Képviselőházi napló, 1910. XV. kötet • 1912. február 12–márczius 8.

Ülésnapok - 1910-347

éÖ U7. országos ülés Í912 február 21-en, szerdán. vertársainkkal együtt, a kikkel arra vállalkoztunk, hogy a véderő javaslatok törvényerőre emelését megakadályozzuk, ezután is teljesíteni fogjuk hazafias kötelességünket«. Bevezetésképen van egy ünnepélyes Ígéret. (Mozgás és zaj. Halljuk! Halljuk!) Én a naplóból olvasom fel Barabás Béla beszédét; ő kijelentette, hogy azt pártja nevében is elfogadásra ajánlja. Ebben a határozati javaslatban lényegileg az foglaltatott : »Utasitja a ház a kormányt, hogy a véderőre vonatkozó javaslatokat újból dolgoztassa át oly irányban, hogy az országra hárítani szándékolt túlságos létszám és pénzbeli terhek az ország teherviselőképességének megfelelőleg jelentékenyen kevesbbittessenek.« Nem olvastam, eddig legalább a házban nem hallottam semmiféle olyan propozicziót, mely a mélyen tisztelt Kossuth-párt óhaját bármely irányban definiálta volna, sőt nagy megelégedéssel keü konstatálnom, hogy maga Désy Zoltán t. képviselőtársam, a ki előttem szólalt fel, újból is nagy súlyt fektet erre a kérdésre, és maga is konstatálja, hogy ezen kardinális pont tekintetében eddig semmi néven nevezendő megnyugtatás nincsen, sőt még az sincsen, hogy a költségek tekintetében legalább egy megállapított fix tehertétellel tudnánk számolni. Én csak kiegészítem ezt azzal, hogy a helyzet azóta, mióta ez a határozati javaslat előterjesztetett, a költségek tekintetében nemcsak, hogy nem javult, hanem lényegesen rosszabbodott, annak a ténynek a leleplezése okából, hogy az 1915-ig előre megállapított tehertételeken túl messzemenőleg az altiszti kérdés megoldása okából egy, az első évben két-három millió közt váltakozó, a későbbi években fokozódó, de gondolom, három-négy év leforgása után évenkint 15—16 millió korona többletet kívánó költséggel lehet csak a véderő-reformot megcsinálni. Konstatálni kívánom tehát azt, hogy a ki a békét akarja és a ki a Kossuth-párt álláspontjának meg akar felelni, annak ezen a területen ilyen ajánlattal jönni, talán nem lehet alkalmas arra, hogy akárkit is kielégítsen. De, én megvallom, annál az altiszti kérdésnél, még a költségkérdésnél is fontosabb dolognak tartom azt, — ha a t. ház szíves lesz figyelemmel lenni rá, talán mindnyájan osztani fogják, — hogy akkor, a mikor mi egy közös hadsereg számára meg nem állapított kvóta és kontingens aránya szerint ajánlunk fel végkielégitésesen u. n. íteengagirungs-Zulag-ot, azonkívül biztosítunk állásokat, akkor nagyon ki vagyunk téve annak a veszélynek, hogy ezen a réven Ausztria fogja a nagyobb százalékot élvezni, Magyarország területén pedig a nemzetiségek szereznek maguknak az állam pénzén olyan megfizetett altiszteket, a kik a magyar állameszme szolgálatában nem igen lesznek hasznavehető elemek. (Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) De a határozati javaslatot folytatólag a következőkben, olvasom fel. (Olvassa) : »A közjogilag és alkotmányjogilag sérelmes rendelkezések töröltessenek; a magyar nemzetet törvényeinél fogva megillető jogai : a magyar nyelvre, a magyar czimerre, a magyar nemzeti zászlóra vonatkozólag megfelelően érvényesittessenek«. Ez volt Barabás Béla t. képviselőtársam határozati javaslata, mely a tehertételek tekintetében haladja talán túl a gróf Apponyi Albert képviselőtársam által előterjesztetteket. Egyebekben rá kell té.nem arra, mennyiben felelt meg a mélyen t. ministerelnök ur a gróf Apponyi Albert által előterjesztett békefeltételeknek. (Halljuk ! Halljuk ! balfelöl.) Nem szándékozom bővebben foglalkozni azokkal a javaslatokkal, a melyeket gróf Apponyi Albert t. képviselőtársunk nem életbevágóknak, kisebb jelentőségüeknek jelzett és a melyek tekintetében talán szabad azt a kifejezést használnom, hogy legalább a békeakczió szempontjából politikai non valeur-t képviselnek. Készségesen elismerem, hogy ezen a téren, ha azt akarják a t. képviselő urak elérni, hogy demonstrálhassák, hogy ezekért nem érdemes obstruálni, ha azok elejtetnek, akkor ezen pontozatok közül három vagy négy valóban szerencsésen van kiválasztva. Mert a mennyire nagyra becsülöm pl. azt a törekvést, hogy a hadkötelezettek a szolgálati idő két utolsó évében a honvédséghez tétessenek át, ép ugy kénytelen vagyok azt mondani, hogy ha a jelenlegi véderőtörvényjavaslat egyéb intézkedései fenmaradnak, vagyis, ha fenmarad az, hogy az utolsó két évben szolgálattételre be nem hivatnak és ha fenmarad az az intézkedés, hogy háború esetén pedig ez az utolsó két esztendő mindig a közös hadsereg számára hivatik be, akkor ennek csakugyan papiros-értéke lenne, és teljességgel nem volna szükséges vagy helyes, hogy azon egy tény miatt, hogy az esküt itt tegyék le, bármely párt obstrukcziót folytasson. Mert, t. képviselőház, az eskü letétele Fabriczius urat nem gátolta meg abban, (Elénk helyeslés és taps a szélsöbaloldalon.) hogy a magyar honvédség itt megjelent, hogy elkergesse a törvényhozás terméből a legálisan megválasztott képviselőket. (Elénk helyeslés a szélsőbaloldalon.) T. képviselőház, ez teljesen helyes; ezért sem nem obstruáltam soha, sem obstruálni nem tudnék. Justh Gyula: Mi sem! Polónyi Géza: De, t. képviselőház, hogyha gróf Apponyi Albert t. képviselőtársam ehhez hozzáfűzné azt, és azt mondaná, hogy ő oly intézményes biztosítékokat követel a honvédségre vonatkozó törvényben, hogy a mi szegény, elnyomorított honvédeink ne legyenek kényszerítve még arra is, hogy az ő esküjüket is megszegjék, ha intézményes biztosítékokat keresne erre nézve, akkor igenis hajlandó vagyok obstrukczióban részt venni. (Helyeslés a fzélsőbaloldalon.) De, t. képviselőház, nem folytatom tovább, mert messze kellene mennem az u. n. — mondjuk —