Képviselőházi napló, 1910. XIV. kötet • 1912. január 11–február 7.

Ülésnapok - 1910-337

2 jamiár %9-én, hétfőn 431 S^/'. országos ülés 1SÍ törvényhozásnak, a mennyiben módjában áll, orvoslásról is kell gondoskodnia. Számtalan rendszert ismerünk ezen a téren, tudjuk, hogy a franczia avoc,at és aToué, az angol barristerrendszer, az amerikai rendszer mennyire különböznek, tudjuk, hogy nálunk is foglalkoznak a gondolattal, hogy első-, másod- és harmadfokú bírósági ügyvédi kar képeztessék ki külön kinevezés alapján, ismerjük a numerus clausus intézményét és mindezekkel szemben ismerjük ezt az úgynevezett egészen szabad ügyvédi foglalkozást, mint a hogy az nálunk van. E rendszerek között abszolúte nem akarok ma az orvoslás módozata tekintetében elvi vitába bocsátkozni, csupán kiegészítésül ahhoz, a mit ä t. igazságügyminister mondott, vagyok bátor hozzáfűzni, hogy én a t. minister ur ingadozását nem értem. A t. minister ur t. i. azt mondja, hogy ő elvileg nincs ugyan a numerus clausus mellett, de ha egy ügyvédi plebiscitummal jönnek hozzá, akkor hajlandó ezt elfogadni. Méltóztassék megengedni t. minister ur, én ezt nem tartom szerencsés álláspontnak, mert hiszen a karnak ilyen plebiscitarius megnyilatkozása sok mindenféle körülménytől függhet és függ, a melyek nem mindig harmonikusuk és kongruensek az állam nagy érdekeivel. Bakonyi Samu: A meglevő ügyvédek érdekei. Polónyi Géza: Igen, csak a meglevő ügyvédek érdekeiről lehet szó. Szívesen bocsátkoznám bele ennek a kérdésnek elvi megvitatásába, ha láttam volna azt, hogy a vita ezen az elvi nivón mozog. De mikor azt látom, hogy ilyen nagy társadalmi és állami problémával szemben majdnem kizárólag egy liczitálási elmélettel hozakodnak elő, hogy egy, vagy másfél, vagy két esztendei átmenet legyen-e, megvallom, ezt a vitát ezen a nivón nem tudom követni és annak a meggyőződésemnek adok kifejezést, hogy az állam szempontjából — pedig ránknézve mégis csak ez lehet egyedül irányadó — az, hogy másfél vagy két esztendő lesz az átmenet, azzal az ötezer ügyvédjelölttel szemben olyan közömbös és csekély dolog, a milyen fontos és döntő fontosságú azokkal szemben, a kiket érint a kérd«s. Már most, ha egyszer előttünk feküdt egy törvényjavaslat, a mely a kormánynak érett megfontolása alapján ezeknek a fiatal embereknek a sorsát két esztendei átmenettel akarta biztosítani, én bizony nem értem, hogy az igazságügyi bizottság miféle nagy remediumot talált ebben a nagy kérdésben, ebben az egy esztendőben, és miért kell a jogtudománynak ezen a téren mérkőznie, holott ez tisztán praktikus kérdés, a mely tisztán, az egyéneket magukat érinti. S már most én . sem fogok beszélni szerzett jogokról. Nem is lehet erről beszélni, mert a törvényhozásnak feltétlen joga van diszponálni; ilyen kérdésekben a szerzett jogok elmélete nem exisztál. De van egy morális szerzett jog, t. i. a törvényhozásnak az az ígérete azokkal szemben, a kik ezt a pályát választották maguknak, hogy ők azon idő alatt, a mint az a gyakorlat számára elő van írva, az ő képesítésüknek megszerzésével tényleg önálló kereseti pályához juthatnak. Már most igen sok embernél volt döntő befolyással az, hogy nem hét- és nyolczesztendei gyakorlat után juthat hozzá ehhez a pályához; ezeket megfosztani ettől a reménységtől anélkül, hogy ez az állam számára valami nagy ellenértéket kínálna, vagy valami nagy erkölcsi, hasznot szerezne, nem volna helyes dolog. Épen azért én ebben a nagy vitában azt hiszem, hogy abszolúte senki sem vétkezik az igazságszolgáltatás magasztos érdekei ellen, ha a minister ur eredeti álláspontját, a két esztendőt honorálja. Én azonban nem itt látom a dolgok szanálásának módját, sőt annak vagyok bátor kifejezést adni már előzetesen is, hogy ha ez a mostani javaslat keresztülmegy, rossz próféta legyek, de meg fog romolni a helyzet és pedig meg fog romolni a szegényebb, a demokratikus osztály helyzetének hátrányba jövetelének okából és tisztán a vagyonosabb, plutokratikus osztályok sarjadékai számára fogja még inkább hozzáférhetővé tenni az ügyvédi pályát, mint eddig. Mert semmi kétség az iránt nincsen, hogy ha 7—8 esztendei várakozás szükséges ahhoz, mint a' hogy ezen javaslat szerint szükséges lesz, hogy valaki az ügyvédi pályán önálló keresethez jusson, ez tényleg a vagyontalanabb elem ós a demokratikus elem leszorítása annak az elemnek javára, a mely hazulról való; támogatás utján és egyéb módon vagyonilag nincs annyira kitéve annak, hogy nélkülöznie kelljen, s a mely ezt a 7—8 esztendőt jobban ki tudja várni. Én ismétlem, rossz próféta legyek, de azt hiszem, hogy a t. minister ur is meg fogja élni, adjaaz ég, hogy megélje, hogy csalódott abban á feltevésben, midőn azt hitte, hogy ez a panacea valóban javítani fog az ügyvédi kar helyzetén. Én a gyakorlat mezejéről akarom bemutatm ezt a kérdést, s lehetőleg!röviden kiemelni azt, hogy én az ügyvédség elszaporodásának kettős okát látom, és annak, hogy az ügyvédség mint ilyen, foglalkozásánál fogva bizonyos gyűlölt mesterséggé lett, különösen egy okát látom. Az első helyen érintett okokról, a fontosabbakról statisztikai adatokkal akarok beszámolni, tehát ezzel most nem foglalkozom, hanem kezdem a második helyen említett kérdéssel. Mindnyájan ismerjük Magyarország életét, társadalmát, és nekem igazat fog adni minden magyar képviselő abban, hogy az ügyvédi kar elleni reszenzus főleg abból táplálkozik, hogy az ügyvédi karnak egy nagyon nagy része, mondjuk sokkal nagyobb része, nem a jogperekben való jogvédelemmel foglalkozik, hanem tisztán behajtási praxist üz, üzleti szempontból kezelvén azt, és a végrehajtásoknál adott halasztások és árverési halasztások cziménegy valóságos vészedéi-