Képviselőházi napló, 1910. XIV. kötet • 1912. január 11–február 7.

Ülésnapok - 1910-324

86 32í. országos ülés 1912 jaiiuár 13-án, szombaton. elérhetni annak javuk'sát, ha kvázi vívmányként, a honvédségnek a tüzérséget megadják, (Ugy van! balról.) Tudni kell azt, hogy Ausztria és Magyarország hadseregének hadtesttüzérsége volt; a hadtesttüzérségnek volt három hadosztálytüzérsége, azonkívül két tüzérezred volt a hadtestparancsnokságnak a rendelkezésére bocsátva. Németország azonban áttért már a hadosztály tüzérségre, a mit nagyon helyesen fogtak fel nálunk is, hogy sokkal helyesebb ez, és hogy szükség lesz természetesen ebből kifolyólag több ágyura, mert — a mint ezt már a véderőreform javaslatának tárgyalásánál is elmondottam — az ágyú még mindig kevés. így akarják az egyes honvédhadosztályokat tüzérségi ágyukkal ellátni, és ez alapon kívánják a mi honvédségünknek végre a tüzérséget szintén megadni. Sőt, a mint hallottam, attól sem kell félni, a mint hírlett, hogy talán a honvédtüzérségnek kimustrált ágyukat kívántak volna adni, (Felkiáltások jobbjelől: Nem ! Nem !) hanem igenis, épen olyan jó tüzérséggel, ágyukkal és municzióval lesz az ellátva, mint a közös hadsereg. (Igaz! TJgy van! a jobboldalon.) Ha veszszük az 1912. évi honvédelmi költségvetést, azt látjuk, hogy körülbelül 10 millióval emelkedik ez a költségvetés az 1911-ikihez képest. Ez a 10 millió szükséges egyrészt már az első évben felvett 17.500 főnyi legénységszaporitásra, szükséges a tüzérség felállítására, szükséges a mindezekkel együtt járó beruházásokra, a nagyszámú tisztekre és törzstisztekre, és szükséges végül az altisztek szaporítására is. A mint már mondottam, mi mindenképen azon vagyunk és örülünk, ha honvédségünk minél jobban meg lesz erősítve, és örülünk mindannak, a mi által a honvédség most tényleg előrehalad. Nézzük csak a véderő törvényjavaslatban vázolt különböző változtatásokat, pl. az eddigi sorozási rendszer megszüntetését. Eddig ugyanis a honvédségbe csak a gyengébb elemeket sorozták ; ez most megszűnik, mert a honvédséghez ezentúl, ép ugy, mint a közös hadsereghez, az első korosztálybeliek fognak kerülni, örülünk annak is, hogy megszűnnek azok az áldatlan állapotok, a melyek annak folytán voltak a honvédségnél, mert a békelétszám oly minimális volt és igy a kiképzés igen nehezen ment. Tényleg ugy a lovasságnál, mint a gyalogságnál valamennyire normális állapotok fognak ez által előállni. Azonban a honvédség fejlesztése a véderőreformmal van összekötve. Már pedig mi a véderőreformot nem fogjuk megszavazni; abból törvény nem is lehet. (Vgy van ! Helyeslés balfelől.) Hiszen ez a véderőreform maga egy pongyola dolog, nincs is kidolgozva, és ezért küzd a jelenlegi kormány ? Elsősorban is az altiszti kérdést kellene megoldani. Hiszen még mielőtt ez az óriási létszámemelés kilátásba lett volna helyezve, máris minden veréb erről csiripelt. Ha pedig még több lesz a legénységünk, akkor több altisztre is lesz szükség, ázt azonban el kell ismerni, hogy ugy, a hogy azt a véderőreform akarja, az altiszti kérdést megoldani nem lehet. Minthogy pedig a honvédelmi kérdés és egyáltalában a honvédelmi tárczának egész formája azon alapszik, hogy összefüggésben van a megszavazandó véderőreformmal, én pártom nevében, a melyhez tartozni szerencsém van, kijelentem, hogy a honvédelmi tárcza költségvetését nem szavazom meg. (Helyeslés a bal- és a szélsöbalóldalon.) Beszkitl Antal jegyző: Bakonyi Samu! Bakonyi Samu : T. képviselőház ! Bocsásson meg nekem a t. honvédelmi minister ur, hogy most, mikor pártom, a függetlenségi és 48-as párt megbízásából a honvédelmi tárcza költségvetésével szemben állást foglalok, egy nemrég lejátszódott reminiszczenczia jut az eszembe. (Halljuk ! Halljuk !) Mikor mi. az ellenzék tagjai a vederéről szóló törvényjavaslatnak a pénzügyi bizottságban lefolyt tárgyalása alkalmával, kötelességünkhöz képest, pártállásunk folytán is, tőlünk telhető bírálat tárgyává tettük a t. honvédelmi minister ur javaslatát, ő bírálatunk mértékét zokon vette, hogy ugy mondjam, nagyon is szivére vette. Mi ezt akkor elintéztük a pénzügyi bizottságban; kijelentettük, hogy ez az állásfoglalás nem épen a minister ur t. személye irányában emelkedik hevesebb fokra, (Ugy van! TJgy van ! a szélsőbaloldalon.) De azt is kijelentettük, hogy ez az állásfoglalás — és ezt itt megismételhetem — ép oly kevéssé csorbíthatja szeretetünket, a melylyel a honvédség iránt, mint olyan nemzeti intézmény iránt viseltetünk, a melytől a nemzet, annak felállításától kezdve, annak az ideáljának megvalósítását várta, hogy az az önálló magyar hadsereg megteremtésének fog keretül szolgálni. (Helyeslés balfelől.) Fájdalom, meg kell állapítanunk a magunk álláspontjából azt a tényt, hogy a honvédségnek nemzeti irányú fejlődése ezt a várakozásunkat nem igazolta. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) A t. honvédelmi minister urnak becsületére válik az, hogy elérzékenyülve hallgatta a mi támadásainkat, mert hisz ez azt mutatja, hogy a gondjaira bizott intézmény neki mennyire a szivén fekszik és el is kell ismernünk azt, hogy katonai szempontból azt, a mit a mostani nem épen kedvező viszonyok közt a honvédség fejlesztésére megtehet, ő meg is teszi, mint a hogy ezt a most tárgyalás alá vett költségvetés bizonyítja, abban a világításban, a melyben azt az igen t. előadó ur a maga fejtegetéseiben a t. háznak bemutatta. De mindezeknek a megállapítása nem változtathat azon az elhatározásunkon, hogy mi a honvédelmi tárcza költségvetését most se szavazzuk meg. (Helyeslés balfelől.) Nem pedig azért, mert — mint mondám — a nemzetnek azt a csalódását érezzük és képviseljük, a mely a honvédségnek annak felállítása óta szemünk előtt végbemenő fejlődése körül minket ért. Nem láthatjuk, nem tekinthetjük a honvédséget ma sem egyébnek, mint az egyetemes véderő olyan részének, a melyet a mbi-í