Képviselőházi napló, 1910. XV. kötet • 1912. február 12–márczius 8.

Ülésnapok - 1910-359

35G 359. országos ülés 1912 márczius 7-én, csütörtökön. is inkább, mert én a képviselőház elnökének állását mindig az ország legelső közjogi állásának tekintem. Nincs szebb, nincs nagyobb hatáskörrel biró állás és nincs díszesebb méltóság ma Magyarországon, mint a képviselőház elnökének állása. Ebben nem lesz közöttünk differenczia. De a mi parlamenti és a mi állami életünk sajátságos berendezése mellett méltóztassék nekem rámutatni arra, hogy az ő hatásköre mily formában hozható összefüggésbe a királyi főügyészséggel ? ö, mint képviselőházi elnök, nem intézhet a kir. ügyészséghez semmiféle megkeresést, olyat, a melyben utasítás foglaltatik. A képviselőház elnöke a főügyészt vagy ügyészt nem utasíthatja. Ehhez kizárólag az ő törvényes fórumának, felettes hatóságának, az igazságügyministernek van joga. Már most én a magam részéről, ha egy dologban — és ezt ne méltóztassék rossz néven venni — azt látnám, hogy adott preczedens esetből kifolyólag most arról volna szó, hogy az elnök hatáskörét kitérjeszszük, készséggel hozzájárulnék. De itt azt látom, hogy ezzel a fényemmel, hogy őt keressem meg a dologban való eljárásra, a mellett, hogy nincs törvényes alap, egyenesen az ő állásának kisebbitését vélem feltalálni, mert hiszen mi szüksége van a képviselőház elnökének azon kisebb fórumhoz fordulni, a mikor itt áll közvetlenül rendelkezésre ugyanabban az ágban a felügyeleti magasabb fórum ? Épen ezért jobb, ha a képviselőház elnöke az általunk hozandó határozatot szó nélkül átadja az igazságügyministernek és az igazságügyminister van azután abban a helyzetben, hogy ő utasítja a főügyészt vagy az ügyészséget a megfelelő eljárásra. (Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Magam részéről azt hiszem, könnyen eliminálhatjuk a bajt ebből a szempontból olyan alapon is, a mint azt Bakonyi Samu t. képviselőtársam kimutatta, mert ez az eddigi gyakorlatnak is legjobban felel meg. De nincs és nem is lehet közöttünk abban a tekintetben félreértés, hogy helytelen, ha ily kérdéseken vitatkozzunk vagy — ne méltóztassék rossz néven venni a kifejezést — czélnélküli szőrszálhasogatásba bocsátkozzunk akkor, a mikor mindnyájunknak egy és ugyanaz a czélja, mindnyájunknak az a czélja, hogy a mennyiben büntetendő cselekmény követtetett el, az biróságilag állapittassék meg, a törvény alapján folytattassék a bűnvádi per, és a biró mondja ki, hogy van-e ebben az esetben büntetésnek helye vagy nincs. Ha bennünket ez a közös czél vezérel, nem látom a különleges indokokat, hogy miért térjünk el az eddigi törvényes gyakorlattól, a mely nézetem szerint, mondom, ugy a házszabályok ,mint a régi törvények rendelkezésének megfelel, mert különben ez nem vezetne másra, mint, mondom, talán némi túlzás a mit mondok, de nem vezetne másra, mint az elnöki állás lekicsinyítésére. (Mozgás.) Bakonyi Samu: A házéra! Polónyi Dezső : A ház elvégre megválogathatja közegeit, a mint akarja. De minthogy ennek czélja nincs, minthogy nem látok okot, a melynek alapján az eddigi gyakorlattól eltérjünk, tisztelettel kérem a t. házat és az előadó urat is, hogy méltóztassék Bakonyi Samu t. képviselőtársam erre vonatkozó érveit honorálni. Ezzel kapcsolatban pusztán egyetlen megjegyzésem volna még a t. előadó ur jelentésében foglalt egy kitételre. Nincs kizárva, hogy talán nem egészen helyesen értettem, de ugy vettem ki, hogy ő a maga részéről azt hozta javaslatba beszédében, hogy a mi a büntető per megindítását illeti, elsősorban maga a ház saját hivatalos hatáskörében állapítsa meg a tényeket, (Zaj. Elnök csenget.) és e ténymegállapítás alapján induljon meg az eljárás. (Mozgás.) Készséggel elismerem, hogy talán nem helyesen értettem, de a kifejezés benne volt a mondatban. Lehet, hogy a mondatkapcsolást nem vettem ki jól. Mindössze azt a megjegyzést tettem volna hozzá, hogy a mennyiben semmi sem állja útját, hogy a házban történtek miatt valamit tegyünk, ha csak egy megrovást is, hozzátenném, hogy ez kiindulási pontul szolgáljon az illető hatóságnak, de nem szeretném semmiféle, a törvény által e czélra alkotott hatóságoknak és testületeknek jogait csorbítani, hogy azután a nyomozást és vizsgálatot korlátlan mértékben legjobb belátásuk szerint folytathassák le. Ezzel el is búcsúzom ettől a résztől, hogy t. i. dr. Pályi Ede esete büntető eljárás tárgyává mennyiben tehető. (Zaj. Elnök csenget.) Méltóztassék most megengedni nekem, hogy e kérdésben a tulajdonképeni lényegre és arra a részre térjek át, mely körül itt elvi kontroverzia támadt. A t. előadó ur ugyanis maga is a 293. §-ból és az 1848. évi IV. t.-czikkből kiindulva . . . (Zaj. Halljuk ! Halljuk !) Elnök : Csendet kérek, t. ház ! Egry Béla: Ott a társalgó ! Polónyi Dezső: ... azt ajánlja, hogy helyeslőleg vegyük tudomásul és további vita tárgyává ne tegyük azt, a mi adott esetben a discziplináris jogkörben történt. Nézetem szerint az előadó ur ezen kérdésben feltétlenül tévedésben van. Az egész rendelkezés t. i. alapítva van az 1848-ik évi törvényczikkben, mint azt helyesen mondta, lefektetett elvekre. Az 1848. évi IV. t.-cz. 10. §-a ugyanis ezt mondja (olvassa) : »Ülései mind a két táblának ezután is nyilvánosak. A tanácskozásaiban szükséges csend és rend, s a hallgatók teljes hallgatagságban tartása iránt mindenik tábla szabályokat alkot és azoknak végrehajtását elnöke által szigorúan eszközölteti*. A szabályokat tehát a tábla alkotja, azok végrehajtására pedig elsősorban hivatott a tábla elnöke. A 12. §. folytatólag megmondja (olvassa) : »Ha egyes hallgatók vagy a hallgatóság, a tanácskozást háborgatja és az elnöki egyszeri intésnek sikere nincs, másodízben a jelen törvényre hivatkozva, az egyes hallgatót, vagy illetőleg a hallgatóságot, kiparancsolhatja és annak helyét bezárathatja«.