Képviselőházi napló, 1910. XIV. kötet • 1912. január 11–február 7.

Ülésnapok - 1910-323

323. országos ülés 1912 stúdiumokra van szüksége, a melyeknek végeredménye mégis csak az lesz, hogy teljesen nem fogja soha sem tájékozhatni magát. Megcsülanni látom az igazságügyi kormány eljárásában azt a módszert, hogy ezeket a törvényeket egy egészbe kivánja összefoglalni és ugy akarja odaállítani. Nem tudom kellő elismeréssel honorálni az igazságügyi kormányzatnak ezt az igyekezetét, a mely arra irányul, hogy ez az emiitett módszer követtessék és hogy valahányszor novelláris intézkedésekről van szó, lehetőleg felszivassék az egész törvény egy uj egészbe, hogy igy meglássa az a biró, az az ügyész vagy bármelyik ügyvéd is, a kinek arra a törvényre szüksége van, az egész anyagot és el tudjon abban kellőleg igazodni. T. képviselőház ! Sokan felvetették a sajtó megrendszabályozásának kérdését is. A magam részéről nem tudok azok álláspontjára helyezkedni, a kik abban a véleményben vannak, hogy bizonyos nagymérvű megszorításokat kell a sajtó terén alkalmaznunk. Ha ugyanis látjuk, hogy olykor-olykor egy újságíró, a ki egy erősebb czikket ir, milyen üldözött vadként jelentkezik a biróság előtt és mennyit kell elszenvednie a biróságok büntetése folytán, akkor meg kell gondolnunk, hogy túlságosan megszorítanunk talán még sem szabad a szó kimondását. Hány olyan dolog van, a mely nem kerül a biróságok elé, a melyről az újságírás húzza le a leplet és hány olyan eset van, a mikor épen a rágalmazási per keretében derül ki, hogy annak a főmagánvádlónak, a sértett félnek teljes igazsága van s igy alkalom nyujtatik neki arra, hogy magát teljesen tisztázhassa. Egy azonban feltétlenül szükséges, hogy a mikor a biróság elé állanak a felek, akkor a sértett fél és a vádlott egyenlő felekként jelentkezzenek. Még a közönséges istenitélettel való jogszolgáltatásoknál, a párbajokkal eldöntött bíráskodásoknál is ugy jártak el, hogy egyenlő fegyverekkel álltak ki az ellenfelek. Ezzel szemben a rágalmazási ~perekben és általában minden bírósági büntetőpörben az a helyzet, hogy a sértett félnek a biróság előtt úgyszólván szólnia sem szabad, ellenben a vele szemben álló vádlottnak első és főfeladata, főtörekvése az, hogy bemártsa a vele szemben álló sértett felet, a kinek jóformán a száját sem szabad kinyitnia. Szükséges, hogy a szerepek egyenlők legyenek és mindenik fél a maga igazságát szabadon előadhassa és ne bízzuk kizárólagosan egy közömbös félre, a kir. ügyészre a dolog elintézését, a ki a sértett fél helyzetét, esetleges igazát a maga szivében nem érzi ugy át. Egy különös kérdés is van, t. képviselőház, a melylyel az igazságügy keretében kívánok foglalkozni, és ez a czigánykérdés. (Halljuk!) Én ugy látom, t. ház, hogy a vademberek ellen nem mennek bűnvádi perrendtartással s a háborút sem a bűnvádi perrendtartás szabályai szerint vívják meg, már pedig itt egy harczról és háborúról van szó, a melyet Magyarország a czigányokjanaár 12-én, pénteken. 43 kai folytat. Odaáll egy banda akármelyik községben — nemcsak a községeken kivül álló helyen, hanem bemennek magába a községbe, sőt ma már a városok sincsenek tőlük megóva — s legyilkolják a békés polgárokat. Es akkor előáll a büntető társadalom; keresi a büntető perrendtartás szabályait és azok szerint akar azokkal a czigányokkal szemben igazságot szolgáltatni. Ebben a kérdésben minden ministernek a maga hatáskörében külön-külön és egymással karöltve kell módot találnia és kidolgoznia, a mely lehetővé tegye azt, hogy ezen, a modern korba többé egyáltalában be nem illő állapotoknak egyszer már vége vettessék. (Élénk helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) Minden törvényhatóság meghozza a maga szabályrendeletét, a melyben kimondja, hogy a czigányok a törvényhatóság területéről kitolonczolandók. A czigányokat át is tolonczolják a szomszéd határra, de ott azután eleresztik őket és azok visszaszöknek vagy elszélednek ide és amoda, az állapotok pedig megint csak ismétlődnek. Ezt igy tovább tűrni nem lehet, (Ugy van!) szükségünk van egy, direkte a czigányok ellen megalkotandó kódexre ; szükségünk van úgyszólván statáriális eljárásra, (Ugy van! jobbfelől.) a bűnvádi perrendtartás olyan módosítására, a mely lehetővé teszi azt, hogy ez a czigánykérdés megoldassék. (Élénk helyeslés a hal- és a szélsőbaloldalon.) Szükséges, hogy a czigányoknak azonossága országosan megállapittassék ; mindegyiknek lakhelye kijelöltessék és azok ott letelepittessenek. Ha ez a kérdés különösen az igazságügy keretében igy meg nem oldatik, akkor mindig ki leszünk téve valamenynyien annak, hogy bármikor haladunk mi, békés polgárok az országúton, elénk áll egy czigánykaraván, a mely ott rabol ki és ott gyilkol meg bennünket, a hol ér. (ügy van ! a jobb- és a baloldalon.) Hiszen akármelyik fürdőhelyre megy az ember, nem sétálhat ki annak a közelébe a nélkül, hogy egy vagy két czigánykaravánt ne találna, mikor aztán az ember egyedül áll egy egész csapattal szemben, igazán úgyszólván csak az őrangyalokra van bizva a sétáló, békés polgárembernek az élete. (Igaz ! Ugy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Meg kell még emlékeznem az igazságszolgáltatás keretében egy olyan kérdésről is, a mely a képviselőházat érinti. Nap-nap után kezünkhöz kapjuk a képviselőház ügysorát és abban egy csomó képviselői mentelmi ügyet látunk, a melyek mind tárgyalásra kész ügyek, de a képviselőház nem tárgyalja le azokat és nem dönt abban a kérdésben, hogy a képviselő a bíróságnak kiadassék-e vagy sem. Ebből igen nagy kára van az igazságszolgáltatásnak; ez megrendíti a hitet a jogkereső közönségben, a mely képviselővel állván szemben, nem tudja a maga igazát megtalálni; megrendíti a bíróságban a hitet, a moly hasztalan kéri a képviselőnek kiadását és feltétlenül kellemetlen arra a képviselőre nézve is, a kinek ügye hónapokon, sőt esztendőkőn keresztül szerepel az ügysorban 6*