Képviselőházi napló, 1910. XV. kötet • 1912. február 12–márczius 8.

Ülésnapok - 1910-347

3Í7. országos Mis 1912 - Pop Cs. István : Ezen indiszkréczió folytán alkalom adatott arra, hogy a gör. kath. egyház­fejedelem meghurczoltassék; hogy olyan vádak emeltessenek a kis papnövendékek ellen, a milyen vádakat soha magának az intézetnek vezetősége sem emelt. (Mozgás jobbfelől.) Disztingváljunk, t. ház, 16 papnövendék volt ott, a ki ellen addig sem a tanári kar, sem az elöl­járók részéről soha semmiféle kifogás nem emel­tetett. Ezen kizárt papnövendékek ellen addig, vagyis február 8-ig soha semmiféle panasz nem merült fel. Béla Henrik : Ez nincs ugy ! Pop Cs. István : Bocsánatot kérek, én infor­málva vagyok és felelősségem alatt terjesztem elő interpellácziómat. Állítom, hogy igenis sem az intézet elöljárósága, sem tanári kara panaszt nem emelt egyetlen fiatalember ellen sem. Ennek daczára megkezdődött az a drákói eljárás, hogy Bonea Györgyöt statarialiter, minden jegyző­könyv felvétele nélkül azonnal kirekesztették az intézetből. Nagyon természetes, hogy a papnöven­dékek ahhoz mentek, a ki az ő lelkiatyjuk, az ő püspökükhöz, de azt nem találták otthon ; erre a püspök megbízottja elment Lányi igazgatóhoz és tisztázni akarta a dolgot. Rávette a fiatalokat, hogy bocsánatot kérjenek, a mint kértek is és Lányi azzal bocsátotta el Stan Flórián vikáriust, hogy a legjobb indulattal fogja az ügyet elintézni. Az eredmény az volt, hogy másnap reggel még négyet kirekesztettek és a többieknek azt mondták, hogy »titeket pedig megtűrünk, a mig a püspök ur ő nagyméltósága megérkezik«. Ilyen körülmények között nagyon természe­tes, emberi dolog, hogy látva az a 11 papnövendék, hogy társaikat minden indokolás nélkül kizárják, szolidaritást vállaltak. Nagyon természetes, hogy a szolidaritás ugy indokolható és csak ugy fogad­ható el, a mint ők adják elő, hogy t. i. ha az a hibájuk, hogy anyanyelvüket használják, akkor szolidaritást vállalnak velük. Egyetlen egyéb panasz sem merült fel, mert a mi azt illeti, hogy nem énekeltek volna, erre vonatkozólag a tényállás tisztázva van ; a kápol­nában azok, a kik nem énekeltek, azért nem énekel­tek, mert az egyik rész szokott imádkozni, a másik rész pedig énekel. Vagyis az az engedetlenség, a melyet erőnek erejével előhurczolnak, hogy iiidokoltassék egy ilyen hallatlan eljárás. — nem áll. Hogy mennyire drákói ez az intézkedés, mutatja az a körülmény, hegy egyetlen jegyző­könyvet sem vettek fel a papnövendékek ellen. Hiszen a legprimitívebb fegyelmi eljárásnál is meghallgatják a vádlottakat; jegyzőkönyvbe veszik vallomásukat és felszólítják őket, hogy hoz­zák fel mentségeiket. Ennek daczára nem fektet­tek súlyt arra, hogy ez megtörténjék, hanem a sic volo, sic jubeo nagy elvénél fogva, mintha azok az urak, a kik ennek az intézetnek élén álla­nak, a saját tulajdonukat képező intézetben lettek volna, rosszabbul bántak e növendékekkel, mint február 21-én, szefáán. 85 a cselédekkel szokás bánni, a kiknek legalább 14 napi felmondási idejük van. Ezeket a növendéke­ket télviz idején, éjszaka kényszeri tették arra, hogy hagyják el az intézetet, daczára annak, hogy a püs­pök kérlelte a rektort, hogy szíveskedjék legalább reggelig megtűrni őket, hogy ne bocsássák világgá a növendékeket éjnek idején. És ime abból a kö­rülményből, hogy a püspök elküldte a vikáriusát, hogy szállítsa oda ezeket a növendékeket ő hozzá, — hiszen csak kötelességet teljesítette — ebből a körülményből lelketlen újságok azt a vádat kovácsolták, azt a rágalmat dobták a közvéle­ménybe, hogy a kizárt növendékeket a püspök aulájába vitette, hogy ott dorbézoljon velük. Ez minálunk az úgynevezett egészséges közvélemény. Erről tessék gondoskodni, ezt tessék megszüntetni. (Félkiáltások a jobboldalról: Az újsággal tessék el­intézni !) Beöthy Pál: Ezt nem a parlamentben intéz­zük el! Pop Cs. István: Nem tartották be azt az elemi kötelezettséget, a melynek teljesítése egy ilyen nagytudományu egyház vezérférfiaitól első­sorban lett volna várható, hogy megóvják a diskrécziót legalább addig, a mig vége lesz ennek az eljárásnak. Nem tűrték meg, hogy védekezzenek szegények, hanem nyomban fel­szedették ágyaikat csak azért, hogy lehetetlen legyen az éjjelt ott tölteniök. Kérdem, t. kép­viselőház, ha arra az álláspontra helyezkedem, a melyet itt jobbról és balról vádként említeni hallottam; kérdem, hogy ha azon ténynyel szem­ben, a melyet Stan Flórián megerősít, azt fo­gadjuk el, hogy renitenskedtek, helyes volt-e ez az eljárás? Helyes volt-e ezeket a fiatal embe­reket éjnek idején eltávolításra kényszeríteni ? Indokolt volt-e az, hogy minden jegyzőkönyv felvétele nélkül, fegyelmi eljárás meginditása nélkül, épen a félév derekán. . . (Felkiáltások jobbfelől: Iskolában nem szoktak jegyzőkönyve­ket felvenni!) Iskolákban is szokták azt mindenütt, kü­lönösen a mikor nem egy egyszerű megdorgá­lásról, hanem az intézetből való kizárásról van szó. Jelen esetben a félév derekán kettétörték 16 fiatalembernek a pályáját és világgá bocsá­tották őket s az az ember, a kinek olyan fé­nyes neve van és a kinek műveltségét mindenki nagyrabecsüli és dicséri, az az ember a keresz­tényi szeretetet sutba dobta (Zaj és felkiáltások jobbfelöl: Na! Na!) és inkább a szenvedélye­ket szította. (Zaj.) Bocsánatot kérek, t. kép­viselőház, annak a t. főpapnak ismernie kellett volna szent Ágoston szavait: »In necessariis unitas, in dubiis libertás, sed in omnibus chari­tas.« Á papnak az élet minden vonatkozásaiban a szeretetet kell gyakorolnia még halálos ellen­ségével szemben is, hát még akkor, a mikor azok a fiatalemberek kizárólag nemzetiségi ór­zékenykedésből renitenskedtek, vagyis a reni­tenskedés rugója nemes volt! Ilyen körülmé­nyek között én ezt az ügyet felette fontosnak

Next

/
Oldalképek
Tartalom