Képviselőházi napló, 1910. XIV. kötet • 1912. január 11–február 7.

Ülésnapok - 1910-323

38 323. országos ülés 1912 január 12-én, pénteken. meg lett már változtatva, hogy azok a törvények tényleg nem léteznek és beadja a népnek, hogy azokat a törvényeket végre kell hajtani, mert nincsenek végrehajtva. Ha régi törvényeket akarnánk életbeléptetni, melyek régen elavultak és nincsenek használatban, ha visszamennénk a nagyon régi törvényekre, akkor vissza kellene menni azokra a törvényekre is, melyeknek parancsából a tolvajnak a kezét levágatták és a rágalmazónak a nyelvét kitépték, mert nincs veszedelmesebb, mint ha az olyan emberek, kik izgatásból élnek, kiket az izgatás vetett felszinre, állnak elő olyan dolgokkal, melyek a valóságnak meg nem felelnek, melyeknek valóságát vagy valótlanságát az a közönséges nép, melynek beadják, ellenőrizni nem tudja. Látjuk azt a rendszert is, mely beszédén végigvonul, a melyben megtámad és megrágalmaz mindenkit a saját falujában is, ki nincs vele együtt. A tanitó az egyetlen, mert ez az ő tanitója, ki állítása szerint a népnek igazságot mond ; de már a jegyző, a postamester és mindazok, a kik a községben vannak, a valótlanságot mondják a népnek, félrevezetik a népet. Itt mi elsiklunk e beszédek felett, de mikor az a nép saját falujában olvassa ezt, annak a jegyzőnek és postamesternek, ki ott a magyar állameszmét képviseli, feltétlenül ellensége lesz. Nem érdemli meg egy ilyen izgató politikusnak a politikai egyénisége, hogy nagyon sokat foglalkozzunk vele, de lehetetlen, hogy rá ne mutassunk arra, hogy ezek a beszédek milyen tartalmúak, mennyire vissza kell utasítanunk azt a tendencziájukat, melyet innen indit ki azért, hogy az alsóbb néprétegeket megnyerje a magyar állameszme ellen irányuló felfogásának. (Igaz! Ugy van ! a jobboldalon.) De nem is igaz, a mit előad. Melyik nemzetiség az, mely meg nem találja itt nyelvének az érvényesülését, melyik nemzetiségnek a vidékén ne gondoskodnék az igazságügyi kormány arról, hogy olyan birák kerüljenek oda, kik a nép nyelvét értik ? Kétségtelen, hogy erről gondoskodás történik, csak hogy mit kivan Juriga képviselő ur ? Azt, hogy pl. az az esküdtszék, mely az ő bűnössége vagy büntetlensége kérdésében itél, ne csak olyan tót emberekből legyen összeállitva, kik egyszerűen povedálnak tót nyelven, hanem tudniok kell azoknak mondatszerkezettant, rhetorikát, poézist, sőt következtetéseiben odajutunk, hogy talán olyan prágai vagy nem tudom milyen egj^etemeket végzett tótokat kellene odaállítani, a kik a magyar állameszme megcsúfolásával foglalnák el az esküdtek helyét, kik a magyaT állam polgáraiként Ítélnek azok felett, kik a magyar állam ellen izgattak. Elbúcsúzom "ettől a témától, mely alkalmas arra, hogy bennünk erősebb érzéseket váltson ki. Kisiklott ezzel a kérdéssel voltaképen az igazságügyi tárcza kérdése abból a vágányból, a melyben nekünk haladnunk kell. Visszatérek az anyagi részére az igazságügyi tárczának, és azzal kívánok foglalkozni. Nem kívánok behatóan foglalkozni azokkal a kérdésekkel, melyeket Szalay László és Ráth Endre t. képviselőtársaim már kifejtettek. Legnagyobb részben én is csatlakozom azokhoz a véleményekhez, melyeket előadtak, s különösen csatlakozom akkor, mikor a birák fizetés- és státusrendezéséről van szó, és általában minden olyan kérdésről, mely anyagilag előbbre viszi annak a testületnek és szervezetnek a dolgát, a mely arra van hivatva, hogy Magyarországon az igazságot szolgáltassa. Egyes kérdéseket kívánok különösen kidomborítani, melyekkel előttem szóló t. képviselőtársaim részletesen nem foglalkoztak. Elsősorban az alaki jog az, a melynek terén mozogni, s egyes kérdésekre reflexiókat tenni akarok. A történelem, a mint mindenféle téren, útmutató, irányadó és példaadó, ugy az igazságszolgáltatás és a pereskedés kérdése tekintetében is az. Az a küzdelem, a mely az Írásbeliség és a szóbeliség közt folyik, nem uj, hanem évezredekre hat vissza. Ha megnézzük az egyiptomiak történetét, ott már egy fejlett jogélettel találkozunk, melynek egyik lényeges részét képezte az Írásbeliség. Lefejtették a papiruslapokat és azokra kellett a peres feleknek ráírni perirataikat, beadták egy harmincztagu bíróságnak, a melyikben ott ült az igazságszolgáltatásnak az elnöke, nyakában volt az a jelvény, a mely az igazságot jelképezte, s már ott is az írásbeliséggel foglalkoztak. Megfelel az egészen a középkor ej tárásának, mikor ezt az elvet emelték érvényre : »quod non est in actis non est in mundo.« Ha nézzük a kínaiak történetét, Szün császár idejében találjuk, hogy a kínaiak egy táblára irják, ha elégedetlenek az ítélettel, s megütnek egy dobot, a mi annyit jelent, hogy a császárhoz felebbeznek. Nekünk is szükségünk volna az igazság érdekében sokszor a nagy dobra, azonban ugy látom, azt inkább más czélok érdekében használják. Én ezeket a rendszereket mind elhibázottaknak tartom, hogy boldogult Kerkapoly Károly kifejezésével éljek, a ki mikor a gyári csizma és az u. n. mondva csinált csizma közt a különbséget fejtegette, azt mondotta, hogy az a hibája a gyári csizmának, hogy nem tudja, hol van az embernek bütyök a lábán. Ha rendszert csinálunk az igazságszolgáltatásban, akkor is arra az eredményre kell eljutnunk, hogy minden rendszernek az a hibája, hogy a specziális viszonyokat nem veszi figyelembe. így történik azután az, hogy hibás az írásbeliségnek tulhajtása, s hibás a szóbeliségnek tulhajtása is. Ezeknek a rendszereknek helyes összeegyeztetése képezi azt az alapot, melyen az igazságnak helyes alkalmazását megtaláljuk. Németországban pl. a szóbeliség teljes keresztülvitele mellett is, ma már igen sok esetben megtörténik az, hogy a pereket irásbelileg tárgyalják le az ellenfelek, a kik egymást alig látják, a kik a bírónak odaadják az írásbeli periratot és az abból itél. Én tehát, mikor arról van szó, hogy az igazságszolgáltatást javítsuk, hogy az anyagi igazság érvényrejutását előmozdítsuk, a leghelyesebb állás-