalkotó munkát sokkal jobban fel fogja dúlni és állandóbban meg fogja bénítani, mint a mi harezunk, mely ezen legnagyobb akadály elhárítását czélozza, tehát közvetve munkaképességének igazi helyreállítására törekszik. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Annak a tervnek megvalósításából, a melyre a t. ministerelnök ur gondol, csak az lenne, hogy az exisztencziájukban, fennállásukban megtámadott u. n. uralkodó osztályok élethalál harezra volnának kénytelenek magukat elszánni a feltörekvő népmozgalom és népjogok érvényesülésével szemben, ugy hogy ez az élethalál harcz itt, a nemzet képviseletének törvényalkotásra, munkára szánt termében lesz azután az igazi ós — félek tőle — megvalósulás esetén legyőzhetetlen akadálya a valódi nemzeti munkának. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) De hiszen mi igaz ok lehet ma már arra, hogy a czenzusnak fentartásához ragaszkodjék bárki is ebben a házban ? Hiszen gróf Andrássy Gyula t. képviselőtársunk abban a törvényjavaslatban, amelyet előterjesztett volt belügyministersége idejében a házban, a czenzust elejtette volt a választói jogosultság első alapjaként; a czenzusnak ezen elejtéséhez az akkori parlamentnek úgyszólván minden tényezője hozzájárult, hozzájárultak azok is természetesen, akik az akkori többség soraiból a mai többségnek táborában ülnek; azoknak tehát ma is ragaszkodniuk kell a czenzusnak teljes elejtéséhez és nem képzelem el, hogy nekik ne lenne annyi erejük és befolyásuk, hogy ezt a választójogi elvüket ottan érvényesíteni ne tudnák. Amiben gróf Andrássy Gyula a czenzust fentartotta, az egy korrektivumnak