Képviselőházi napló, 1910. XIV. kötet • 1912. január 11–február 7.

Ülésnapok - 1910-339

339. országos ülés 1912 január 31-én, szerdán. 483 ez az állami hivatal által a jelentés keretében levont konklúziókat bizonyos mérvben megingatta, illetve megdöntötte volna. Minthogy ezt az idő rövidségére való tekintettel nem tehetem, engedje meg a t. ház, hogy csak egy igen fontos adatra utaljak, a mely magára az intézményre bizonyosan igen jelentős fényt vet. Az állami hivatal jelentése szerint a betegsegélyezésnél a kezelési költségek 1908-ban az országos pénztár intézményének életbeléptetése óta kitettek fejenkint 3.292%-ot. Ha figyelembe veszszük, hogy Ausztriában a betegsegélyezési és kezelési költségek 1907-ben fejenkint 1.86%-ot, Németországban pedig 1908-ban csak 1.76%-ot tettek ki fejenkint, akkor, t. képviselőház, meg kell állapitanunk azt, hogy nálunk a kezelés költsége túlságosan magas. Csakhogy az állami rmmkásbiztositási hivatalnak e tekintetben való megállapítása nélkülözi azt az előzményt, hogy t. i. számbavette volna^ azt, hogy mig a külföldön ezen intézetek kizárólag a betegsegélyezési ágazatot gondozzák és látják el, addig nálunk az országos pénztár és annak szervei egyúttal a balesetbiztosítási ágazatot is ellátják. És ha ezt veszszük figyelembe, akkor már lényegesen megváltozik a fejenkint eloszló perczent nagysága ; és pedig, ha figyelembe veszszük azt, hogy az alsó-ausztriai balesetbiztositópénztár 1909. évi, tisztán baleseti kezelési költsége fejenkint 2.13%-ra rúgott, és ha hozzáadjuk ezt a betegsegélyezés terén felmerült 1.86%-hoz, akkor összesen a kezelési költség fejenkint kitesz Ausztriában 3.99%-ot, tehát 0.70 perczenttel magasabb fejenkint, mint az országos pénztárnak egyesitett költsége. A munkásügyi bizottság nevében bátor vagyok a jelentést tudomásulvétel végett előterjeszteni a t. háznak és kérni a t. házat, hogy ezt hasonló czélból a főrendiházzal is közölni méltóztassék. Ebben a jelentésben utalás történik arra, hogy az intézmény anyagi terheinek könnyítése végett az állam ne zárkózzék el az elől, hogy legalább az orvosi költségeket vállalja magára. Sokkal jobban ismerem én az állam pénzügyi helyzetét, semhogy remélni merészelném, hogy ez a kívánság és vágy egyhamar teljesül. Mindazonáltal, hogy e tekintetben az országos pénztár és az egész intézménynek immár aggályossá vált helyzetén könnyíteni lehessen, egy kérésem volna a kereskedelemügyi minister úrhoz, nevezetesen az, hogy — a mint azt már a belügyi tárcza költségvetésénél is felhoztam volt — járjon közben hathatósan a t. kereskedelemügyi minister ur az iránt, hogy a hatósági orvosok alkalmazása tekintetében a pénztárak és a belügyministerium között fenforgó viszály kiegyenlittessék, és hogy minél előbb lehetővé tétessék, hogy a hatósági orvosok a pénztárnál alkalmazást vállalhassanak. A helyzet t. i. most már odáig jutott, hogy — a mint az az orvosi kongresszus tárgyalásaiból kitűnik — a helyett, hogy a maga segítségét felajánlotta volna abban a tekintetben, hogy ezen, ugy az orvosok megélhetését, mint pedig a pénztár létezését érintő kérdésben egyszer már nyugalom és béke teremtessék, a helyett az intézményt magát támadta meg és annak revízióját sürgette. Miután tehát az érdekeltek ezen szövetségére most már nem igen lehet számítani, nagyon kérem a kereskedelemügyi minister urat, méltóztassék kérésemet figyelembe venni, utalva különösen a pénztárnak mostani helyzetére, hogy t. i. miután a belügyminister ur nem engedte meg azt, hogy a körorvosok és községi orvosok, mint hatósági orvosok állandó, fix alkalmazást vállaljanak a pénztárnál, hanem azzal csak időleges szerződési viszonyba léphetnek, ők pedig ilyen szerződés kötésére, szemben azon előnyökkel, a melyeket az állandó alkalmazás a nem hatósági kötelékben levő orvosoknak nyújt, nem igen lesznek hajlandók, s mivel a pénztár, mely utalva van arra, hogy a hatósági orvosoknak működését és szolgálatait igénybe vegye, nem fog egyebet tehetni, mint azt, hogy őket esetről-esetre a belügyministeri díjszabás szerint díjazza. Ez pedig oly horribilis költséget jelent, tekintettel arra, hogy körülbelül 70%-a a pénztári orvosoknak hatósági kötelékben van, a melynek terhét a pénztárak képtelenek lesznek elviselni és e teher alatt össze fognak roskadni. Én tehát nagyon kérem, hogy ez igazán nagyfontosságú ügy rendezése és békés megoldása érdekében emelje fel a t. kereskedelemügyi minister ur, a kire a törvény szerint az intézmény közvetlen felügyelete van bízva, az ő hatalmas szavát és eszközölje ki a belügyministernél, hogy e tekintetben egy méltányos és mindkét fél érdekét kielégítő és azt minden tekintetben megóvó béke létesíttessék. (Helyeslés.) Egyebekben ismétlem a munkásügyi bizottság javaslatát, hogy méltóztassék a jelentést tudomásul venni és hasonló czélból a főrendiházzal közölni. (Helyeslés.) Elnök : Kíván valaki szólni ? Nagy Ferencz : T. ház ! (Halljuk! Halljuk!) Legyen szabad néhány szót hozzáfűznöm az előterjesztéshez, a melyet a t. előadó ur a jelentése kapcsán tett. Magában véve az, hogy a jelentés 1907-ről és 1908-ról szól, már bizonyos oly késedelmet jelent, a mely lehetetlenné teszi, a mint a t. előadó ur is kiemelte, hogy mi épen a legutóbbi esztendők tapasztalatai alapján ítéletet formáljunk magunknak a munkásbiztositópénztárak működéséről, és azért mindenesetre kívánatosnak és szükségesnek tartom, hogy mi azokat a jelentéseket idejekorán kapjuk meg, nevezetesen, azt hiszem, szükséges volna, hogy legalább mindjárt a rákövetkező esztendőben kapjuk mintegy zárszámadásul a jelentést, a mely a megelőző évre vonatkozik, ugy, hogy mi már ez évben bátran igényt tarthatunk arra, hogy nemcsak az 1909-iki, 1910-iki, hanem már az 1911-iki esztendőnek is jelentését kapjuk meg, ha nem is tavaszszal, de legalább őszszel. Ez az egyik. A másik vonatkozik arra, hogy a t. előadó ur egy pár kérést intéz a kereskedelemügyi mi61*