Képviselőházi napló, 1910. XV. kötet • 1912. február 12–márczius 8.

Ülésnapok - 1910-349

Í3Ó H'?i9. országos ülés 1912 február 2k-tn, szombaton. szerint gyakorolhassa. Ilyen országokban a választások eredménye természetesen megbízható, mert a királyi hatalom és kor mánya is mindent elkövetnek arra, hogy a nemzet igazi akarata puhatol tassék ki a választásokon. Azért minden ilyen országban a parlamentarizmusnak az az elmélete, hogy a többség akarata feltétlenül döntő, a mely akarat mindig egyezik a királyi akarattal is, annyira kötelező, hogyjott egy többségi akaratot érvényesülésében megakadályozni teljesen lehetetlen. Utalok e tekintetben Angliára, a hol, a mikor az irek ezt a kisebbségi politikát meg akarták kísérelni az angolokkal szemben, az angolok elsöpörték őket. (Az elnöki széket Beöthy Pál foglalja el.) De nálunk, t. képviselőház, a király egyúttal egy másik és, fájdalom, nálunk erősebb államfélnek is az államfeje. Ezen közösségben a királyi hatalom nem mindig teljesítheti a legjobb akarat mellett sem mindazt, a mit a nemzet óhajt és ennek következtében az érdekek közt az összeütközések, a melyek felett a királyi hatalom kell, hogy döntsön, állandóan napirenden voltak nálunk. És mi lett ennek a következése ? Hogy a királyi hatalom rendesen az erősebb nyomása alatt a gyengébb fél ellen fejezte ki akaratát. És ebben az államközösségben a gyengébb fél mindig mi valánk. És mi lett az eredmény ? Az hogy a királyi hatalom nálunk többé nem a nemzet igazi akaratát kívánta megtudni, sohasem törekedett arra, hogy a nemzeti akarat szabadon megnyilvánulhasson, mert ez a nemzeti akarat akkor mindig ellene fordult volna. Ennélfogva a királyi hatalom kormányzata Magyarországon egy feladatot volt hivatva teljesíteni 400 esztendő óta mindig, hogy ezt a nemzeti akaratot, a mely saját létfentartásának eszközeit akarja megvalósítani, leszorítsa, kisebbséggé tegye, megkaphassa azt a legalitást, a mely a királyi hatalomnak szükséges arra, hogy uralmát megtarthassa. Méltóztassék végignézni történelmünkön. A nemzet állandó és tiszta tudatában volt annak, hogy a nemzeti akarat többségét mindig az a kisebbség képviseli, a mely a királyi hatalommal szemben a harczot felvette. Es a mióta a parlamenti kormányformát behozták, azóta is, ez a nem-' zeti akarat többsége, a mely a nemzeti érdekek és alkotmányos jogok védelmét tűzi ki czélul, mindig a kisebbségben találta fel a maga valódi képviseletét, mert a többség mindig a királyi akaratot képviselte, (Ugy van ! Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) És mi volt ennek az eredménye ? Az, hogy összes államjogi, közjogi és nemzeti fejlődésünket a kisebbségnek köszönheti a nemzet, sohasem a többségnek. így azután a kisebbség ha a maga küzdelmével eredményeket ért el, ez a többséget sohasem bántotta, siker esetén a kisebbséggel együtt örült a többség, mert az is nagyon j ól tudta, hogy neki idegen akaratot, a király akaratát kell képviselnie a nemzettel szemben, és ha őt legyőzte a kisebbség, mindig hálás volt érte. Ezt tudta a nemzet is, és tudja ma is, és ennélfogva mindazokat az eszközöket, a melyek a kisebbségi ezélt biztosítják, az erőszak fegyverét is mindig helyeselte a nemzet. Emlékezzenek csak november 18-ikára, a mikor a kisebbségi harczot akarták lehetetlenné tenni a házszabályok módosításával. Ezért az egyetlen tényért elseperte a többséget a nemzet ugy, hogy az akkori szabadelvüpártnak még reménye sem volt a föltámadáshoz. És most ? Most a küzdő és harczos ellenzék tisztában van vele, hogy minket'Sem letörni, sem innen elterelni nem lehet, mert mellettünk van a nemzet. (Elénk helyeslés a szélsőbaloldalon.) Sőt abban a tudatban, hogy önök, mint többség ezen erőszakos fellépés minden sikerének, a melyet a királyi hatalommal szemben és saját kormányukkal szemben ki tudnak vívni, önök ép ugy örülnek, mint mi. Hát nem azt bizonyítja az a törekvés is, hogy önök a küzdő ellenzékkel szemben mégis szükségesnek tartják, hogy békeföltételeket keressenek nemzeti követelmények alapján ? Nem önök örülnek-e annak legjobban, hogy valami látszatot bár, a ministerelnök ur ennek a nemzetnek ezen a czimen hozni tud ? Ebből mi teljes megnyugvással vonjuk le a magunk álláspontjára azt a czélt, hogy mi változatlanul fogunk küzdeni azon véderő javaslatok ellen, a melyek miatt a küzdelmet megindítottuk, (Igaz ! ügy van ! a szélsőbaloldalon.) küzdeni fogunk pedig azért, mert, a mint a küzdelem megindításakor meg voltunk arról győződve, hogy a nemzeti akarat többségének helyeslésével találkozunk, ha ezen, a nemzetre nézve annyira veszélyes javaslatokat lehetetlenné tesszük, ugy ránk nézve ma sem változott a helyzet, hogy ebbeli felfogásunkat módosítsuk. (Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Hogy a t. kormány, épen mint a királyi hatalom képviselője, a parlamenti tárgyalások normalitását, a mennyire tőle függ, mindenáron helyre akarja állítani, ezt én a kormánynak készségesen érdeméül tudom be. Erdeméül tudom be, hogy ő e részben kötelességét hiven teljesiti. Hogy többet nem hozhatott, hogy annyit nem hozhat, a mennyit mi igénylünk, arról ő valóban nem tehet. Nem tehet róla annyival kevésbbé, mert hiszen gróf Andrássy Gyula t. képviselő ur már Julius 23-iki beszédében előre jelezte a parlamentnek, hogy a mit a függetlenségi és 48-as Kossuth-párt igényelt, t. i. hogy legalább a kilenczes-bizottsági programmot hajtsa végre a kormány, a kormány nem lesz képes keresztülvinni, gróf Andrássy Gyula előre kijelentette, hogy ennek végrehajtására a felhatalmazást, az engedélyt a mimsterelnök ur meg kapni nem fogja. Szó szerint így mondta (olvassa) : »Ha a t. ministerelnök urnak módjában lett volna a kilenczes bizottságnak még fennmaradt programmpontjait megoldani, hogy az elősegítette volna a véderő keresztülvitelét, akkor azt hiszem, hogy a junktimmal ő is előállott volna, akkor lett volna annyi kötelességérzete a királylyal szemben, annyi kötelességérzete a nemzettel szemben, hogy azt, a mit szerezhet, azt akkor adj mikor azzal megkönnyíti a nehéz kérdés megoldását. De nem esi-