Képviselőházi napló, 1910. XIV. kötet • 1912. január 11–február 7.

Ülésnapok - 1910-323

42 323. országos ülés 1912 január l2-én, pénteken. tességes és becsületes munkakedvelő elemeinek az igen t. igazságügyi kormány részéről megadassék az a támogatás, a melyre neki szüksége van. Ha nézzük azt a munkakört, a melyet az ügyvédek betöltenek, látni fogja az igazságügyminister ur, hogy nagyon sok munka van, a mi az ügyvédek vállaira hárul, a melyet az ügyvédek kénytelenek végezni és a mely tulaj donképen a közéleti munkakörbe vág. Ingyenmunkát nagyon sokat végeznek. A társadalom is megkívánja, hogy az ügyvéd részt vegyen a társadalmi szereplésben és mint ahhoz különösen értő ember, kivegye részét abból a munkából, a mely a közdolgoknak előbbrevitelére irányul. Es mondhatom, hogy az ügyvédi kar kiveszi részét ebből a munkából, iparkodik azon munkakörnek megfelelni. Maga az igazságügyminister ur is elismerte múlt esztendei költségvetésének indokolásában, hogy az ügyvédek igen sok ingyenmunkát végeznek. En ehhez még azt tehetem hozzá, hogy számtalanszor megtörténik, liogy a mikor azon kirendeléseket, a melyek az ügyvédi ingyenmunkákra vonatkoznak, aláirom, mire végére érek az aláírásoknak, elfárad a kezem. Melyik társadalmi osztály az, a melytől annyi ingyenmunkát kivarrnak, mint éjjen az ügyvédi kartól, a mely maga a legnagyobb gáncsnak van kitéve ? Hiszen én természetesen értem ezen támadásoknak az alapját, mert a kinek egyszer ügyvéddel volt dolga, a ki mint ellenfél állt az ügyvéddel szemben, az lelkében ellenségnek tekinti azt az ügyvédet ; a legtöbb ember azonosítja magát azzal a gondolattal, hogy az ügyvéd tulaj donképen azzal a féllel azonos, a kit képvisel és hogy ez okozta, nem pedig az anyagi igazságnak napfényre déri- ' tése, hogy egyénileg felfogott perében pervesztes lett. A midőn ezeket elmondottam t. képviselőház, az a szándék vezetett, hogy ezek a kérdések az igen t. kormány részéről jóakaratú megoldásban fognak részesülni, mert én nem látom be annak az iránynak a helyességét, hogy az egyik társadalmi osztályt szembeállítsuk a másikkal, hanem azt tartom helyesnek, hogy elégítsük ki minden társadalmi osztálynak az érdekeit és kiegyenlítve az ellentéteket, minden társadalmi osztályt képesítsünk arra, hogy a maga helyén meg tudjon állni. (Helyeslések.) Epén ebből a szempontból kiindulva, a mikor a jogászgyülés foglalkozott az ügyvédi kérdéssel és szembeállította a közjegj^zői kart az ügyvédekkel, súlyt fektettem arra, hogy a jogászgyülés is helyes mederbe terelhesse e kérdésnek a tárgyalását. Sajnos, hogy a jogászgyülés ügyrendje nem adott nekem alkalmat és módot arra. hogy.ezen a téren nézeteimet kifejthessem és hozzájárulhassak ahhoz, hogy más irányba tereitessék az a felfogás, a mely a jogászgyülésen uralkodott. Már magának a jogászgyülésnek összeállítása is kétségtelenül nem volt alkalmas arra, hogy ott, az ilyen társadalmi kérdések kellőképen megvitathatok lettek volna. Elsősorban á gazdagabb közjegyzői kar, a mely az utazással járó költségeket könnyebben tudja elviselni és a melynek nem esett nehezére, hogy a 15 K beiratási dijat kifizethesse, daczára ónnak, hogy számbelileg roppant alatta áll az ügyvédi karnak, mégis többségben volt a jogászgyülésen. Kern lehetett tehát eljutni odáig, hogy ez a kérdés tárgyilagosan megvitatható lett volna. Nekem pedig e kérdésben nem az az álláspontom, hogy az egyiknek vagy a másiknak jogkörét megnyirbáljam, hogy a jövedelmet csökkentsük, hanem, hogy nézzünk körül minden olyan téren, a mely jogszolgáltatásra vonatkozik, és keressük meg azokat a helyeket, keressük meg a működési alkalmakat, a hol az ügyvédet foglalkoztathatjuk, sőt foglalkoztassuk a bíróság tehermentesítése érdekében magát a közjegyzőt is, és ha ezt megteszszük, meg is fogjuk találni azokat a tereket, a hol mindegyik megkapja a maga megfelelő munkakörét és tisztességes utón szerzett kenyérhez juthat. A telekkönyvi állapotok pl. nálunk rendkívül rosszak. Ha megnézzük a kisajátítási eljárást, a kisajátítási tervet az egyénenkénti összeírást, akkor azt fogjuk látni, hogy sokszor egészen eltér a tényleges birtokos neve a telekkönyvi tulajdonosnak a nevétől. Nem lehetne-e, t. képviselőház, az ügyvédi karnak és a közjegyzőknek bevonásával arra törekedni, hogy a telekkönyvek a valódi tulajdonost mutassák ? Nem is képzeli azt, t. képviselőház, senki, a ki e kérdéssel nem foglalkozott, mennyi zavarnak, mennyi pernek és mennyi kellemetlenségnek okozója az, hogy a telekkönyvi állapotok ilyen rendezetlenek. A mennyi munkát erre a dologra fordítunk, annak az értéke kétségtelenül vissza fog térülni a rendezett viszonyokban, a mikor mindenki tudni fogja, hogy mi az övé. Számtalan tér és mód van, a melyen mindenki előre mehet a nélkül, hogy egyik vagy másik társadalmi osztálynak érdekeit sértené. Ismételten hangsúlyoznom kell tehát, hogy nem lehet azt az eljárást követnünk, hogy egyik a másik rovására érjen el előnyöket, hanem keresnünk kell az összhangot, mert az állami élet minden mozzanatában az összhang a legfontosabb, a minek következtében mindenki megtalálja a maga érdekeinek kellő kielégítését. Különösen erre hivom tehát fel az igen t. igazságügyminister ur figyelmét. Az anyagi és alaki jogi kérdésében is vannak olyan dolgok, a melyekkel foglalkoznunk kell s a melyekkel én részben már foglalkoztam is, haladást azonban mind a mai napig ez irányban nem látok. Bizonyos fokig igaza van az igen t. földmivelésügyi minister urnak akkor, a midőn fél a paragrafusoktól. A mi törvénykezésünk, egész törvényhozásunk a paragrafusok halmozása. Egymásután hozunk foltozott törvényeket, a melyekre ismét foltokat teszünk, szóval folt hátán folt, ugy hogy a ki ezekben a törvényekben ki akarja magát ismerni, annak óriási nagy munkára és