Képviselőházi napló, 1910. XV. kötet • 1912. február 12–márczius 8.

Ülésnapok - 1910-344

3M. országos ülés 19Í2 február 15-én, csütörtökön. y annak visszahatását vizsgáljuk a társadalomra és financziáinkra, melyekre különben majd vissza is fogok térni, azt kell mondanom, hogy a lehető legjobbat igyekeztünk alkotni és a legjobbat is tettük akkor, mikor e törvényjavaslatot a ház asztalára lefektettük. Ezt igen kedves kötelességem itt a t. ház előtt megvédeni és megokolni mindenféle ellenvetéssel szemben, melylyel találkozom, hogy lehetőleg meg­győzzem azokat, kik más véleményen vannak, hogy esetleg tévednek, noha egyben vagy másban bizonyos javítások elől nem zárkózom el. (Helyes­lés jobbfelöl.) Most azonban inkább azon kérdésekkel óhaj­tok foglalkozni, melyek ezen javaslattal szemben a t. háznak másik oldaláról ellenvetésként hozat­tak fel és a melyeket körülbelül három csoportra lehet osztani. Az egyik általános természetű, az t. i., a mely a kérdésnek financziális oldalára vonatkozik. A ház különböző pártjainak minden árnyalata fog­lalkozott ezzel a kérdéssel és arra helyezték a fő­súlyt, hogy mivel a javaslat nagy financziális megterheltetéssel jár, nem fogjuk ezt a megterhel­tetést elbirni, mert ez összes kulturigényeinknek csak kárára lesz. Ez az ellenvetés az, a mely igen súlyos sze­repet játszik abban a poütikai állásfoglalásban, a mely őket arra inditja, hogy a törvényjavaslatot el ne fogadják, sőt — gondolom — Apponyi Al­bert gróf t. képviselőtársam olyan nagy súlyt he­lyezett erre a szempontra, hogy azt mondotta, hogyha pártjának egyéb kívánalmai ki is elégít­tetnének, ezt a javaslatot financziális következ­ményei miatt sem fogadná el. Ebből látható, a mi különben nagyon ter­mészetes, hogy a képviselő urak nagy súlyt helyez­nek e törvényjavaslat financziális következmé­nyeire, és igy ezzel nekem is kötelességem foglal­kozni. (Halljuk ! Halljuk !) A részletekkel nem akarok annyira bőven foglalkozni, hogy a detailokat, a perczentekben való számítást, megismételjem, hiszen csak ismé­telhetném azokat, a miket több alkalommal a t. pénzügyminister ur volt szíves a házban elő­adni. Elvégre is ő van elsősorban hivatva arra, hogy e kérdésnek financziális oldalát megvilágítsa, mert a kérdésnek ezzel az oldalával igen sokat kellett foglalkoznia. De ha még én is foglalkozom vele, azt a kér­dést kell felvetnem, hogy mennyire voltunk gon­dosak annak elbírálásában, hogy hadi szerveze­tünknek megerősítése és kibővítése nem kerül-e többe, mint a mennyit megér ? Ez az egyik fontos kérdés. A másik az, hogy mennyiben áll ez a megerősítés összhangban financziális helyzetünkkel. A mi az első kérdést illeti, azt hiszem, a ház­nak minden tagja igen jól ismeri a pénzügyminis­tereknek azt a sajátságát, hogy a kék plajbászszal nem igen szeretnek spórolni. Mondhatom, hogy midőn e javaslatoknak pénzügyi részét vizsgálták, KÉPVH. NAPLÓ. 1910 —1915. XV. KÖTET. igen bőkezűen bántak ezzel és töröltek minden té­telt, a mely nem volt feltétlenül szükséges a véderő újjáalakításához és dicséretére mondom a katonai köröknek, hogy ők is belenyugodtak azoknak a té­teleknek törlésébe, a melyek nem voltak feltétlenül szükségesek. így a katonai és a pénzügyi szem­pontoknak teljes összeegyeztetéséből keletkezett a javaslatnak erre vonatkozó része. Arra a kérdésre pedig, hogy vájjon elbirjuk-e ezeket a terheket, egészen megnyugtatható választ adhatok annál is inkább, mert mi, a kik a kor­mány vállalása idején még nagy pesszimizmussal voltunk eltelve és magunk is féltünk, hogy elbir­juk-e ezeket a terheket, ma már nem profetizálá­sokkal, nem Cassandra-mondásokkal dolgozunk, hanem rámutathatunk a már elfogadott költség­vetésre, a melyben e terhek már be is vannak ál­lítva és a melyből méltóztatott a t. háznak azon­kívül arról is meggyőződni, hogy ezen nagyobb té­teleknek beállitása mellett is, noha ezek bizonyára nagyobb áldozatokat igényelnek a nemzet részéről, mégis lehetséges volt igen bőven emelnünk kultur­igényeink kielégítését. (Igaz! Ugy van! a jobb­oldalon.) Nincs az a tere társadalmi szükségleteink­nek és állami berendezéseinknek, a melyet ne tud­tunk volna ezen terhek emelése mellett is bőven dotálni, (Igaz ! Ugy van ! jobbfelóí. Mozgás a szélső­baloldalon.) ugy, hogy azt mondhatjuk, hogy ez a financziális megterhelés, a mely a katonai igények fedezésére lett itt beállítva, csak csekély részét ké­pezi annak, a mit ezen budgetnek keretébe a nemzet érdekeinek szempontjából befektettünk. (Igaz! Ugy van ! a jobboldalon !) De nemcsak az fér bele budgetünk keretébe, a mi itt pozitive áll, a miről egész bizonyossággal tudjuk, hogy öt éven belül ez a mennyiség fogja terhelni a nemzetet és azon túlmenő terheket nem vállalunk, (Mozgás baljelöl.) hanem abban a hely­zetben is leszünk, hogy azonkívül oly törvény­javaslatokat is fogunk a ház asztalára letenni, a melyek igen jelentékenyen fogják ugyan igénybe venni az állam financziáit, de a melyek társadalmi és minden egyéb szempontból szükségesek, hasz­nosak és jók lesznek, és a melyekre vonatkozólag csak azt kívánhatjuk, hogy mentül előbb törvé­nyekké is váljanak. (Elénk helyeslés a jobboldalon.) Ez jelenteni fogja azt, hogy daczára a katonai költségek felemelésének, vállalhatunk még azon­kívül több terhet is . . . (Derültség és zaj a szélső­baloldalon. Halljuk! Halljuk! a jobboldalon.) A nevetésből azt veszem észre, hogy talán nem méltóztattak teljesen megérteni, talán nem is fejeztem ki magamat egészen helyesen, (Halljuk ! Halljuk I) mert ha azt mondottam, hogy még több terhet vállalhatunk, ez tán nem volt helyes, hanem inkább azt mondom, hogy több anyagi áldozatot hozhatunk, több eszközt használhatunk fel, minden kölcsön nélkül, a nemzet egyéb szükség­leteire, (Helyeslés a jobboldalon.) és ezt minden­esetre az idei budgeten felüli mértékben, a mi legjobb bizonyítéka annak, hogy a véderő szerve­zéséből származó költségekkel nem merítettük ki 2

Next

/
Oldalképek
Tartalom