Képviselőházi napló, 1910. XV. kötet • 1912. február 12–márczius 8.

Ülésnapok - 1910-346

56 M6. országos ülés Í912 február %0-án, kedden. Hock János: De másnak mondta, magának nem. (Derültség balfelől.) B. Podmaniczky Endre: De jó! Justh Gyula : Pedig ugy van ! Elnök (csenget) : Csendet kérek ! Szabó István (nagyatádi) : Én nem igen szoktam senkinek a kijelentését kétségbevonni és a ministerelnök úrét sem kivánom kétségbevonni, csak az bizonyos, hogy sokan nagyot néznek erre a kijelentésre, hogy olyan egyéntől jön, kinek neve alatt ép a legutolsó választásoknál a legnagyobb visszaélések történtek. (Igaz ! Ugy van 1 a szélsöbaloldalon.) Csuzy Pál: Ezt mintha már hallottuk volna ! (Zaj.) Justh Gyula : Fogják még többször is hallani! B. Podmaniczky Endre : Ugyan ! Ugyan ! Szabó István (nagyatádi) : Lehet, hogy t. képviselőtársamat untatja ez és nem szereti hallani, de a ki nem érzi magát találva, ne vegye magára. (Derültség és taps a szélsőbaloldalion.) Én jó jelnek veszem, t. képviselőtársam, hogy nem szivesen hallgatják ezeket a valóságos igazságokat, melyeket senki sem von kétségbe, (Igaz ! Ugy van ! balfelől.) melyek köztudomásúak künn az országban mindenhol, és pedig azért veszem jó jelnek, mert ezzel t. képviselőtársam maga is beismeri, hogy az az eljárás nem volt helyes és ezt Magyarországon folytatni nem lehet és nem szabad. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Én örülnék legjobban és minden magyar embernek örülnie kellene, ha azokat a választási visszaéléseket, melyek ezen t. többséget nagy részében összehozták, többé Magyarországon elő nem fordulnának, ki lehetne küszöbölni társadalmi és politikai életünkből. Nagy szükségünk lenne erre nemcsak azért, hogy a szegényebb, egyszerűbb népréteg is bejöhessen ebbe a képviselőházba, hol neki helyének kellene lenni, (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) de nagy szükségünk van rá azért is, mert ha ez tovább folytatódik, igen nagy veszedelmeket idézhet fel magá.ra a magyar nemzet egyetemére is. Mert ha a magyar nemzet látja, hogy Magyarországon senki nem érvényesülhet, ki nem részese a hatalomnak és nem bir nagy vagyonnal, ha a magyar nép látja, hogy törekvései és jogos követelései mind hiábavalók, mert azokat megvalósítania nem lehet, ha a t. 67-es politikus urak el tudják hitetni a mi népünkkel, hogy nem vagyunk elég erősek ahhoz, hogy önállóságunkért küzdjünk, hogy a magyar nemzet már annyira elgyengült, hogy nekünk követelnünk sem szabad nemzeti jogainkat, ez a magyar nemzetnek elernyedésére, közönyösségére vezet. A magyar nemzet elveszti bizalmát önmagában és elernyed, elpusztul, a végpusztulás felé sülyed. (Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Nem szabad oly politikát folytatni Magyarországon egyes embereknek a hatalom birtokáért, vagy bármiért is, a melylyel a magyar nemzetet a lemondás, az elernyedés útjára vezetik, mert, t. képviselőház, kétféle következménye lehet ennek. Vagy a feltétlen nemtörődömségre vezet, hogy ugyanis Magyarországon már nem a közügyekért és nemzeti czélokért küzködnek az emberek, hanem csak az egyéni érvényesülésért, nem törődnek a közérdekkel, és ez a nemzet romlására vezet: Vagy lehet egy más eredmény is, nevezetesen az, hogy a magyar nép bár nagyon türelmes ugyan, sokat elhallgat, de a szive mélyén ott marad a keserűség, hogy nem jól bántak vele, és a végtelenségig ezt tűrnie nem lehet, és egyszerre csak az összegyülemlett keserűség, elégületlenség, kitör belőle és elsöpri azokat, a kik azt előidézték. (Ugy van I Taps a szélsőbaloldalion.) De, t. képviselőház, azt hiszem, ezt senkisem óhajtja közülünk a túloldalról sem, azt hiszem, nem óhajtja senki a nemzet elernyedését, a tehetetlenné válását, nem óhajtja senki, hogy Magyarországon a népakarat kitörjön, ha tehát ezt nem akarjuk, akkor ne folytassunk oly politikát, a mely feltétlenül e két eredményre vezetne. T. ház ! (Halljuk ! Halljuk ! a szélsőbaloldalon. Zaj. Elnök csenget.) Magáról, e két igen fontos kérdésről, a véderőj avaslatról és ezzel kapcsolatosan a választói jogról, a küzdelem fegyvereiről, az u. n. kivételes parlamenti eszközökről, az obstrukczióról, beszélni nem akarok. Az obstrukezió lehetőségét vagy nemlehetőségét, jogosságát vagy jogtalanságát, rábizom a jobban értő, tapasztaltabb, régi politikusokra. Én csak azt látom, hogy azért, hogy Magyarországon az elernyedés be ne következzék, hogy a magyar nemzeti érzés ki ne veszszék, szükség van valóságos 48-as ellenzéki pártra. (Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Szüksége van erre még a kormánypártnak is. Ha már kormányozni nem lehet Magyarországon a 48-as eszmék szerint, legyen legalább egy erős párt, a mely ébren tartja a magyar nemzetben jogai követelését, ébren tartsa öntudatát és a mikor arra kerül a sor, akkor álljon oda azoknak a központosító törekvéseknek ellenébe, a melyek nem annyira Magyarország javát, mint az összmonarchia érdekét nézik és Magyarország függetlenségi törekvéseit minden körülmények közt minden eszközzel, meg akarják gátolni. (Ugy van ! a szélsöbahldahn.) Már most, ha erre a 48-as pártra szükség van, a mint hiszem, hogy szükség van, akkor ily kérdéseknél itt az ideje, hogy a 48-as párt mutassa meg, hogy ő igenis oly törekvéseket, oly követeléseket, a melyeket talán, amint a módosításokból látszik, még maga a kormány sem tart valósággal j óknak, meg tud akadályozni, a kivételes parlamenti fegyverek alkalmazásával is. A 48-as pártoknak, elismerem, hátrányára szolgált az, hogy kormányra is kellett kerülniök. De itt az idő, a mikor a 48-as pártoknak, a 48-as egyéneknek újra egyesülniök kell, és a mikor a nemzeti küzdelmet az ország és a nemzet igen nagy érdekeiért újra fel kell venniök és tovább folytatniuk. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Hallottunk békekisérletekről, leszállított követelésekről, a küzdelemtől való félelemről és tartózkodásról: a leg-