Képviselőházi napló, 1910. XIV. kötet • 1912. január 11–február 7.

Ülésnapok - 1910-337

422 337. országos ülés 1912 január 29-én, hétfőn. a dolog ugy van, hogy a gyakorlat az egyénekhez képest különböző időtartamú lenne és épen az, hogy esetleg hét-nyolcz évig is elhuzódhatik, egyenesen nevelő hatással, kényszeritő hatással lesz a fiatalságra, hogy egyetemi éveiket nagyon czélszerüen és egész belterjesen használják ki; akkor ha valaki nem hét vagy nyolcz év alatt akar czélhoz jutni, kötelességének fogja ismerni, hogy az előadásokat szorgalmasan hallgassa, kollokváljon, hogy a negyedik év végén a szigorlatait rögtön letehesse. Nem kell bukdácsolni, mert ha valaki négy esztendeig szorgalmasan tanul, egy év alatt egészen biztosan leteheti szigorlatait. Ez sok embernek próbált dolga; azt hiszem, nekünk is az volt. A mi a további gyakorlatot illeti, azt méltóztatik mondani, hogy az különösen a jobbakat sérti, (Zaj. Halljuk! Halljuk! Elnök csenget.) nevezetesen azokat, a kik sub auspiciis regis fogják a vizsgát letenni. Ez igaz, hogy ezek valamivel hosszabb ideig jutnak a diplomájukhoz, de ezeknek ez a kitüntetés még sohasem volt kárukra, nem is fog ; különben is ezek között politikai doktor elég van, de jogi doktort 10—15 év alatt alig tudtam ötöt megszámlálni. Méltóztassanak meggyőződni, hogy, a ki ezek közül hivatali pályára lépett, az mind soron kivül ment előre, a ki pedig ügyvéd maradt, annak nagyon jól megy az irodája, mert olyan renommét szerzett neki az egyetem, a milyent semmiféle más életviszony meg nem szerez. De öt ember kedvéért azért még sem lehet a zsilipeket felhúzni és mindenkit könnyelműen átereszteni. Ez tehát ne okozzon aggodalmat az én t. barátomnak. Ez nem fogja megzavarni a dolgát. Nagy Ferencz t. képviselőtársam (Folytonos zaj. Halljuk ! Halljuk !) azt mondja, hogy a tanulmányi rendet meg lehet változtatni, azonban az ügyvédi vizsgára való bocsátás feltételeit nem. Mert ha nincsenek is szerzett jogok, de ez méltányos. Hát igaz, hogy méltányos, de azután hogyha az ellenkezőnek a szükségét ismerjük el, akkor a törvényhozás ez által megkötve nem lehet. (Folytonos zaj.) A kérdés tehát mindig az, ha tényleg annyi az ügyvéd, akkor védeni kell őket a túlságos konkurrenczia ellen, és az államnak az érdeke is megköveteli ezt a megszorítást. (Folytonos zaj a jobboldalon.) En azt hiszem, ismételve sikerült kimutatni, hogy ez a szükségesség beállt és ha beállt, — a mit én igen szivesen aláírok, a mint azt Győrffy Gyula és Vázsonyi Vilmos és mások is kimutatták, utalva az ügyvédi hivatásnak magasztosságára és arra a fontos szerepre, a melyet az ügyvédek a közigazgatási és a törvénykezési téren betöltenek — én el hiszem, hogy ez mind igaz, sőt még többet is tudnék mondani e tekintetben, például hogy a társadalmi téren is mennyire megteszik az ügyvédek a kötelességüket, ha, mondom, ez mind áll, akkor kötelességünk, igen, kétszeres, sőt háromszoros kötelességünk, az ügyvédeket megvédem és nem szabad megengednünk, hogy egy olyan áradat öntse el őket, a mely nemcsak a régi ügyvédeket teszi tönkre, hanem még azoknak a helyzetét is rosszabbá teszi, a kik idő előtt kerülnek be az ügyvédi karba. Hogy itt a társadalomnak is kell valamit tenni, ezt Nagy Ferencz t. képviselő ur igen helyesen mondja, (Folytonos zaj.) de azt hiszem, hogy addig nem várhatunk. Ennélfogva a kétévi átmeneti időt nem tudnám helyeseim. Mert igaz ugyan, hogy az egy és fél év már közeledik a két évhez, de még mindig marad egy fél esztendő, a mi 6—700 különbséget jelent. Már pedig, a mikor a veszedelem itt van, akkor ez igen nagy különbség. Talán nincs is helyén, hogy hasonlattal éljek, (Folytonos zaj.) Elnök (csenget).: Csendet kérek! Székely Ferencz igazságügyminister: ... de eszembe jut Merkutio, a midőn a szivét keresztül szúrták és a barátai azzal vigasztalták, hogy a sértés nagyon csekély. Erre azt mondatja vele Shakespeare : Nem akkora, mint egy kapu, nem is olyan mély, mint egy kut, de nekem épen elég, hogy meghaljak tőle. És ezzel meg is hal. Hát ennyire nem szabad mennünk és az időt nem szabad pazarolnunk. Győrffy Gyula t. képviselőtársam dicsőitette az ügyvédjelölteket. Igaza volt. Az ügyvédjelöltek tényleg méltánylást érdemelnek. De épen rajtuk is segíteni kell ; azzal pedig nem segítünk, ha könnyelműen veszszük a dolgot, és olyan helyzetbe hozzuk őket, a mely adóssággal kezdődik és tudja Isten mivel végződik. Ez a javaslat nem von le semmit sem az ügyvédjelöltek érdemeiből s épen azért azt tanácsolom nekik, hogy nyugodjanak -meg ebben a megoldásban, a mely nekik is és az igazságszolgáltatásnak is hasznára lesz. Horváth Gyula igen t. képviselőtársam azzal akart bennünket megnyugtatni, hogy hiszen ennek a tervezetnek a közzététele már megriasztotta az ügyvédjelölteket: siettek nyakrafőre letenni a vizsgát és, a mint Lengyel Zoltán mondotta, már annyi jött be, hogy már több nem is lehet. Ez nem áll, t. képviselőház, mert a kapu előtt van még több ezer ügyvédjelölt. Lehet, hogy az utolsó években sokan bejöttek, de 4—5000 még kinn van. Es minden félév olyan szaporodást jelent, a mit nem is lehet kellőleg mérlegelni. A ki a lapokat olvasta, láthatta, hogy január hóban csak Zala vármegyében 28 ügyvédet jegyeztek be. Azt mondja Horváth Gyula, hogy a díjszabáson kell javítani és a bíróságnál is több ügyvédet kell alkalmazni. Ez is egy módja annak, hogy az ügyvédek helyzetén javítsunk. Az ügyvédeknek a legritkább helyen van díjszabásuk és az is többnyire elavult. Tehát lehetetlen, hogy ők is, meg a közjegyzők is megélhessenek. Ezt méltányosan kell rendeznünk és erre a perrendtartás életbeléptetésére vonatkozó javaslatban van is az igazságügyministernek felhatalmazása.