Képviselőházi napló, 1910. XV. kötet • 1912. február 12–márczius 8.

Ülésnapok - 1910-347

U7. országos ülés 1912 összes békefeltételekkel együtt. (Helyeslés a baloldalon.) T. képviselőház! Rátérek beszédem befejezésére. (Éljenzés a jobboldalon. Derültség.) Lehet egyéni hiúság, ha a ki nem érdemelt élj éneket ez utón szoktam megkapni, de most az egyszer el is engedtem volna. Az egész helyzetnek kulcsa az, hogy itt félelem üli meg a lelkeket egy radikálisnak mondott választói jog kérdésében. Ennek során, még mielőtt rátérnék a befejezésre, felvetődik egy eszme, az u. n. provizórium kérdése. Hogy mindenkivel szemben teljesen őszinte és igazságos legyek, én ezen provizórium tekintetében egy kis felvilágosítást kérnék t. barátaimtól. Én t. i. ezen provizóriumról azt tudom, hogy a ministerelnök ur arról a provizóriumról azt mondotta, hogy ezt komoly politikusok és komoly katonai körök egyáltalában még eszük ágában sem forgatják, és hogy azzal abszolúte semmit foglalkozni nem kivannak, szóval, hogy ez nem komoly dolog. Én sajnálatomra kénytelen vagyok a ministerelnök urat figyelmeztetni, hogy nem messze tőle ül egy politikus, a ki 1912. január 26-án ezt mondotta (olvassa) : »Azt hiszem, hogy a t. képviselő urak is megvannak győződve, hogy oly nehéz kérdés, mint a választójogi törvény egy pár nap alatt, még ha előttünk állana is, nem volna megalkotható. Másfelől föltételezem a t. képviselő urakról, hogy a hadsereget mai kedvezőtlen helyzetében meghagyni nem kivánják, és talán nem zárkóznak el bizonyos proviziórius megoldás elől. Ezt annál inkább jogom van hinni, mert hiszen Justh Gyula t. képviselőtársam erre egyik beszédében utalt is. A kérdés elől nem zárkózom el, és az adott nehéz viszonyok között ezt is igen elismerésre méltó előzékenységnek tartom a t. ellenzék részérők. Farkas Pál : Tovább is mondta ám! Polónyi Géza: Mondta, és helytelenítette a provizóriumot. (Zajos derültség a jobboldalon.) Én az egész beszédet nem olvashatom fel és a t. képviselő ur közbeszólása nélkül is rögtön konstatáltam volna, hogy azután felsorolta az aggályait arra nézve, hogy miért nem volna az jó. (Élénk derültség a jobboldalon.) De ezt a nyilatkozatot ő tette, s ezt én annak illusztrálására hoztam fel, hogy nem minden politikus itéli meg a dolgot olyan nonchalence-szal és olyan nagyon elitélő módon. Ez egyébként kettejük dolga ; a mi énrám tartozik, az a következő. Ez a harcz folyik a nemzeti jogokért a véderő ellen. Én csak felvilágosítást kérek a tekintetben, ha ez a provizórium három esztendőre felajánltatnék — a mivel legalább az én tapasztalataim szerint lehetetlenné tennők azt, hogy a már egyszer ideiglenesen felajánlott létszámemelés leszállításával foglalkozhatnánk —- de mondom, ha már most ezt fel akarjuk ajánlani tisztán és kizárólag a választójoggal mint equivalenssel szemben, akkor fölvetődik jogosan az a kérdés, hogy nemzeti követelések nélkül, vagy azokkal együtt. (Felkiálfebruár 21-én, szerdán. 87 tások a szélsőbaloldalon: Természetesen! Nemzeti követelésekkel! Sohasem volt szó másról.) Mert ezt tisztázni kell, s meg vagyok győződve, hogyha ennek a kérdésnek a tisztázásához hozzáfogunk, teljes megnyugvás lesz és az az aggodalom, a mely ezt a kijelentést kiséri, el fog oszolni. Ha szabad tehát, konstatálom t. barátom közbeszólásából, hogy sohasem értették ugy, hogy a provizóriumot a nemzeti jogok elejtése mellett kivánták volna. Már most arról van szó, hogy mi legyen a priusz. Miután tudom, hogy ez a kérdés irritálja a kedélyeket és ez tulaj donképen az ütköző pont, egy pár szót méltóztassék erről megengedni. A priusz históriája mi ? Téves az a felfogás, bármely oldalról nyilatkozzék is meg, mintha itt uj kormány által reaszumált és egy uj többség által hatályon kivül helyezett dologról volna szó. Ez nem a parlamentarizmusnak e szabályai alá eső dolog. A priusz kérdésének az a története, hogy Ö felsége azt a programmot, a melyet a függetlenségi- és 48-as párt egyébként évtizeden át vallott a véderővita alkalmával, mint teljesitendőt vette fel. Akkor, a mikor a nemzeti ellentállási harcznak békés utón való befejezéséről volt szó, nem a kormány és Ö felsége között, — tessék ezt jól megkülönböztetni, — hanem a nemzetnek akkori vezérei — szivesen akozeptálom őket ma is ezeknek — gróf Andrássy Gyula, Kossuth Ferencz és Ö felsége között megkötött megállapodás létesült, mielőtt a kormány megalakittatott volna. A kormány megalakitása csak egyik szankcziója volt ennek a nemzet és királya között létesitett megállapodásnak, a mely szerint bevétetett abba az u. n. paktumba az, hogy a véderőre vonatkozó kérdések addig nem fognak tárgyaltatni, a mig az általános választói jog alapján az uj törvény meg nem alkottatik, és legalább is oly mértékben nem adatik a nemzet számára választói jog, mint a hogy az előbb a Kristóffy által előterjesztett javaslatban foglaltatott. Már most a nemzet és a király között létrejött ezen megállapodás alól nem lehet diszpenzácziót adni, nem lehet a királyi tekintély magasságának szempontjából és érinthetetlenségének okából. Mi tehát ragaszkodunk ezen dologhoz, ragaszkodunk annyival is inkább, mert hiszen így talán megértjük egymást. Én ezt a priuszt sohasem tekintettem másnak, mint egy fegyvernek a véderőtörvény megbuktatására. Mint beszédem elején hangsúlyoztam, tudom, és t. képviselőtársaim is tudják, hogy mi a választói jog kiterjesztését, illetőleg az általános választói jog behozatalát egyenesen azon czélból tartjuk szükségesnek, hogy orvosoljuk azon sebeket, a melyeket a nemzeti ellenállás idején láttunk, a mikor arról kellett meggyőződnünk, hogy csalódtunk, fájdalom, az arisztokrácziának egy nagy részében — tisztelet a kivételeknek, — csalódtunk a plutokrácziában, és csalódtunk a burokra- , cziában. Joggal hiszszük, hogyha mi fordulunk ahhoz a néphez, annak miihóihoz, a melyben nem csalódtunk, a melyet akkor a harcz élén láttunk,