Képviselőházi napló, 1910. XIV. kötet • 1912. január 11–február 7.
Ülésnapok - 1910-340
3Í0. országos ülés i'JÍ2 február 1-én, csütörtökön. 501 Gr. Batthyány Tivadar: Bocsánatot kérek, Podmaniczky Endre t. barátom és én alighanem meg fogunk élni, lia a nyugdijtörvény pár hónappal később is emelkedik törvényerőre; méltóztassék azonban elhinni, azokra a szegény öreg tisztviselőkre és egyéb állami alkalmazottakra, a kik tudják, hogy abban a nyugdíjtörvényben kontemplálva van a lakbér, nyugdíj megoldása, kontemplálva van a teljes fizetést megadó szolgálati idő redukálása, életbevágó kérdés, vájjon a nyugdijtörvény hat hónappal előbb vagy később lesz-e meg. Mert ha nem bírnak tovább szolgálni és most küldik őket nyugdíjba, akkor a régi, elavult és igazságtalan nyugdíjtörvény lesz rájuk érvényes, míg ha a minister ur beterjeszti az uj törvényjavaslatot, és a ház azt azonnal letárgyalja, nyugdijbamenetelükkel igazán boldogok lesznek. (Helyeslés.) B. Podmaniczky Endre: Ez,ugy is van! Gr. Batthyány Tivadar: Én azt hiszem, mindannyian egyetérthetünk, a midőn arra kérjük a t. pénzügyminister urat, terjeszsze be mielőbb ezt a javaslatot, és ne engedje felhasználni politikai, taktikai czélokra, hanem a mint beterjeszti és a bizottságok is letárgyalják, gondoskodjék róla, hogy a ház is tárgyalja. Ugyancsak nagyon kérem a t. pénzügyminister urat a drágasági és családi pótlékról szóló törvényjavaslat előterjesztésére. Ezt is megígérték ismételten; kérem a t. minister urat, hogy a köz érdekében, az alkalmazottak megnyugtatása érdekében mennél előbb intézkedni méltóztassék. (Helyeslés balfelöl.) Kénytelen vagyok még ez alkalommal, a midőn az állam alkalmazottai összességének petitumait tárgyaljuk, a magyar állam alkalmazottainak néhány rétegét felemlíteni és azok kérelmét külön kiemelni. Az egyik a dijnoki kérdés. Nem tudom, voltak-e t. képviselőtársaim abban a helyzetben, hogy beletekintsenek a dijnoknyomoruságba. Én vettem magamnak a fáradságot, megnéztem néhány díjnok exisztencziáját a saját otthonában és láttam azt, hogy tisztességes, uri családból való díjnok, a ki szerencsétlen körülmények, nem a saját hibája folytán, nem tudott fix jövedelmű rendes pályára jutni, ki megnősült, kinek családja volt, dolgozott nappal mint díjnok azért a két-három koronáért, dolgozott este valamilyen irodában, dolgozott éjjel czimszalagiráson, és a vége az volt, hogy egy külvárosi istállóban volt kénytelen lakni családjával együtt. Én tudom jól, hogy túlságosan rikító színezés lenne, ha azt állítanám, hogy a dijnokság összessége igy él, de az bizonyos, hogy a nyomorúság az egész vonalon rettentő nagy. Az előző kormány megjavította ugyan valamennyire a helyzetet, gondoskodott egy kis nyugdíjról is, söt megtette az özvegyek nyugdijeüátására az első kezdeményező lépést, de azt hiszem, hogy tekintettel a rettentő drágaságra, a mely az utolsó években rohamosan előállott, elérkezett annak a tizenkettedik órája, — hogy gróf Tisza István kedvencz szavajárását használjam — hogy a dijnokok napidijait megjavítsuk, vagy ha ezt nem akarná a kormány megtenni, teljesítsük azt a kérelmüket, hogy napidijuk mellett évi lakbért kapjanak. Ugyanez áll — és nem tudom, hol van nagyobb vagy kisebb fokozata a bajnak, a nyomorúságnak — az állami napidíjas hivatalszolgáknál is. Engedelmet kérek, 2 K 50 fillérből Budapesten megélni családos embernek egyszerűen lehetetlenség. Itt is azt hiszem, fontosabb még a véderőnél is, hogy ezt a 3000 embert, a ki éhezve, becsülettel szolgálja a magyar államot, (Ugy van! TJgy van! balfelöl.) pár falat jobb kenyérhez juttassuk. Huszár Károly (sárvári) : Budapesten nincs 30.000! A minister ur azt mondja, hogy ennyi van! Gr. Batthyány Tivadar: Körülbelül 3000 napidíjas hivatalszolga van az országban. Különben ha az igen t. honvédelmi minister ur szives ezzel a kérdéssel foglalkozni, arra kérem ez alkalommal, hogy ha most az altiszti kérdést rendezi, gondoskodjék azí állam arról is, hogy ezeknek a nyomorultaknak, a kik nem igazolványos altisztek, ne nehezítsék meg, ne tegyék lehetetlenné, hogy végleges állásba jussanak. (Helyeslés balfelöl.) Mert utóvégre a magyar társadalomnak nemcsak tauglich, katonai szolgálatra alkalmas emberei vannak, hanem vannak igen sokan, a kik becsületes polgári foglalkozásokat folytatnak (Ugy van! balfelöl.) és ezeknek ugyancsak joguk van arra, hogy az államnál alkalmazást keressenek. Hazai Samu honvédelmi minister: Egyformán erről is, arról is. Ez az igazság! Gr. Batthyány Tivadar: Majd meglátjuk, hogyan oldja meg az igen t. kormány ezt a kérdést. Hazai Samu honvédelmi minister: Együttesen ! Gr. Batthyány Tivadar: Igen jól tudja az igen t. honvédelmi minister ur, hogy ott, a hol munkáról van szó, mindig helyt állok és mert tudom, hogy a honvédelmi minister ur már igen behatóan foglalkozott egy különösen kedvencz thémámmal, egy kedvencz problémámmal, a mely ide tartozik ezen kérvények keretébe, és ez a tisztviselők adósságának rendezése: arra kérem a minister urat, hogy velem, mint az állami tisztviselők egyesületének és egyéb ilyen szocziális egyesületek vezetőjével egyetértőleg, együtt kegyeskedjék dolgozni, hogy a tisztviselők eladósodásának kérdését szanáljuk, (Élénk helyeslés balfelöl.) szóval a tisztviselők és egyéb alkalmazottak adósságának konverzióját olcsó hitel alapján szabályozzuk. (Helyeslés balfelöl) Erre meg én ajánlom fel az igen t. honvédelmi minister urnak — miként már megtettem privát utón — nyilvánosan is közreműködésemet. (ÉlénJc éljenzés.)
