Képviselőházi napló, 1910. XIV. kötet • 1912. január 11–február 7.

Ülésnapok - 1910-340

500 3W. országos ülés 1912 február 1-én, csütörtökön. a másik pedig a nyugdíjellátásról való gondoskodást kéri, a mennyiben ez egyelőre szabályozva nincs. A kérvényi bizottság javaslata, hogy e kérvény adassék ki a földmivelésügyi ministernek. (Helyeslés.) Elnök: Elfogadtatik. Rakovszky Iván előadó: Hasonlókéjjen az igazságügyi kezelő tisztviselők, a makói állami és vármegyei szolgák stb. szintén anyagi helyzetük javítását kérik. A kérvényi bizottság javaslata szerint ezek a kérvények kiadandók volnának a pénzügyministernek, — éjien abból a megfontolásból kiindulva, a melyet az elébb voltam bátor kifejteni, hogy mindezek, az anyagi helyzet javítására irányuló kérvények, méltányosak és teljesitendők. A pénzügyminister ur bólcsesége fogja megítélni, mily mértékben, mily sorrendben és mily idő alatt lehet ezeket teljesíteni. (Helyeslés.) Elnök: Gróf Batthány Tivadar kíván szólni! Gr. Batthyány Tivadar: T. ház! A kérvénysorjegyzékben, a mely most van tárgyalás alatt, egy egész szériese a tisztviselőknek és egyéb állami alkalmazottaknak jajdul fel és fordul az országgyűléshez, hogy igazán tarthatatlan anyagi helyzetüknek rendezését méltóztassék a t. háznak mielőbb keresztülvinni. Ha ezeket a kérvényeket vizsgálat alá veszszük, azt hiszem, elegendő, ha kiemelem az állami tisztviselőknek 1909-ben Kolozsvárott megtartott kongresszusáról ide beterjesztett kérvényét, mert ez a kérvény felöleli ugy az állami tisztviselőknek, mint az altisztek, szolgák, napidíjas szolgák, dijnokok, pénzügyőrök stb. j>etituinát. Igen messze vinne, ha mindezeket a kérelmeket külön indokolni, külön apprecziálni akarnám. Engedjék meg azonban, hogy legalá,bb egynéhány fontosabb kérelmét az állami alkalmazottak összességének, a mely a kolozsvári kongresszuson képviselve volt, itt egészen röviden felemlítsem és a t. ház és kormány figyelmébe ajánljam. Az első, a mit fel kell említeni különös aktualitásánál fogva, az, hogy az összes állami alkalmazottak kolozsvári kongresszusának kérelme, melyet legutóbb az állami tisztviselők közgyűlése is megerősített, arra irányul, hogy bármi legyen is az országgyűlési kéjsviselőválasztási eljárásra nézve a törvényhozás elhatározása a választás titkossága vagy nyíltsága tekintetében egyébként, az állami alkalmazottak sürgősen kérik, hogy rájuk nézve feltótlenül a titkos szavazási módot méltóztassék a törvényhozásnak elrendelni, mert állami alkalmazott akaratát szabadon megnyilvánítani nem képes. Ennek indokolását, azt hiszem, felesleges volna itt előterjeszteni. Jól tudjuk mindnyájan, hogy az az alkalmazott, ki addig, míg pragmatika nincsen, igazán fellebbvalóinak kénye-kedvétől függ, politikai jogainak gyakorlásában — legkevesebbet mondok — feszélyezve van. Már pedig egy olyan par excellence intelligens és magyar testületnek, mint az állami alkalmazottak testülete, joga van arra, hogy teljesen szabadon és legbensőbb meggyőződése szerint gyakorolja politikai jogait. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) Kérem továbbá az állami alkalmazottak összességének érdekében a szolgálati pragmatika megvalósítását. Itt ismét az ígéretek problémájához jutok el, és ismételten fel kell említenem, hogy az igen t. kormány az 1910. évi választások előtt felvette programmjába a pragmatikát, de ezt eddig nemcsak meg nem valósította, de még csak tervezetet sem készítettek el, még csak meg sem hallgatták az érdekelt testületeket, sőt a ministerelnök urnak a választások után elhangzott egyik nyilatkozatából világosan következtethetjük — nemcsak a tényekből, melyek azóta történtek •— hogy a t. kormány a választások előtt beígért szolgálati pragmatikának megvalósítására ma és a közeli, sőt messzebb jövőben sem gondol. Én azt hiszem, hogy midőn mindig szembetalálkozunk a pénzügyi helyzet súlyos voltával, midőn az állami alkalmazottak illetményeinek javításáról van szó, akkor kétszeresen kötelessége a t. kormánynak és a t. többségnek, hogy legalább azon a téren teljesítse egészében az állam alkalmazottainak kérelmét, hol kötelező igéretünk van a kormány részéről, s a mely téren minden anyagi megterhelés nélkül teljesítheti a kérelmet. T. ház! A szegény cseléd, a gazdasági munkás, az iparos mindegyik utalhat akkor, midőn szolgál, arra, hogy van törvénye, mely előírja kötelességeit és jogait. Csak két testület van, mely teljesen jogtalan: az egyik a magyar állam alkalmazottainak testülete, a másik a magyar hajósoké. A hajósoknak nincsenek jogszabályaik szolgálati viszonyaikat illetőleg és a magyar állami alkalmazottaknak sincsenek. Midőn itt előbb Sümegi Vilmos t. barátom tréfásan azt mondta, hogy vannak nálunk műveltebb államok is, akkor mi mindnyájan tiltakoztunk ez ellen. Ha tiltakoztunk előbb olyan tréfás megjegyzés ellenében, akkor komolyan kell tiltakoznunk az ellen, hogy egy kulturállamban az állam legerősebb támaszai, ez a legkiválóbb közéj>osztálybeli társadalmi réteg teljes jogtalanságban maradjon továbbra is. (Igaz ! Ugy van! balfelöl.) T. képviselőház ! A fizetésrendezésekről általában annyiszor bátorkodtam már a t. ház figyelmét igénybe venni, hogy itt egyszerűen csak utalok az előbb is elmondottakra. Ez alkalommal csak három dolgot szorgalmazok. Az egyik a nyugdíjtörvény. Az igen t. pénzügyminister ur ezt már beígérte múltkor, mikor egyik nyilatkozatában azt mondta, hogy már kész. Azután egy kommüniké jelent meg, mely azt mondja, hogy a javaslat tervezete kész, de azt még a többi ministerekhez küldik hozzájárulás végett. Ez magyarul annyit jelent, hogy a törvényjavaslat még sem kész. B. Podmaniczky Endre: De ott kész a ministériumban.