Képviselőházi napló, 1910. XV. kötet • 1912. február 12–márczius 8.
Ülésnapok - 1910-350
350. országos ülés 19Í2 február 26-án, hétfőn. Í5l Ismétlem, megköti ük a békét, ha lehet, ha nem lehet, hiába, hát nem lehet. De a legyőzöttre és győzőre vonatkozóan a mostani eredmények után legyen szabad annyit kijelentenem, hogy legyőzött nincs, győző sincs — hisz a kormány sem győzött — de önmeggyőzőttek, azok vannak. (Ugy van! taps a szélsőbaloldalon.) Désy Zoltán: T. ház! Félremagyarázott szavaim igaz értelmének helyreigazítása czimén kérem pár perezre a t. ház türelmét. Nagy megnyugvással vettem tudomásul, hogy t. képviselőtársam beszédében abszolúte nem czélzott azokra a következtetésekre, a melyek pedig, engedjen meg, nyilvánvalók beszédének összeállításából, ha azt valaki olvassa, — sajnos, nem hallgattam végig, nem voltam jelen — de a ki azt elolvassa, az nem menekülhet a benyomás alól, hogy tulajdonképen azok az eredmények czéloztattak, a melyeknek következetes levonása ellen a magam és pártom nevében tiltakoztam. Én csak annyit akarok hozzátenni, a mit előbb Lovászy t. barátom közbeszólására kijelentettem, hogy a mi szövetkezésünk nagyon tökéletlen és hiányos volt. (Mozgás a szélsőbaloldalon.) Nekünk közös szervünk nem volt. Sümegi Vilmos : Kevés ilyen emberünk volt! Kevés volt a Désy Zoltánunk! Elnök: Csendet kérek! Désy Zoltán: Nem volt ilyen szervünk, hibáztunk mindnyájan, hogy nem teremtettük meg azt a közös szervet, mely a feltételekre, a módokra, a kibontakozásra nézve megegyezést létesített volna. Gróf Apponyi Albert kiterjeszkedett január 22-én a Kossuth-párt feltételeire. T. barátom, Justh Gyula pár nappal később, néhány nappal ezelőtt előterjesztette a saját pártja által felállított feltételeket. Bocsásson meg, t. barátom, de ha ezen feltételek a kibontakozási módban ennyiben különböztek egymástól, a mennyiben különböztek az Apponyi Albert által felállított feltételek a Justh Gyula által felállított feltételektől, akkor ne vonja le azt a következtetést, hogy hűtlenül elhagytuk őket, mert a mi útjaink a megoldásra nézve elváltak. (Helyeslés a baloldalon. Halljuk! Halljuk!) Én felolvasom beszédem egy passzusát, mely vonatkozik a t. pénzügyminister ur beszédének azon részére, melyben a t. pénzügyminister ur azt mondotta, hogy nem tudja, kivel kell békülni. Én erre azt válaszoltam (olvassa) : »Nem, t. pénzügyminister ur, a kérdés teljesen világos. A kormánynak, ha komolyan akarja a békét, meg kell kísérelnie a küzdő ellenzék minden pártjával a tárgyalást. Ha pedig aztán a küzdő ellenzék akármelyik pártja elfogadható feltételeket visszautasít, ezt teszi saját felelősségére és a többi pártok és a többi politikusok ebhez fogják szabni saját cselekvésüket. Nem habozom kijelenteni itt t. barátaim jelenlétében, a kikkel fél éven át együtt folytatom a küzdelmet, hogy eljöhetne egy eset, mikor szemben állanának velem; eljöhetne akkor, mikor ők oly békefeltételeket, melyek becsületes, az ország érdekét megóvó békét biztosítanak, nem fogad-, nak el. Ez az egy eset lehet, a mikor szembekerülnek velem. En tehát, t. pénzügyminister ur, ezeket az aggodalmakat, engedjen meg, nem látom alaposaknak.'Tárgyalni kell azokkal, akik harczoltak és azután az ország lesz hivatva ítélni a felett, hogy a béke létre nem jövetele kinek a rovására írandó.« Aztán így folytatom tovább: »Legyen meggyőződve a minister ur és a kormány, mindnyájan a harezolók közül bírunk elég bátorsággal, hogy a harezoló feleknek bármelyikével is, ha ezen a téren indulata által elragadtatná magát és nem fogadna el olyan feltételeket, melyeket erkölcsi alapon elfogadhat, abban a perezben megszakítjuk az összeköttetést.« Bocsánatot kérek, ebben nem az van, hogy a pártok együtt, illetőleg egy komplexumban kötik meg a békét, mert hiszen nyilvánvaló dolog, hogy külön] békefeltételeik voltak. Az is nyilvánvaló dolog, hogy a különbözőséget tulaj donképen rni hidalta át: az én álláspontom, a ki a választói jog kérdésére sokkal nagyobb súlyt helyeztem kezdettől fogva, mint a milyen súlyt pártom t. tagjai erre helyezni hajlandók voltak. De köszönöm t. barátomnak, hogy felolvastatta velem ezeket a sorokat. Ezekből a sorokból minden egyebet ki lehet magyarázni, csak azt nem, mintha én arra köteleztem volna magámat, hogy bármennyire menjenek is önök, én önök után megyek (Ugy van ! balfélől. Zaj a szélsőbaloldalon.) önök jelentették ki az elválást, megmondották egészen világosan, amikor azzal a kibontakozási programmal szemben, a melyet a pártom állított: fel, homlokegyenest ellenkező kibontakozási programmot állítottak fel. (Ugy van ! Ugy van ! balfelóL Zaj a szélsőbaloldalon.) Elnök : Csendet kérek ! Désy Zoltán: Én nem akarok véleményt mondani a Justh Gyula barátom által felállított kibontakozási programmról. Miről van most szó ? Arról, hogy helyes-e az eljárásom, vagy nem. Nem akarok erről ítéletet mondani, nem vagyok hivatva reá, de engedelmet kérek, megkérdezte-e Justh Gyula t. barátom szövetséges társától, helyesli-e és hozzájárul-e az ő kibontakozási prorgammjához ? (Zaj a szélsőbaloldalon.) Csuha István : Megelőztek bennünket! Először jöttek az Apponyi-féle propozicziók, azután a: miénk. (Zaj.) Désy Zoltán: A kérdés egészen tisztán áll. Küzdöttünk együtt, de nem gondoskodtunk arról, hogy együttes feltételeink is legyenek. A feltételekfelállításánál útjaink elváltak. Én azt, a ,mire köteleztem magamat, teljesítettem, becsülettel és ezen a téren, azt hiszem, az elmondottak után. szemrehányás nem érhet, (Élénk helyeslés és taps a jobb- és a baloldalon.) B. Podmaniczky Endre: Polónyi nem lőtt? megkérdezve ! (Zaj.)
