Képviselőházi napló, 1910. XV. kötet • 1912. február 12–márczius 8.

Ülésnapok - 1910-350

152 359. országos ülés 1912 február 26-án, hétfon. Elnök: A szó illeti Földes Béla képviselő urat. Földes Béla: T. ház ! A pénteki ülésen történt először, hogy a t. pénzügyminister ur nyilatkozott azokra a terhekre vonatkozólag, a melyek a véderőreformmal össze vannak kötve, mert tulajdonképen addig a t. háznak erről tájékozása nem volt. (Zaj jobbjélvl. Halljuk! Hdlljvk I a szélsőbaloldalon.) Elnök: Csendet kéiek, t. ház ! Földes Béla: Szükségesnek tartom, hogy a kérdésnek ezt az oldalát megvilágítsam abból a szempontból, a mely határozottan indokolja azt a törekvést, azt a kívánságot, hogy a véderőreform ebben az irányban legalább is megváltoztattassék és olyan intézkedések történjenek, a melyek ugy a vér-, mint a pénzáldozatok tekintetében enyhítsék az egész reformot. Bár felszólalásomnak ez a tulaj donképeni czélja, nem térhetek ki az elől a feladat elől, hogy néhány megjegyzést tegyek azokra nézve, a melyek ma ebben a házban elmondattak, elsősorban gróf Apponyi Albert t. képviselőtársam részéről, azután Désy t. képviselőtársam részéről. Azt hiszem, komolyan senki sem gondolhatja, senkisem képzelheti azt, hogy van a háznak olyan tagja, a ki a békét megkötni nem kívánja. (Helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) Kétségtelen, hogy a harcznak csakis abban van a jogosultsága, hogy a nemzet érdekében bizonyos eredményeket érjünk el, és ha ezeket el tudjuk érni, a harcznak kell, hogy vége legyen. (Helyeslés a baloldalon.) Ezt, azt hiszem, ezen párt részéről is mindenki elismeri, és mindenki arra törekszik, hogy ezen az alapon béke köttessék, és létesíttessenek azok a nagy reformok, a melyeket a t. pénziügyminister ur is bejelentett. Azonban a t. ház és az egész ország meg fogja érteni azt is, hogy a küzdelmet addig befejezni nem lehet, míg legalább részben el nem éretnek azok a czélok, a melyeket magunk elé tűztünk és a mely czélok kell, hogy az egész képviselőházra irányadó befolyást gyakoroljanak. Itt határozottan merem konstatálni azt, hogy ennek a küzdelemnek eddig is voltak már eredményei. Eredmény, legalább részben, az is, a mit a Kossuth-párt eredménynek elismer. Annak a megítélésére mi nem vagyunk kompetensek, hogy vájjon tényleg érdemes volt-e ezért az egész küzdelmet folytatni, a mikor tulaj donképen nem történt egyéb, mint hogy bizonyos hibák, majdnem tollhibák, a melyek a törvényjavaslatba becsúsztak, kiigazittattak, és részben tulaj donkép csak Ígéretekkel igazíttattak ki. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) önkéntelenül eszembe jut Falstaff esete. Mikor kérdezték tőle, hogy lehet az, hogy ő sánta, vak és púpos embereket verbuvál a csapatába, akkor azt felelte: Egy sirt ezek is betöltenek. Ta Ián ezek a konczessziók is, a melyek tétettek, tulaj donképen nem jelentenek egyebet, mint hogy biztosítják a sir nyugalmát azon törekvésekre vonatkozólag, a melyekért az ellenzék hónapokon keresztül küzdött. (Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Eredménynek tekintem határozottan azt is, hogy az altiszti kérdésben megindultak a tárgyalások, a tanulmányok. Mert a véderőtörvényjavaslatnak feltétlenül egyik legnagyobb hibája volt, a mely miatt az, nézetem szerint, elfogadhatatlan, hogy itt óriási terhek rovatnak az országra, a nélkül, hogy a czél biztosíttatnék. A megszaporított létszámú hadseregben az altisztek szerepe a legnagyobb fonotssággal bír, az altisztek kérdésének megoldása nélkül nem lehet elérnünk azt a czélt, hogy erős, hatalmas hadsereggel rendelkezzünk, a mit én feltétlenül egyik legfontosabb feladatnak tartok. Csak mellékesen jegyzem meg itt, hogy pártomnak sem lehet imputálni azt, mintha hadseregellenes hangulat vagy törekvés vezetné a küzdelemben. Magától értetődik, különösen a mai korszakban, a mikor a nemzetek összetűzése és összeütközése különösen gazdasági téren oly hatalmas, hogy .egy ország csak ugy állhatja meg helyét és csak ugy haladhat, — mert nemcsak megállani akar, de haladni is, — ha hatalmas hadsereggel rendelkezik. A hadsereg szerepe már abban is nyilvánul, hogy az ország fizikai erejének szimbóluma. Ha egyéb feladata nem is volna, már ez magában mindenesetre igen fontos, hogy a versenyző nemzetekre és államokra azt a benyomást tegye, hogy az állam teljes mértékben rendelkezik a kellő fizikai erővel. De van a hadseregnek sok más feladata is. A hadseregnek a fizikai és erkölcsi nevelés tekintetében is nagyszerepe van. Elismerem azt is, hogy sokszor egyenesen a tudománynak is nagy szolgálatokat tesz, a mennyiben vannak bizonyos tudományok, a melyek szoros összefüggésben vannak a hadsereggel, mint különösen a földrajz és történelem, és a melyeket ott művelnek is. Tehát épenséggel. nem tartozom azok közé, a kik a hadsereg jelentőségét kisebbíteni hajlandók. Ellenkezőleg, nem lehet eléggé elismerni a hadsereg fontosságát, ha nemcsak technikai, de erkölcsi és egyéb tekintetben csakugyan képes biztosítani azokat a feladatokat, a melyekért szervezve van és fennáll. (Helyeslés.) Nem volna tehát helyes, ha bárki arra az álláspontra helyezkednék, hogy annak a harcznak, a mely itt megindult, czélja vagy éle a hadsereg ellen irányul. De, igenis, irányult arra, hogy ebben az országban minden intézmény közt elsősorban a hadseregnek nemzeti jelleggel bírónak kell lennie. (Élénk helyeslés a baloldalon.) Minden intézményben, merem mondani, a tudományban, a művészetben el lehet ismerni nemzetközi áramlatokat. Valaki alkothat a művészet, a tudomány terén oly műveket, a melyek a nemzeti élettel szoros összefüggésben nincsenek, azonban érdeklik az egész világot és egész emberiséget. De van egy intézmény, a melynek telítve kell lennie sovinizmussal, és ez a hadsereg. (Élénk helyeslés a baloldalon.) Hogy mi erre törekszünk, akármilyen mellékszinezete volna a mi küzdelmünknek, vagy akármit fedeznének fel is benne