Képviselőházi napló, 1910. XIV. kötet • 1912. január 11–február 7.

Ülésnapok - 1910-323

323. országos ülés 1912 január 12-én, pénteken. 57 Elnök: Kérem Sümegi képviselő urat, szíveskedjék csendben lenni! Holló Lajos: Próbálnák meg csak Romániában ! (Úgy van! a szélsobaloldálon. Mozgás és zaj a szélsőbaloldalon és jobbfelöl.) Elnök: Csendet kérek! Horváth Gyula: Az imént hallott közbeszólás is igazolja azt, hogy igenis szükséges ezen a téren valamit tenni, mert hiszen inie, itt közöttünk, a magyar nemzet képviselői között egy magyar képviselő tagadja meg a magyar állameszmét. (Mozgás.) Szükségesnek tartanám továbbá a bizonyítást ott, a hol magánbecsületről van szó. Feltétlenül szükséges, hogy a magánbecsületbe vágó dolgokat senki se vihesse a nyilvánosság elé. Mert megtörténik, hogy a mikor hosszú idő után tárgyalásra kerül egy sajtópör, akkor egyszerűen odaáll a czikk irója és azt mondja, hogy »kérem, én közérdekből irtára, a mit irtam«, vagy megtörténik az is, hogy nem is a czikkiró jelentkezik, hanem olyan ember, a ki esetleg napidíj ellenében leüli azt a büntetést, a melyet a sajtóbiróság kiszab. Legtöbb esetben azonban az esküdtbiróságok a czikkirónak egy lojális kijelentése után egyszerűen felmentik azzal az indokolással, hogy hiszen jóhiszemüleg irta a kérdéses czikket. Ez azonban már nem reparálhatja azt a károsodást és sérelmet, a mely az illetőt érte, a kinek becsületét nyilvánosan, mindenütt az egész országban meghurczolták. Hiába hivatkozik ő arra, hogy hiszen a sajtóbiróság neki elégtételt szolgáltatott, mert nagyon sokan vannak, a kik azt a czikket olvasták ugyan, de a sajtóbiróság Ítéletét már nem olvassák el, vagy arról tudomást nem vesznek. Különösen az egyszerűbb földmives emberek szempontjából tartanám még szükségesnek egyes törvények hiányait felemlíteni. (Halljuk! Halljuk!) így a kereskedelmi törvény intézkedései alkalmasak arra, hogy egyszerűbb embereket, a kik a törvény nemtudásával nem védekezhetnek, (Halljuk! Halljuk!) bizonyos lelketlen emberek visszaéléseinek tegyenek ki. Azt hiszem, hogy az igazságügyministerium is tudomással bir számtalan olyan esetről, midőn az ügynökök visszaélései következtében egyes kisgazdák és más egyszerűbb emberek nagy veszteségeket szenvednek és vagyonuk jelentékeny részét vesztik el a nélkül, hogy attól az ügynöktől, a kinek semmije sincs, anyagi kárpótlást szerezhetnének, hanem be kell érniök a büntető igazságszolgáltatás által nekik nyújtott elégtétellel. Azt hiszem, hogy alig van t. képviselőtársaim között valaki, a kihez számtalan ilyen panasz ne érkeznék a kerület azon polgárai köréből, a kik ilyen becsapatások révén nagy veszteségeket szenvedtek (Igaz! TJgy van! a bal- és a szélsobaloldálon.) és a kik többnyire olyan kis exisztencziák, a kikre nézve az a veszteség súlyos következményekkel jár. Igaz, hogy azt a SÉPVH, SAPLÓ 1910 1915. XIV. KÖTET. visszaélés által szerzett anyagi előnyt az az ügynök csak részben élvezi ós annak nagyobb része a megbízó zsebébe vándorol, de azt a megbízót felelősségre vonni nem lehet. Épen igy a biztosítási ügynököknél is napirenden vannak a visszaélések. A biztosítási ügynökök és a könyvügynökök elárasztják az országot, lehetetlen módokon bírják rá az egyes embereket az aláírásokra, kifejezett hazugságokkal félrevezetik őket; azonban mikor bizonyításra kerül a sor, akkor a bíró kénytelen a törvény értelmében azt mondani: »hja, hát a megrendelő-levelet aláirtad, miért nem olvastad el, hogy mi van benne ?« A biró kénytelen megítélni azután a megrendelőrlevél alapján azt, a mit felperes az alperestől követel. Azt hiszem, hogy ezen dolgokon gondolkodni kell s módot kell találni arra, hogy ezeket a kis exisztencziákat megvédjük mentől hamarább ettől az inváziótól, a mely az egész országot elárasztja. (Helyeslés bälfelol.) Ráth Endre: TJgy van ! Közveszély ! Horváth Gyula: Reklamálom azt is, hogy például az illetéktörvények is igazságtalanok a kisemberrel, a földmives emberrel szemben. Annak nincs semmiféle jogi alapja, hogyha például iz EL földmives meghal, örökösei az ingatlan után külön illetéket tartoznak fizetni. Hiszen például a kereskedők között milyen nagy vagyonú emberek vannak, a kiknek áruraktára, pénzbeli hagyatéka óriási összegeket tesz ki, ezeknél azonban az örökösök csak az ingó hagyaték után fizetnek illetéket. Ez igazságtalanság, a melyet szintén módosítani kellene. Az ügyvédi kérdésről előttem szóló t. képviselőtársaim szintén megemlékeztek, nem akarok tehát erről sem hosszasan beszélni. Csak rámutatok arra, hogy a mint jelenleg a helyzet áll, az ügyvédek szaporodása téii}deg olyan mérvet öltött, hogy ez már országos veszedelem. Ezen minden körülmények között kell változtatni, s az tisztán az igazságügyminister ur feladata, hogy megfelelő propozicziót tegyen, a mely ugy az ügyvédek tisztességes exisztencziáját biztosithassa, mint megóvja az ügyvédek tekintélyesebb részét attól, hogy ebből a túltermelésből kifolyólag azután az ügyvédek egy része a megélhetés hiánya miatt az ügyvédi kárnak is ne csak terhére, de szégyenére is váljék. Az uj javaslat, azt hiszem, ebben a tekintetben fog valami javulást hozni, de nem egészen, ugy hogy még ebben a kérdésben kell az igazságügyminister urnak megfelelően intézkedni. Az ügyvédi kar megérdemli azt, hogy vele a képviselőház és az igazságügyminister ur is bizonyos szeretettel foglalkozzék, (Ugy van! a középen.) hiszen az ügyvédi karnak vannak érdemei s vannak kebelében olyan egyéniségek, kik az országnak minden tekintetben javára vannak. Azonkívül az ügyvédi kar egy nagy ellenszolgáltatást végez, az ingyenes jogvédelmet; ezt is tekintetbe kell vennünk. 8