Képviselőházi napló, 1910. XV. kötet • 1912. február 12–márczius 8.

Ülésnapok - 1910-347

3Í7. országos Mis 1912 - Pop Cs. István : Ezen indiszkréczió folytán alkalom adatott arra, hogy a gör. kath. egyházfejedelem meghurczoltassék; hogy olyan vádak emeltessenek a kis papnövendékek ellen, a milyen vádakat soha magának az intézetnek vezetősége sem emelt. (Mozgás jobbfelől.) Disztingváljunk, t. ház, 16 papnövendék volt ott, a ki ellen addig sem a tanári kar, sem az elöljárók részéről soha semmiféle kifogás nem emeltetett. Ezen kizárt papnövendékek ellen addig, vagyis február 8-ig soha semmiféle panasz nem merült fel. Béla Henrik : Ez nincs ugy ! Pop Cs. István : Bocsánatot kérek, én informálva vagyok és felelősségem alatt terjesztem elő interpellácziómat. Állítom, hogy igenis sem az intézet elöljárósága, sem tanári kara panaszt nem emelt egyetlen fiatalember ellen sem. Ennek daczára megkezdődött az a drákói eljárás, hogy Bonea Györgyöt statarialiter, minden jegyzőkönyv felvétele nélkül azonnal kirekesztették az intézetből. Nagyon természetes, hogy a papnövendékek ahhoz mentek, a ki az ő lelkiatyjuk, az ő püspökükhöz, de azt nem találták otthon ; erre a püspök megbízottja elment Lányi igazgatóhoz és tisztázni akarta a dolgot. Rávette a fiatalokat, hogy bocsánatot kérjenek, a mint kértek is és Lányi azzal bocsátotta el Stan Flórián vikáriust, hogy a legjobb indulattal fogja az ügyet elintézni. Az eredmény az volt, hogy másnap reggel még négyet kirekesztettek és a többieknek azt mondták, hogy »titeket pedig megtűrünk, a mig a püspök ur ő nagyméltósága megérkezik«. Ilyen körülmények között nagyon természetes, emberi dolog, hogy látva az a 11 papnövendék, hogy társaikat minden indokolás nélkül kizárják, szolidaritást vállaltak. Nagyon természetes, hogy a szolidaritás ugy indokolható és csak ugy fogadható el, a mint ők adják elő, hogy t. i. ha az a hibájuk, hogy anyanyelvüket használják, akkor szolidaritást vállalnak velük. Egyetlen egyéb panasz sem merült fel, mert a mi azt illeti, hogy nem énekeltek volna, erre vonatkozólag a tényállás tisztázva van ; a kápolnában azok, a kik nem énekeltek, azért nem énekeltek, mert az egyik rész szokott imádkozni, a másik rész pedig énekel. Vagyis az az engedetlenség, a melyet erőnek erejével előhurczolnak, hogy iiidokoltassék egy ilyen hallatlan eljárás. — nem áll. Hogy mennyire drákói ez az intézkedés, mutatja az a körülmény, hegy egyetlen jegyzőkönyvet sem vettek fel a papnövendékek ellen. Hiszen a legprimitívebb fegyelmi eljárásnál is meghallgatják a vádlottakat; jegyzőkönyvbe veszik vallomásukat és felszólítják őket, hogy hozzák fel mentségeiket. Ennek daczára nem fektettek súlyt arra, hogy ez megtörténjék, hanem a sic volo, sic jubeo nagy elvénél fogva, mintha azok az urak, a kik ennek az intézetnek élén állanak, a saját tulajdonukat képező intézetben lettek volna, rosszabbul bántak e növendékekkel, mint február 21-én, szefáán. 85 a cselédekkel szokás bánni, a kiknek legalább 14 napi felmondási idejük van. Ezeket a növendékeket télviz idején, éjszaka kényszeri tették arra, hogy hagyják el az intézetet, daczára annak, hogy a püspök kérlelte a rektort, hogy szíveskedjék legalább reggelig megtűrni őket, hogy ne bocsássák világgá a növendékeket éjnek idején. És ime abból a körülményből, hogy a püspök elküldte a vikáriusát, hogy szállítsa oda ezeket a növendékeket ő hozzá, — hiszen csak kötelességet teljesítette — ebből a körülményből lelketlen újságok azt a vádat kovácsolták, azt a rágalmat dobták a közvéleménybe, hogy a kizárt növendékeket a püspök aulájába vitette, hogy ott dorbézoljon velük. Ez minálunk az úgynevezett egészséges közvélemény. Erről tessék gondoskodni, ezt tessék megszüntetni. (Félkiáltások a jobboldalról: Az újsággal tessék elintézni !) Beöthy Pál: Ezt nem a parlamentben intézzük el! Pop Cs. István: Nem tartották be azt az elemi kötelezettséget, a melynek teljesítése egy ilyen nagytudományu egyház vezérférfiaitól elsősorban lett volna várható, hogy megóvják a diskrécziót legalább addig, a mig vége lesz ennek az eljárásnak. Nem tűrték meg, hogy védekezzenek szegények, hanem nyomban felszedették ágyaikat csak azért, hogy lehetetlen legyen az éjjelt ott tölteniök. Kérdem, t. képviselőház, ha arra az álláspontra helyezkedem, a melyet itt jobbról és balról vádként említeni hallottam; kérdem, hogy ha azon ténynyel szemben, a melyet Stan Flórián megerősít, azt fogadjuk el, hogy renitenskedtek, helyes volt-e ez az eljárás? Helyes volt-e ezeket a fiatal embereket éjnek idején eltávolításra kényszeríteni ? Indokolt volt-e az, hogy minden jegyzőkönyv felvétele nélkül, fegyelmi eljárás meginditása nélkül, épen a félév derekán. . . (Felkiáltások jobbfelől: Iskolában nem szoktak jegyzőkönyveket felvenni!) Iskolákban is szokták azt mindenütt, különösen a mikor nem egy egyszerű megdorgálásról, hanem az intézetből való kizárásról van szó. Jelen esetben a félév derekán kettétörték 16 fiatalembernek a pályáját és világgá bocsátották őket s az az ember, a kinek olyan fényes neve van és a kinek műveltségét mindenki nagyrabecsüli és dicséri, az az ember a keresztényi szeretetet sutba dobta (Zaj és felkiáltások jobbfelöl: Na! Na!) és inkább a szenvedélyeket szította. (Zaj.) Bocsánatot kérek, t. képviselőház, annak a t. főpapnak ismernie kellett volna szent Ágoston szavait: »In necessariis unitas, in dubiis libertás, sed in omnibus charitas.« Á papnak az élet minden vonatkozásaiban a szeretetet kell gyakorolnia még halálos ellenségével szemben is, hát még akkor, a mikor azok a fiatalemberek kizárólag nemzetiségi órzékenykedésből renitenskedtek, vagyis a renitenskedés rugója nemes volt! Ilyen körülmények között én ezt az ügyet felette fontosnak