Képviselőházi napló, 1910. XVI. kötet • 1912. április 1–junius 11.

Ülésnapok - 1910-368

368. országos ülés 1912 április 17-én, szerdán. 143 Gr. Batthyány Tivadar: Méltóztassék utánanézni, hogy ez a horvát báni felterjesztés mikor érkezett itt be, hiszen ezt a kereskedelemügyi ministerium iktatójában is meg lehet állapítani. Ezek tehát tények. Én igenis, előzetesen az erre legilletékesebb tényezőnek, az áUamtitkár urnak szóltam ezen ügyben, szóltam a horvát bánnak és a viozebánnak, a kereskedelmi minister urnak pedig nem szólhattam, mert lakásán kerestem, de aznap, vasárnap távol volt a fővárostól és arról értesültem, hogy másnap csak az ülés elejére érkezik ide. Tovább nem folytatom. Ezek tények s ma már teljesen lényegtelen ugyan, hogy hogyan volt, de mert állitottam, kénytelen voltam bizonyítani, hogy igenis, a benyújtás előtt én ez ellen állást foglaltam. Egyéb mondanivalóm nincs. (Elénk helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök : Polónyi Géza képviselő urat illeti a szó. Polónyi Géza : T. képviselőház ! Mivel több képviselőtársam interpellácziót jegyzett be és ezekre fél egy órakor szándékozik a t. ház áttérni, igyekezni fogok rövidre fogni azokat, a miket el keU mondanom. (Halljuk ! balfelól.) Az első kérdés, amely mindnyájunknak felötlik, az, hogy itt a horvátországi magyar képviselő urak egy történelmileg is kritikus pillanatban, az abszolutizmusnak inaugurálása időpontjában nyilatkozatot olvasnak fel, amelyre természetesen autoritativ módon választ kellene kapnunk. Ámde napirend előtti felszólalás keretében határozatokat nem lehet hozni. Ezeknek a napirendelőtti felszólalásoknak tehát, ha valami jelentőségük van, — pedig kétségtelenül van — tájékoztató jelentőségük van és az a hivatásuk volna, hogy megágyazzák a később bekövetkező megállapodásokat, vagy pedig a törvényhozási intézkedéseknek inicziálását. Ennek rendjén, amikor egy országrész abszolutizmusa okából a megjelent országgyűlési képviselők itt nyilatkozatokat tesznek, a dolog természetében rejlenek, hogy elsősorban a kormány részéről történjék válasz. Azonban, amint méltóztatnak látni, annak ellenére, hogy a kormány tiszteletreméltó tagjai jelen vannak, sőt jelen van a legilletékesebb, tudniillik a közjogi kérdések felvilágosítására leghivatottabb igazságügyi minister ur is, semmiféle nyilatkozatot nem tesznek. Tegnap még csak sejtettem, ma már, amint mindnyájan méltóztatnak tudni, én is tudom, hogy egy látens kormányválság kenő közepén vagyunk és igy ezzel kell magyaráznom, hogy a kormánynak ebben a kérdésben, amely felelősséggel jár, ezidő szerint álláspontja nincs. Székely Ferencz igazságügyminister: Van, csak nem mondja. (Derültség a baloldalon.) Bakonyi Samu : Titkon sirok, ne tudja más. (Derültség a baloldalon.) Polónyi Géza : Ezt a kormányzati programmot ajánlom az utódok számára, mert igy azután megbukni egy kormánynak valóban sohasem lehet, ha örökké elhallgathatja az álláspontját. (Derültség.) De maradjunk a történelmi ténynél, annál, hogy a t. kormány feszélyezve érzi magát e pillanatban, amidőn lemondási stádiumban van, nyilatkozatot tenni. De ez még mindig nem mentség a t. többség számára, hogy az ő kebeléből adassék meg a válasz a felmerült kérdésekre, mert a t. többség még nincs lemondási stádiumban, . . . Rosenberg Ignácz: Nem is lesz! Polónyi Géza: ... de reméljük, hogy nemsokára ő is abba jut. Minket ugyanis a legközvetlenebbül érdekel, hogy látunk-e valamely igazolásra alkalmas ténykörülményeket abban a tekintetben, hogy Horvátország területén törvényen kivüli, alkotmáuyfelfüggesztéses állapot uralkodik. Erre lett volna hivatva és kötelezve nyilatkozni a mélyen t. kormány, mert hiszen csak tőle kaptattunk volna e tekintetben autentikus felvilágosításokat . Most ezeknek nem vagyunk birtokában, kénytelenek vagyunk tehát továbbra is a találgatások területén maradni és tartózkodni attól, hogy e pillanatban legalább, amikor felelősség terhe alatt megtett nyilatkozatok nem állanak rendelkezésünkre, magunkat bármi tekintetben politikailag angazsáljuk az egyik vagy a másik álláspont mellett. Egy közös kérdés azonban mégis megnyilatkozott a mai ülésen is és pedig egy örvendetesnek mutatkozó közös együttérzés, ugy horvát t. képviselőtársaink részéről, mint az eddig felszólaltak részéről, t. i. az, hogy mindnyájan egyetértünk abban, hogy az abszolutisztikus állapotok helytelenek, (Igaz ! Ugy van !) azokat fentartani senkisem akarja és hogy a magyar nemzet nevében nem szabad ilyen intézkedéseket a külföld előtt eltűrni, mert ezek tisztán és kizárólag a kormánynak, nézetem szerint, törvénybe ütköző intézkedései voltak, melyekért őt felelősségre is fogjuk vonni, mihelyt látjuk, hogy azt kellőleg indokolni nem tudja. Addig azonban fel kell függesztenem véleményemet, mig nem hallom a kormány mentségét. Itt azonban meg kell jegyeznem Szterényi t. képviselőtársamnak, hogy az rosszabb volna, mint a Polizeistaat, amit ő hirdet. Neki elégséges lett volna az is, hogy ha, mondjuk, egy törpe kisebbség, vagy csak egy kisebbség, a horvát országgyűlésen előáll egy határozati javaslattal, mely Magyarországtól való elszakadást kivan. . . Szterényi József : Én többségről beszéltem ! Polónyi Géza: Először többségről, azután kisebbségről! Szterényi József: Lapsüs! Polónyi Géza : Ha lapsus, akkor elintézettnek tekintem, csak azt a példát akartam felhozni: mit gondol t. képviselőtársam, hogyha Nagy Györgyöt beválasztanák a képviselőházba és ő előállana az ő köztársasági elméletével. . . Szterényi József: Kikaczagnák ! Polónyi Géza: . . . akkor ebből az követkéz-