Képviselőházi napló, 1910. XV. kötet • 1912. február 12–márczius 8.
Ülésnapok - 1910-359
358 359. országos ülés Í912 márczius 7-éti, csütörtökön. Beszkid Antal jegyző: Sághy Gyula ! Sághy Gyula: T. képviselőház! Részemről igen röviden kérem a t. ház becses figyelmét a szóban forgó kérdésben. Két részre osztom rövid felszólalásomat. Először szólok arról, a mi határozati javaslatom első részében foglaltatik, t. i. a kifutásról, illetve a ház helyiségeibe való belépési jog megvonásáról. Nem szükséges bővebben fejtegetni ennek jelentőségét azok után, a miket tegnap kifejtettem, hogy ebben nemcsak fegyelmi megtorlást látok, mint felszólalt képviselőtársaim, hanem preventiv rendszabályt is, különösen olyan esetben, midőn épu? ez az ur, a kiről most beszélünk, már más alkalommal, nem ugyan a ház tanácskozótermében, hanem helyiségeiben oly viselkedést tamisitott, melynél fogva meg lett tőle vonva az engedély, és pedig azon veszedelmeknél fogva, melyek abból háramolnának a képviselőház tanácskozási szabadságára és rendjére, nem látnám megfelelőnek, hogy ha ilyen esetben nagyon könnyedén járnánk el. De szükség van erre azért is, mert maga az igen t. elnök ur is kijelentette, hogy az ő intézkedése csak ideiglenes jellegű, a mi egészen természetszerű azok után, a miket az előttem felszólalt t. képviselőtársaim kifejtettek. Én egészen osztom a t. elnök ur felfogását e részben, ennek folytán szüksége mutatkozik annak, hogy a ház ebben az irányban is hozzon határozatot s ezért indítványom első részét változatlanul fentartom, annál is inkább, miután Bakonyi t. képviselőtársam határozati javaslatomnak az egész első részéhez hozzájárul, a mi a szavazást megkönnyiti, mert ez a kérdésnek ezt a részét egységesen öleli fel, a kérdésnek másik részét lehet azután egy másik határozati javaslattal elintézni. Kénytelen vagyok azonban egy tegnap általam nem hallott közbeszólásra felvilágositólag most válaszolni. Csúzy Pál t. képviselőtársam ugyanis a kitiltás kérdésénél azt a kijelentést tette, hogy ez azért nem lehet, mert hátha megválasztják képviselőnek. Bocsánatot kérek, t. képviselőtársam összetéveszti a képviselőt és a képviselői jogot a magánegyén jogával. Itt ezen határozat értelmében Pályi Ede mint magánegyén utasittatik ki a képviselőház kebeléből. Ha időközben — akár ezen országgyűlés tartama alatt is — megválasztatnék képviselővé, természetesen neki mint képviselőnek, joga van ide a ház üléstermébe bejönni, és ezt a jogot tőle elvenni nem lehet. Ezt a határozati javaslat nem is intendálja, nem is foglalja magában. Ez a veszedelem tehát nem forogna fenn, annyira nem, hogy pl. ez a határozat a következő képviselőházat sem köti meg az irányban, hogy továbbra is érvényben maradjon, mert ez a határozat csak a jelenlegi cziklusra szól, sőt ez a képviselőház is megváltoztathatja határozatát egyik ülésszakról a másikra ; csak ezen ülésszakon nem. Ezzel, azt hiszem, megnyugtattam a képviselő urat és eloszlattam aggályát. A mi a kérdés második részét, tudniillik a bűnvádi útra való terelést illeti, a hallottak után e tekintetben sem akarok bővebb fejtegetésekbe bocsátkozni, mert a t. előadó ur egész fejtegetését szivesén elfogadom és magamévá teszem. Azonban itt én is ugy vagyok, mint Bakonyi Samu t. képviselőtársam, hogy a mentelmi bizottság javaslatának konklúzióját nem tartom egészen megfelelőnek, nem tartom pedig — azokon kívül, a miket az előttem szólók már kifejtettek — azért sem, mert hisz tulaj donképen igaz, hogy a ház elnöke van hivatva intézkedni az iránt, hogy a határozat végrehaj tassék, de a ház elnöke nem utasithatja az ügyészséget. Az ügyészség tisztán az igazságügyminister ur hatásköre alatt áll, csak neki van joga utasítást adni ; már pedig az ügyészséget kell, hogy utasítsák az eljárás megindítására. Ennélfogva magam is nagyon kérem a t. előadó urat, szíveskedjék hozzájárulni ahhoz a módosításhoz, a melyet Bakonyi Samu t. képviselőtársam határozati javaslatának második pontjában terjesztett elő, a melyhez én is hozzájárulok. Épen azért a magam határozati javaslatának második részét ezennel visszavonom, hogy ez által is megkönnyítsem a szavazást, mert hisz lényegében mindkét határozati javaslat második része teljesen egyezik, t. i., hogy utasítsa a ház az igazságügyminister urat, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket a bűnvádi eljárás megindítására. Mert hiszen másként az ügyészségnek tisztán csak privát jóakaratától függ, vájjon figyelembe veszi-e a ház határozatát, vagy sem, mert a ház hatásköre az ügyészség utasítására nem terjed ki és — a mint helyesen szólt közbe t. Bakonyi barátom — nagyon különössé lehetne ez a helyzet. Tehát már ezért is czélszerü, helyesebb és megfelelőbb Bakonyi képviselő ur módosítása, annál is inkább, mert megengedem ugyan, hogy ha a t. előadó ur végiglapozza az előzményeket, lehetnek ahhoz hasonló preczedensek is, de a két eset nem teljesen egyenlő, és a preczedensek többsége mégis az, hogy a ház az igazságügyminister urat utasította a kellő intézkedések megtételére, mert hisz a háznak joga van az egyes minister urakat utasítani. Azt hiszem, ebben is megegyezhetnénk, mert hisz a lénj^egben — ugy látszik — teljesen egyetértünk mind a két irányban, mind a két kérdésben. A magam részéről azért tartom fenn a magam határozati javaslatának első részét, mert azt hiszem ez megkönnyiti e részben a megegyezést. T. i. határozati javaslatom első része következőleg hangzik (olvassa): »Mondja ki a képviselőház, hogy helyesléssel fogadja a képviselőház elnökének a saját hatáskörében eddig tett intézkedéseit és az arról szóló jelentését, egyúttal a maga részéről Pályi Ede szerkesztőtől a képviselőház helyiségeiben való megjelenési jogot egyszer s mindenkorra megvonja«. Bakonyi Samu : Pályi Edétől! Sághy Gyula: Pályi Edétől, a szerkesztőt ki lehet hagyni, az nem lényeges.