Képviselőházi napló, 1910. XV. kötet • 1912. február 12–márczius 8.
Ülésnapok - 1910-359
359. országos ülés 1912 márczius 7-én, csütörtökön. 357 A házszabályok 291. §-a egyenesen utal ezen törvényezikkben foglalt rendelkezésekre és azt mondja (olvassa) : »Ha valaki a rendet vagy a csendet megzavarja s az elnök egyszeri intésének sikere nincs, másodízben az 1848 : IV. t.-czikk értelmében . . .« (Zaj. Halljuk ! Halljuk !) Elnök: Csendet kérek, t. ház! (Folytonos zaj.) Kérek csendet ! Hock János: Agónia! Polónyi Dezső': ... az egyes hallgató vagy illetőleg karzatosztályi hallgatóság kiutasittatik a karzatról.« A mire én ebből következtetni s egyenesen rámutatni kivánok, az a következő. Miről van ezen rendelkezésekben szó ? Arról, hogy ha a tanácskozás folyama alatt a hallgatóság részéről valaki rendzavarást követ el, az elnök urnak egy abszolút diszcziplináris jog van adva. . . (Zaj.) Elnök : Csendet kérek ! Polónyi Dezső: . . . és pedig annyira korlátlan, hogy joga van az illetőt azonnal kiparancsolni, kiutasítani, sőt a mennyiben szükséges, karhatalmat alkalmazni és letartóztatni. Ez az az elnöki discziplináris jogkör, mely ismétlem, korlátlan mindazok tekintetében, a mik az ülés tartama alatt itt a házban történnek. Mindjárt megállapitom, hogy a t. elnök ur abban a nagy tumultusban és zavarban, mely akkor volt, ezen discziplináris jogával nem élt, a mennyiben akkor dr. Pályi Edét se ki nem utasitotta, ss ki nem parancsolta, ellenben az történt, hogy egy képviselőtársunk kiküldte, majd a mikor a karzaton újból rendzavarást követett el, a hirlapiró urak kivezették, az elnök ur pedig a nagy tumultus miatt nem is volt abban a helyzetben, hogy ezzel a discziplináris jogával éljen. 1 Elérkeztem tehát a dolog lényegéhez, ahhoz, hogy mindezek a szabályok beszélnek kiparancsolásról és beszélnek kiutasitásról. A 293. §. pedig világosan kitiltásról beszél, a mi nyilvánvalóan nem tartozik már a t. elnök ur hatáskörébe, mert ő ebben a kérdésben, a mint Bakonyi Samu t. képviselőtársam igen helyesen mondotta, nem is határozhatna a saját jogkörében, csakis bizonyos meghatározott időtartamra. Az elnök urat ugyanis a képviselőház választja, ő bizonyos ideig birja mandátumát, ha tehát ő valakit kitilt, ez a kitiltás legfeljebb addig az ideig terjed, a meddig az ő mandátuma tart. Fogalmilag tehát egészen világosan különbözik egymástól a kiparancsolás és a kitiltás kifejezés. Az elnök urnak az eddigi törvények és a házszabályok értelmében a ház összes helyiségeiből való kitiltáshoz, nézetem szerint, joga nincs. Neki, mint az 1848 : IV. t.-czikk 10. §-a alapján a ház első végrehajtó közegének, joga lehet a ház erre vonatkozó határozatát végrehajtani, de ahhoz, ismétlem, joga nincs, hogy bárkit is a ház területéről egyszersmindenkorra kitiltson. A házszabályok 293. §-a apodiktikusan nem kiparancsolást, nem a karzati látogatójegy megvonását, hanem a házból való kitiltást rendeli. Ez olyan apodiktikus rendelkezés, a mely elől nézetem szerint ki nem térhetnénk. A ház elnökének nem is volt ehhez jogköre, ezt nem is tette meg, ergo ebben a kérdésben kétségtelenül a háznak kell állást foglalnia. Azt hiszem, hogy a lényegben közöttünk eltérés nincs, a keresztülvitel módjában vannak csak köztünk elvi differencziák, ezek azonban könnyen keresztülhidalhatók. A t. elnök ur ugyanis a folyosóra bejáró emberek fölött csak bizonyos tekintetben gyakorolhat diszcziplináris jogokat. A karzati látogatótól az aznapi karzati jegyet megvonhatja, bevonhatja a hirlapirói karzaton valakinek az állandó jegyét, ez azonban nem olyan kitiltás, a melyet a házszabályok 293 §-a apodiktikusan ir elő. Azt hiszem tehát, hogy ebben a kérdésben a leghelyesebben akkor járunk el, ha nem fogjuk fel a dolgot egyoldalú kicsinyes szempontból. Az ellenzék különben tanújelét adta annak, hogy minden momentumot a legtárgyilagosabban vett szemügyre és első pillanattól kezdve különválasztotta dr. Pályi Ede személyét a sajtótól, másrészt sohasem azt nézte, hogy egyes tagjai személyükben meg voltak támadva, hanem minden lépése, minden előterjesztése arra volt alapítva, hogy nekünk ebből a preczedensből kifolyólag is meg kell őriznünk a háznak azt a szuverenitást, a melynek megvédése pártkülönbség nélkül valamenynyiünknek kötelessége. Akkor pedig, a mikor valamennyien a legobjektivebben tesszük meg előterjesztéseinket, nem volna helyes, nem volna szabad épen a t. túloldalnak megengednie azt, hogy a mikor köztudomás szerint olyan ember személyéről van szó, a ki a kormánynyal bizonyos viszonyban van, mert félhivatalosnak mondják azt a lapot, a melyet huzamos idő óta szerkeszt, e miatt ismét oly vádnak legyen ok nélkül kitéve, hogy e kérdésben is, mikor eklatáns dologról van szó, politikai vagy pártszempontokat czélszerüségi okból ugy visz bele, hogy majorizálással kivánja a kérdést vélt hátrányunkra eüntézni. Konstatálni kivánom, hogy nekünk ebből, mint ellenzéknek, semmi hátrányunk nem származhatnék; hátrány származhatna egyedül a képviselőház megsértett szuverenitására és a mélyen t. túloldalra, ha bele nem megy abba, hogy pártpolitikai, czélszerüségi szempontokat követne, mert nem tudna soha attól a vádtól szabadulni, hogy ilyen kérdésben sem tudja magát ettől mentesíteni. De a mint voltam bátor felszólalásom elején rámutatni, nem hiszem, hogy ebben a kérdésben ne tudjunk egyöntetű véleményre jutni, csak arra kérem a t. előadó urat, vegye igénybe akár a részére biztosított szólási jogot, akár a 215. §. alapján iparkodjék bennünket meggyőzni s így talán meg tudja győzni vagy az egyiket vagy a másik az egyiket, hogy ne tereljük ezt a kérdést szavazás alá, mert nem tartanám szép dolognak, ha ebben a kérdésben a magyar parlament egyhangú határozatot nem tudna hozni. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.)
